Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Tengerbe szórtam csónakom virágait   És ezzel vége a sok álmodásnak .A szívem ki a barna földre vágyik, S a csíllag nézést elengedem másnak  Alomországból hazajöttem.   Összébb a szárnnyal szállni vágyó lelkem Ez immár nem a felhők országútja Fészeklakások puha, füves telken Az oldalukra piros rózsa futva  .Alomországból hazajöttem   Itt nincsenek már lábon forgó várak Hajlós lomb alatt, vad vírágos halmon Ott pihenek meg, ha a szívem fáradt S fejem az édes anyaföldre hajtom.  Alomországból hazajöttem.   Isten veled hát, Tündérország földje Hova ífjú lelkem álmodozni járt. Arany mezőíd a felejtés födje Én már kifáradtam s a falum is várt.  Alomországból hazajöttem

 Mellettem halkan lépdegélsz, De szemed meg se lát Úgy meggyötör e gyönge kéz S szép arcod, furcsa szád.   Méltass egy régi szóra csak Egy szócskát újra szólj A sebek titkon sajognak És te se nyughatol.   E néma száj most megaláz Csendjével fojtogat, Bár egykor kedvvel itta száz És ezer csókomat.   Ami rég üdvöm volt veled Az kelti most e kínt A szem, mely egykor éltetett Rám közönnyel tekint.   Oly sötétek az utcák, Oly zordak a szelek Fehér rózsáin, nőm lelkem Gyermekem, ég veled!   A kert oly fázva hallgat S míg sorsom messze lök Teneked el nem árul, Hogy vissza nem jövök.   E bús-kietlen útban Nincs senki sem velem Csak az égen a felhők Követnek szüntelen.    

 Ahogy akkor rám nézett , az a tekintet mely küzdést  hirdetett Szemének azt az izzó villanását mely bénának láb,vaknak égi látás ott  őriztem  a lelkem mélyén mélyén. Az a tekintet a lélek mélyén,mélyén bennem talán már term ő ve csírázík s a minden küzdés irtó mélységén tán századszor is új küzdésre rázott az a tekintet  elvezetet ma  újra vissza hozzá. Küzdő  magam csendjebe idomult vágyó valóm nagy  hullámába hullt tekintetem nem volt mar tétova szeméb ő l tisztán látó szemmel láttam a célt már el nem érhetjük soha.  

 Ma szeretnék nagyon jó lenni hozzád.Arnyék lenni holdesesben nesztelen lendulnék ,amerre járnálrnal s ha megúnnál eltünnék testetlen. Ma szeretnék drága  szent lenni ritmus,mely lázas ereidben ég perc lelkedben,szerenád,óra visszatert,mit elért messze  ég. Ma szeretnek varázsként nyilni kertedben,hol kis meh vagy s kószálsz illatozni tárult kehellyel zsibbasztóan,míg megkivánsz. Ma szeretnék vágyad lenni szobrok bronza,.havasok kekje babonas csend,megoldott rejtély szívedben béke,végtelen béke

 Tavasz kezdete Szent György napi bűvös éjjel Azt tartják a babonások  Mind kigyúlnak az elásott Pénzek kékes lángú fénnyel. Nem vagyok én tettre bátor De azért a tegnap este Fa odúba bújni lesve Nem féltem az éjszakától. Meg is vert az ég azon nyomban Villogott egy sáv, tán az ördög Rémes hangon rám üvöltött S fástól együtt összerogytam. Reggel harmat vert be hűsen  S kábult agyam arra ébredt Hogy egy szamár legelészget Előttem a zöld zsenge fűben.

 Már  nem  szakít  el  tőled  semmi  sem. Os buta  légzés  küldd  utadba  folyton hogy  minden  vágyam  érted  égjen  el s békült  szememből  újra  könny  omoljon. El  nem  szakíthat   tőled semmi már mint napraforgó fordulok utánad S úgy   bennem  élsz,  nem hagysz egy percre  sem, mint  gyászoló  lelkét  a  néma  bánat. Az esti lepke  égő  gyertya lángját körül csapongja  s  százszor  visszaszáll, míg bele  hullva  ostobán  elég el nem szakadok  tőled soha már. A   vén Holdat  a Földtől  elszakítani  a  végtelenben  nincs  erő. Hiszem hideg közönnyel  százszor  dobj  is  el,  már  nem szakit  el  tőled  semmi  sem..

 Ma kellett volna nézzed a szívem olyan volt mint a sápadt ősz táj amely felett a déli nap kisüt s fukar kézzel, beteg fényt rá szitál.   Olyan volt ,mint egy hervadó pipacs amelyre forrás hűvös cseppje hull s feléled újra pár órára tán,  de jön halála irgalmatlanul.    Olyan, mint egy régi óra szerkezet amely naponta halkabban ketyeg, de míg megállna, egyszer még üt is, mert felhúzzák kegyeletes kezek.   Olyan volt mint elégő gyertyaszál, mely lassan fogy, a fénye mind fakul,  de fellobog, mielőtt elpihen s utolsó cseppje az asztalra hull   Ma kellett volna nézned a szívem.