Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  S amikor a hold kapuját nyitja, az éj ragyogásában felcsigázott szerelmed lángja megremeg ostobán, s megalázott tört szavaiddal keresel feleletet. Kitárt testedben harang szóra megdobban szived és nem tudod letagadni soha hogy szerettél, akkor is ott a hold nyitányában a pöre ég alatt. Csak az imádat mi elhamvasztaná testedet bennem, vérző sebeim s tilalmak titkai fölött keresnem kéne, a boldogság és halk gyönyör között a kérdést varázs szóra. S én szerettem saját vétkemet vad őrületemben, képzeletemben veszve volt minden az ész képtelen felfogni értelmetlenül a lehetetlent, mi benned ragyogott. És álltunk a nyílt ég karimája alatt bíborvörös vakságban bocsásd meg nekem tévelygésemet az éji hang zajában , felelet nélkül maradt örült kérdésem örökre, érthetetlen számodra .

  Eltelt ismét egy kis rész életemből amit szerettem szívem égésterméke sosem leszek olyan mint régi egyetlen hidegen hagy minden- megtőrt egyenes. Lassan minden már oly idegen lesz , jönnek majd mások kik ismerik a célt titkos életemnek zárt lelkű gödrében nincs jelentősége annak mi a kezdet. Oly kívülálló lettem a körülményekben minden másodpercem tűrhetetlenebb mint újszülött csecsemő nézem az életet egy bambasággal amit mindenki ismer. Figyelembe véve a hirtelen könnycseppet csak fejemmel biccentek ha kérdeznek szerettem volna tudósa lenni az időmnek hogy megértsem ,az emberi hitetlenséget. Csak abban hihetek ,ami már megtörtént , rang és vagyon szerint ki mit kereshetett CD lemezeken még forognak régi eszmék visszatérnek a kellemes  régi zenefejezetek

 Szellő sóhajtott, bágyadt volt a napfény, Őszi fák között kanyargóit az ösvény A lombok zöldje eltűnt, kifakult Még a mező is kihalt, elavult.   Megálltam a Házsongárd-tetőn Szélsodort levél hullt rám reszketőn Árva volt, fakó, mint az életem. Boldog lehet, most szépen elpihen.   Csókkal hinti a szőke napsugár Megsiratja a bús vándormadár Ha tűnt az éj s jött hajnalpirkadás Hitte: e földön nincsen hervadás.   Sorsát betölti, miként rendelték Elmegy, helyébe jön új nemzedék Ha rügy nyitó tavasz száll e világra Ezer alvó rügy tör a napvilágra.   Búsongó szívvel, mozdulatlan álltam Az örök várost végre megtaláltam Lábamhoz terült szennytől, zajtól tisztán Felém súgta : a sorsod messze visz tán ?   Már nem megyek el, ide köt az élet, A város lelke hív, az ősi lélek Mellettünk csend volt, édes, néma csend, S kék hegyek néztek messze keleten.      

 Szellő  sóhajtott,  bágyadt  volt a napfény. Őszi fák  között  kanyargóit  az  ösvény .A  lombok  zöldje  eltűnt,  kifakult; Még  a  mező  is  kihalt,  elavult .Megállottám  a  Házsong árd-tetőn ,Szélsodort  levél  hullt  rám  reszketőn Árva  volt,  fakó,  mint  az  életem. Boldog  lehet,  most  szépen  elpihen. Csókkal  hinti  a  szőke  napsugár ,Megsiratja  a  bús  vándormadár Ha  tűnt  az  éj  s  jö tt  hajnalpirkadás H itte: e  földön  nincsen  hervadás. Sorsát  betölti,  miként  rendelték Elmegy,  helyébe  jön  új  nemzedék Ha  rügynyító  tavasz  száll  e  világra ,Ezer  alvó  rügy  tör  a  napvilágra .Búsongó  szívvel,  mozdulatlan  álltam ,Az  örök  várost  végre  megtaláltam :Lábamhoz terült  szennytől, zajtól tisztán ,Felém  súgta :  a sorsod messze visz tán ?  M ár  nem  megyek  el,  ide  köt az  élet ;A  város  lelke  hív,  az  ősi  lélek Mellettünk  csend  volt, édes, néma csend S  kék  hegyek  néztek  messze  keleten.

 Ilyent nem látott még közelgő este! Vörös aranyérc a hegyek teste! Kigyúltak a fák lobognak a lombok szalmazsúpon nem guggolnak gondok kitört az égi láz.   Csilla rózsakvarc valamennyi ház  közöttük kertek,mesebeli kertek, Nagy rőt aranyos veretésbe kévék  Hogy azt hiszem: ez a régi meséskönyvem Hogy belé pottyant két nagy gyerekkönnyem  S átölelem a ringó ágakat.   Ez égi láz énrám is átragad. Piros szívem, ruhámon átdobog  Fehér ruhám pirosan fellobog! Gyenge karomat kitárom  Két nagy szemem csókol a határon át a: a földön az égi tűzön át S boldogan a láthatatlanba lát.

 Ugy jarok faradt csuggeteg mint sapadt arcu gyermekek kik bus szemebol konny pereg kik nem ismerik a tavaszt. Es sem zold fu sem friss haraszt jatekos kedvet nem fakaszt szivukben s buskomoly szemuk meredten nez elo es az arcukra terdelo banatban annyi mely ero sikolytja ,nezd vaok IGY megyek en is csuggeteg s mert arcosdpn nem csugghetek a suketnel suketebb  s vilagtalan vagyok. Vigasztalan vagyok

 Egymásra lelünk mégis te meg én szép végű lesz a Szerelem regény felhők ,bánatok és sötét napok borúján a Nap ismét kiragyog   Egymásra lelünk,bár egész világ irigyen kígyót-békát is kiált százszemű furfang semmiségbe vesz ha én szeretlek és ha te is szeretsz.   Egymásra lelünk,a felhők felett El még az Ur,látja a szíveket Tudja milyen tisztán szerettelek én segítő karját kinyújtja én felém   Nem is volt boldog,ki nem könnyezett nem is szeretett ,ki nem szenvedett a napfény sem örök,sem a ború a dal is úgy szép, hogyha szomorú.   Szeme ibolya ,arany a haja, rengő liliom menése jövése hajnali égbolt ,legszebb csillaga lerepült az én szívem közepébe..   Annus a neved száz dalba sóhajtom Annus az alkony a hajnal a tiéd dalaimban szelíd ritmusa táncol Tipegő lábad halk lépteinek Segítő karját kinyújtja felém.