Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Karcsi  a csavargó, tétován állott meg a Görbe  utca 4-es    számú telek előtt. Május 10-én kellett volna idejönnie, éjfél után három órakor. Mint négy év óta minden esztendőben. Ezt az évfordulót eddig pontosan betartotta, ha beteg volt, ha részeg. Most mégis késett tíz napot. Már októberben híre járt, hogy az öreg házat lebontják. A telket egyesítik a szomszédos telekkel s valami nagy vállalati épületet húznak föléje. A csavargó Mende-mondának hitte. Sok Somodi  nemzedék nőtt fel ebben a házban s a Görbe   utca nem is   Görbe utca a Somodi ház nélkül. És Jánosnak  el kell ide jönnie minden esztendőben május 12-én, éjfél után három órakor. Mint a gyilkosok a bűntett színhelyére. Karácsonykor meg is mondta Elek Ádámnak, a barátjának: - Szó sem igaz. Ott áll. Javíthatatlan pletyka vagy. A Feri csorba száját rányitotta gúnyosan: - Mit hencegsz a rongyaidban?! Karcsi a csavargó restellte, hogy Feri  még az alvilágban...

Bobica a kis veréb egyedül van a fészekben.  Nagyon picike és nagyon fél. Amíg az anya visszatér, gyorsan repdes a  szárnyaival . Azt akarja, hogy a lehető legrövidebb időn belül tanuljon meg repülni Ő szívesen nézi az eget  és a napot. innen a fáról csak egy kis azúr fényecske vibrál.. Minden reggel  kijön a fészekből  a tollait rendbe szedni.  és nézegeti   az első napsugarakat. Mást nem lat innen a fáról. Mindig fél amikor a mamája eltűnik ,Tudja ,hogy ételért ment de  ő  még kis bogaraktól is fél akik a mászkálnak mellette.Pedig ha tudná milyen jó falatok ! Ilyenkor csak annyit tud : ,hogy csirip-csirip.         A levelek most épp  suttognak valamit neki,  Bobica nem ért semmit, de azért nem búsul ,mert a sok suttogás jót tesz neki .Elfelejti ,hogy egyedül van.,elfelejti a magányt. Néha lát -egy  egy kicsi, piros kis buborékot  majd , egy-egy  fekete kabátba öltözött, fekete pöttyökkel...

Ha majd egyszer elfogyna szerelmed, nézz fel az égre, ott leszek teveled, kék szemeimben szerelmes szeretés, fülembe csak te beszélsz, te beszélsz. Ha majd egyszer bennem megébredsz, vaskos ereimben egyedül keringesz, lehet fájni fog szívem dobogása, mert zenére dobog sok tüzek tánca. Ha meg Napra vágysz, éji csend leszek, megsúgom neked, hol lesz melegebb, ha csillagokra vágysz, lopok én neked, megtöltöm mindkét kezedet, kezedet. Ahhoz, hogy felhőtlen legyen a Világod, kinyitom ernyőm, megóvom boldogságod, s ha szerelmed duzzad erővel, erővel, teremtek neked érzelmet érzelemmel.

M E gustas cuando callas porque estás como ausente, y me oyes desde lejos, y mi voz no te toca. Parece que los ojos se te hubieran volado y parece que un beso te cerrara la boca. Como todas las cosas están llenas de mi alma emerges de las cosas, llena del alma mía. Mariposa de sueño, te pareces a mi alma, y te pareces a la palabra melancolía. Me gustas cuando callas y estás como distante. Y estás como quejándote, mariposa en arrullo. Y me oyes desde lejos, y mi voz no te alcanza: déjame que me calle con el silencio tuyo. Déjame que te hable también con tu silencio claro como una lámpara, simple como un anillo. Eres como la noche, callada y constelada. Tu silencio es de estrella, tan lejano y sencillo. Me gustas cuando callas porque estás como ausente. Distante y dolorosa como si hubieras muerto. Una palabra entonces, una sonrisa bastan. Y estoy alegre, alegre de que no sea cierto..[P.N.]

Szeretlek, ha csend vagy, mert nem vagy  jelen, messziről hallasz engem, de  hangom nem ér el téged: szemeid láthatatlan messzeségben,míg ajkadat hosszú csókommal leplezem. Minden az én lelkemmel telítődött meg te magadban viseled  a megemészthetetlent, mint az álmok lepkéje lelkembe berepültetek együtt a csendes melankólia rezgéseivel. Szeretlek mikor szótlan vagy messzeségedben a hangom eltéved messzi  érzelmeidben s így szavaim nem érnek utol egyedüllétedben engedd álljak  szóba  csak szeretett  csendeddel. . Szeretlek mikor szótlan vagy, szeretem csended világos mintegy lámpa,egyszerű  mintegy  gyűrű   olyanok vagytok mintegy  konstelláció  este a csended a csillagok,minden távol minden messze. Szeretlek, ha néma vagy, mert nem vagy  jelen, eltorzul minden  és fájdalmas, mintha halott lennél de nekem egy  szó, egy mosoly is  elég lenne  de szerelmes vagyok s örvendek hogy nem...

Ha elmész tőlem ne nézz vissza, bár végtelen enyém lehettél volna barna bőrödön még játszana kezem így kínos bánatba bujdosik szívem. Magamba vésem utolsó tekinteted a testednek utolsó langyos illatát sötét nézésed már nem az enyém, fénylő arcom varázsba átadja magát. Végső kegyelemmel csak ráncos gőg mi visszatartana vonagló testemben bűnöm csak az hogy megaláztatásban elvesztette szívem a hitét te benned. Most nincs mit tennem,várakozok, összefont ujjaim görcsbe szorulnak, nem maradt semmi a megtört hitemből az agy volt az úr szívem rá hallgatott. Kimondani is nehéz kéjes szégyenem a szó mi megsértene bennem maradt , közös mozdulatainkért gyűlölöm magam árvaságomban megalázom önmagam ./W.B./

A néhai álmaim érzelmes útjain halk léptekkel követett árnyam s a tavaszi éjszaka szeles porain régi érzéseim után bolyongtam . Magas hegyek ormain lenéztem figyelve a szent színes ébredést a messzi felhők redős tenyere alatt madár szárnyak csattognak titkokat. Ma már eltűnt kedvem képzelete egyszerű titkaim repdesnek felém rongyos ég peremén lengedezve lecsüngnek bolyhosan emlékeim . A már sehol sincs világnak hajnalán elbújtak titkos álmaim nevetve csak a felragyogó napnak karimáján mosolygós arccal jönnek keresve régi lelkesedő kedvem fodrait madár füttyben áztatott álmaim hegyek büszkén bírják lángolásom keblükbe fogadják tündéri álmom. És felfordított Világnak ébredésén megtalálom eltűnt epedő képeim míg te megóvod tündéri kacajjal sóhajba torkolló csendes lépteim. {W.B.}