Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Térdem a sötétben térdedhez ér, miért reszketsz, angyalom? Kezed után nyúlok. Most oly közel vagyunk egymáshoz, mint a nyáron, mikor fejem öledbe hajtottam a fűben. Szamárság ez a kép, de látod a mások csókja, hogy felgyújtotta benned, bennem, bennünk, száraz torkú hallgatókba az apró, nyalábos tüzeket, a behamuzott vágyakat milyen finom remegésbe oldotta föl a szombat délután pilledt merevségét. Angyalom, angyalom, hallod? Érzed? Hogy búg, hogy búg itt fölöttünk, messze a képtől, messze a földtől, messze a téltől, benne van a nyár, a tó, a gyep meleg szaga, megejtett nyárfák zokogása, lágy cirógatásod, forró ölelésem, kedves szaladgálás az erdőn, minden, minden, csak nem ez a város, csak nem ez a kép, ez a félezer egyszagú ember, ez a gyilkos vaskerék, amiben ülünk. Remegsz, angyalkám? Remegek én is. Csukd be szemed, bújj ide közelebb álmodj, álmodj te is, álmodd ezt a zenét, aki dalol, dalol, dalol itt mellettünk, messze van a képtől, messze van a földtől,...

Most még gondolok rád melegen , bár becsapódott a kapu régen képed ,nem fakult meg a keretben csak fél boldogság maradt bennem. Lassan szállnak el az emlékek , nem kiáltozom ,de álmodok veled ügyetlenül választottál engem zsarnokká tett fájó gyöngédségem. Bűntudattal töprengek,szó nélkül miközben szívem dübörög hörögve gyakran várom a vigaszt közönnyel de a vágy egyre tétovázik felettem. Bárhol vagy ,az idő nem hoz békét , csak ha szerelmed s ha vágyad kísér majd mikor átérzed milyen az üresség lehet egy apró tekintetem is sokat ér. Bennem úgy élsz még , mint elején kísértenek gyakran a régi őszi esték itt vagyok csendben várom ölelésed az őszi csendben minden belefér . Ahogy múlnak évek lassan elfelejtlek , ahogy suhannak őszben vesző fecskék észreveszed majd hogy egymagad leszel akkor lehet utadon megfordulsz hazafele. [W.B.]

Illatosan, langyosan sütött a Nap; a monostori cigány asszonyok hóvirágot árultak, de ők maguk feketék és aszaltak voltak, mint a Január kísértete.. Az emberek kisereglettek az utcára s fel-alá ténferegtek a napos oldalon. A Monostori-úton hetvenkedve vonult végig első diadalmas tavaszi hajtásáról a sintér-karaván. A rácsos gyepmesteri kocsiból holtra ijedt kutyák tekintete kért könyörületet.  A Gazdasági Akadémia feletti dombokról gyakorlatozó katonaság durrogtatása hallatszott - mintha, tavasszal, valami farsangolók szüreti mulatságot rendeztek volna.  László ott álldogált a volt Magyar Konzulátus épülete előtt s Borit  várta. Tegnap, vacsora után, szorongó lélekkel ugyan - de némi bizakodást sejtető hangulatban állapodtak meg ebben a nagyobb szabású sétában. Négy óra volt. Bori nemsokára fel is bukkant a Horea -utca sarkán.  László megint a krízis előtti napok stílusában igyekezett tartani magát. Pedig olyan rossz éjszakája volt, hogy azt hitte: nem virrad meg ...

Az esperes úr látogatására készültünk, üdvözlésére verset kellett tanulnunk,meséli Bandi mosolyogva a nála magasabb fiának.  Egy nappal a vendég érkezése előtt mindenki elmondta a köszöntőt, .a plébános úr engem választott: -Te hangsúlyoztad a legszebben, te járulsz az esperes úr elé... A megtiszteltetésnek örültem, de bennem dolgozott a félsz is: mi lesz, ha belesülök?      A győzelem tudata azonban mindennél erősebbnek bizonyult. Nem sültem bele, sőt rengeteg dicséretet kaptam. Hanem ennél is nagyobb diadalt arattam hamarosan.  Nyári vakáció volt már, amikor az egyik reggeli misén feltűnt nekem az első padban egy kissé duci, de igen bájos arcú lányka. Mindenben eltért a mi osztálytársainktól: kartonruha helyett fehér matrózblúz feszült rajta, nyakában hatalmas masni. Haját nem kötözték copfba, kiengedve hordta. Amikor oldalra fordult, fél arcát beárnyékolta a hatalmas sörény. Ilyenkor egyet billentett a fején, s a dús hajkorona visszalibbent a vállára. ...

Szeme mint a csillag ragyog ha ránézek boldog vagyok keze mintha bársony volna mikor arcom simogatja Szava mint a cseng ő  harang nincsen benne sosem harag mosolya a legszebb álom boldogság fog el ha látom. A mamámban hogy is lehet ilyen áldott nagy szeretet az én kicsi gyermekszívem sosem fogta  fel ezeket. Nagymamám boszorkányka. be nem áll kicsinyke szája mesélget vagy énekelget fakanállal megfenyeget. Oly jóságos  a  drága szíve amely ott  dobog kebelében nagy családnak  ő  a    tüze mindig tesz-vesz szorgos keze. Megígértem ha nagy leszek én is ilyen mama  leszek, nagymamám  két  szeméből   soha ne hulljanak   könnyek . Majd ha egyszer  megöregszel szép meséid meg keresem, csakhogy meghozzam a kedved s én tartsam benned a lelket.

Lehetett volna A hosszú utcán ahol lakom zavart szél kavarog, kora tavasszal napozunk egy árnyékos padon s mikor tenyered jelzi jelenléted egy nyugodt üzenet kering szívünkben. Csapzott hajjal a melegben ébren álmodunk egymás vállán nyugtatva karunk. Széljárta utcánkon emberek jönnek mennek délután felé, időérzékünk meggyengült mint annyi minden. Ilyenkor könnyű a csevegés nem akadályoznak semmiben csak te kérded egyre kellenek -e ezek a beszédek ? Igazolnak e valamit az eljövendő esélynek? Lehetett volna ,de nem így történt az ész nem kapaszkodott semmiben. maradt a napozás délben. [W.B.]

Kell legyen kell legyen egy férfi, aki nézésével simogatná testem és becsukott szemmel éreztesse, hogy szent-békére virul az életem. Egy férfi aki teljes egyensúllyal helyére billentené szívem ritmusát, egy férfi, aki minden bizalmával tisztelettel átadná optimizmusát. Kell legyen kell legyen egy ember, kitől elporlad minden mi torz ,hamis egy férfi ki gyöngéd s vad erőszak, együttesen korbács és balzsam is. Egy férfi- ember, kiben pokoli játékok robaja mellett is egy égi hang dalol, egy férfi kinek szava csak simogat és csókokba fulladna szájamon.. Kell legyen kell legyen egy férfi kinek szent szava a szívemhez elér medréből finoman kileng majd felém  szerelmen is túl a nagy csendeken. Kell legyen kell legyen egy férfi, kiből a vad láng bénultan kihuny, kiből a dac a semmiségbe hamvad és önmagától megtorpan a gúny. A szomorú és kirabolt szívemnek oly keservesen nincs már semmije, hogy a mágikus, bűvös, drága ember kell valahol legyen nagyon kell ...