Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Azt hiszem megbékéltem, a tér s idő múlásával markomban tartom aggályom mi elémbe áll alkony határában.. Már hiába keresem magam, csak a lim -lom között fáradok, szelíd könnyek csillogó csendjében áltatom magam az ég dagályában . S fáradt arcom tükör számodra, nyugodt szívvel keservemben belesimulok jóságos testedbe, az utolsó szelíd halvány estében Tétova fáradásom hasztalan, a fájdalom között kéjjel kutatok, bár ami elszállt csak tér s idő, mert mosolyom benned maradt. Mert minden benne van a létben zihálásom kemény sikolyában elő- halott testem is figyeli, ami nekem jár halmazában. Lélegzetem csak apró sóhajtások, mik körül simítják a kapkodásom , de felejthetetlen mozdulatokkal, fejemet szelíden válladra hajtom./W.B.

Örökké báb játékot játszódtunk finom selymek húzták sorsunk világtól kapott drága ajándékunk szívünkben mardosta balsorsunk. Büszkeségünk, mosolyba feselt sokáig nem bírtunk hinni benne , törvénybe ütközött az idő hitetlen minden rossz bennünk keringett. Úgy ringott a világ körülöttünk szálltak egyre kékesen etűdök , messziről hallottuk, verte fülünk , tétován álltunk , megrendültünk . Morajlott a föld ,zúgott heves szél eltűnt minden, se szó se beszéd , tetteink mik kiállták a hét próbát semmibe fúltak maradt a homály . Ha az örök ködből felénk lengene látná harcunk s nem lenne kedve rég eltűnt már ki ismerősöm lenne édes karjaiban tartana minden este. [

Kis pillanatban,apró percben az éji hullámnak fényében láthatatlan szirmok esnek feltorlaszolt végs ő igékben . Kering az égbolt füstösen törékenyen foszlik lelkem, úgy várlak az éji csöndben reményekbe vesz tekintetem. Sebet sajdít a fájó messzeség csillámló zöld folyam hempereg tüzek hasította évtizedében szárnyak suhognak könnyekkel. Minden borongósan kéklik vibrálva száll a szél rejtélyében lehet- e szomorúbb az éjben  a fájó s visszatérő vég igéig. Lehetsz- e boldog ha lobogva ég kebledbe bújt rejtelmesség ? Sorsom fölött keringenek árnyak félve matatok szívem vágyában. Hűvös szeleknek nyomdokában, csak várva az igét nyomorában széjjel szórt csillagok özönében, szívem hordozza feszültségem. {W.B.}

Már nem nehezül rajtam teher, kin is elkerül, mi sóváran integet, mi nyomasztotta fájó szívemet eltereltem. Vad kedvvel hajszoltam végtelenbe tébolyt kergettem, ziláltan megtépve, s a görnyedt mámor pillanatában oly zavart a lelkem. És kacag elkárhozott szenvedélyem, mert enyém minden kéj üdvössége gyötrő szerelmem édes titka csendben fészkel lelkembe. Mert dicsőségben édes a szerelem, kábán kerget ,vad lángba eléget, s az éjnek hűs ölében megpihen a gyönyörnek fészkében. [W.B.]

A vad erdő oldalában almafa egymagában szárat törzse alig látszik, minden féreg rajta mászik . Nagyon régi,teste odvas nincsen alma ,ami tartsa már a madár sem ül ágra megkopott az idő rajta. Ahogy tavasz közeledik, és a fecskék mind ellepik, mintha megváltozna kedve hegges sebeit is kikezelte. Vén a fa ,de kedve régi visszatér bele az erő, vajon fecske madár volna ki a kedvét meg is hozta ? Bármi legyen, én nem bánom, csak lássam rajta a virágot, mert az almafa virágja , olyan, mint az én szép álmom. Látom megjött már a kedve , a sebeit már elfeledte , dúsabb lett a fának lombja, kivirult a tavasz rajta . Kivirít még sok ép ága, lombjánál több a virágja, szellő lengi, méhe járja, s csipog fecske az almára.[W.B.]

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen ,  húsomba mar termékeny szerelmet . Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]

Voltam ébredésben ,könyörtelen mikor már minden elveszett sajnálat ült arcomon eleven szenvedés nélküli értelmetlen.  Átkos  tűzszikrák  táncoltak , öklömben forgattam haragom féltően óvtam ,de keservesen játszottam velük elszédülten. Mert lehet az élet egy ajándék bár törtető keserű öntudat kísér átfogó karok gyürüként ölelnek ha nincs értéke, bárhogy is dicsér . Mert ábránd leszek üres légben keresem majd támpontom egekben rózsákat fűzők telt kontyom ékére és áldom az isteneket bőségesen. Fájdalmam nyugszik tovább csendben siralmas imáim suttogom képzeletben , sajognak vágyaim kedv vsztetten és szívem vérzik lassú kényelmében .[W.B.