Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Már rég mendegél legyengülten, az idő elseperte névtelen lépteit a férfi ki tengert kémlel messze egy fájo ég csillog benne a szeme. Sötétben ismeretlen fény bizsereg apró sóhajtások törnek fel önkénten nincs neki semmije :neve, fegyvere, időnként korlátnak dől gyenge teste. Kabátján sorakoznak rendre érmek miért  kapott sok keresztet-rejtélyek, mert a népét keresztre feszítették sok éve már a rendszer üldözöttje. Azóta keresi a tengert - mentségért a szerencse forgandó,ördögi kísértés veszélyes hit-,hirtelen látja a tengert gyönyörűséggel lép felé a hősember. Szíve fáj de a tettnek  áldozata lett, híre elmosódik, a mártír koszorú reped s a honvágy ül benne , hihetetlen érzés hogy titkát magával viszi a kék tengerre.

Üres lett minden hiányodban lázasan keresem kesernyés illatod, s várom nesztelen türelemmel szűz éjszakában kinyílni ajtód. De minden ott van kint dicstelen bennem szunnyad a láz meztelen s tékozló szemrehányások között veszteségbe botlik őszinteségem . Fontos üzenetek érkeztek illatosak tele tiszta sorok halmazával s töprengő alázatom fércén magamban botlanak háborgások. Mert ugye fáj neked is az ébredés körül ölelve ittas melegséggel szédülő fejemben értelmetlen sercegnek közönséges szennyek. S a vágtató szeleknek zűrzavarán még keresem tested melegét , de holt avarban száraz levelek közt már csak alázatom fáj rémek között .{W.B.

Oly jó ketten lenni az ég alatt nyári  este és hagyni zuhanni magunkra az éj meleget, és beleborulni a homályba oly jó. Nagyokat lobban felettünk  a hold kiül nemsokára fénye a  fákra, vagy az  illatos virágok harmatára. Nézd a levelek ifjú zöldjét, a levegőt mely fölötte gyöngy kék, oly jó , kedvet ad nézni, tenni, tűrni mindazt mit nehéz célba elérni oly jó, nézni a bünök  fenséges jóindulatát bősz zilált akkordok dallamát, szavaink zsongását, amíg  feldobog a még teljesületlen, egyetlen kívánság, a jóság.

Rád gondolok-s közben mosogatok kacsingat rám sok edény, az asztal piros kockás terítőjén már lenyugodott a napfény ö is pihenni tért, körülöttem mindenki pihen lassan én is eljutok az ágyig. Csendes a ház, egyedül vagyok ébren, alusznak kifáradt edények, te is szundítsz szép arcodon meleg derű sugárzik,- -vágyad remeg távoli gondom a holnapi ebéden de szemed hirtelen kötényemre téved,és figyelmeztet. Kinyújtod karod álmosan meztelen kisimítod takarod ahol vársz, ruhám lehull, kibújok észrevétlen alszik mindenki más, tested meleg bizsergő moccanás fel sem eszmélek, s a konyha körülöttem megremeg.

Azt hiszem megbékéltem, a tér s idő múlásával markomban tartom aggályom mi elémbe áll alkony határában.. Már hiába keresem magam, csak a lim -lom között fáradok, szelíd könnyek csillogó csendjében áltatom magam az ég dagályában . S fáradt arcom tükör számodra, nyugodt szívvel keservemben belesimulok jóságos testedbe, az utolsó szelíd halvány estében Tétova fáradásom hasztalan, a fájdalom között kéjjel kutatok, bár ami elszállt csak tér s idő, mert mosolyom benned maradt. Mert minden benne van a létben zihálásom kemény sikolyában elő- halott testem is figyeli, ami nekem jár halmazában. Lélegzetem csak apró sóhajtások, mik körül simítják a kapkodásom , de felejthetetlen mozdulatokkal, fejemet szelíden válladra hajtom./W.B.

Örökké báb játékot játszódtunk finom selymek húzták sorsunk világtól kapott drága ajándékunk szívünkben mardosta balsorsunk. Büszkeségünk, mosolyba feselt sokáig nem bírtunk hinni benne , törvénybe ütközött az idő hitetlen minden rossz bennünk keringett. Úgy ringott a világ körülöttünk szálltak egyre kékesen etűdök , messziről hallottuk, verte fülünk , tétován álltunk , megrendültünk . Morajlott a föld ,zúgott heves szél eltűnt minden, se szó se beszéd , tetteink mik kiállták a hét próbát semmibe fúltak maradt a homály . Ha az örök ködből felénk lengene látná harcunk s nem lenne kedve rég eltűnt már ki ismerősöm lenne édes karjaiban tartana minden este. [

Kis pillanatban,apró percben az éji hullámnak fényében láthatatlan szirmok esnek feltorlaszolt végs ő igékben . Kering az égbolt füstösen törékenyen foszlik lelkem, úgy várlak az éji csöndben reményekbe vesz tekintetem. Sebet sajdít a fájó messzeség csillámló zöld folyam hempereg tüzek hasította évtizedében szárnyak suhognak könnyekkel. Minden borongósan kéklik vibrálva száll a szél rejtélyében lehet- e szomorúbb az éjben  a fájó s visszatérő vég igéig. Lehetsz- e boldog ha lobogva ég kebledbe bújt rejtelmesség ? Sorsom fölött keringenek árnyak félve matatok szívem vágyában. Hűvös szeleknek nyomdokában, csak várva az igét nyomorában széjjel szórt csillagok özönében, szívem hordozza feszültségem. {W.B.}