Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Egyszerű érzelmek halk szavú húrja  egyre cseng szívemben újra meg újra.  halk szavú húroknak lágy melódiája  összeolvad zsongó dalharmóniába. Szárnyra kél a hárfán, zeng a légbe,  akkordja nem jut el mindenki szívébe,  de aki csak egyszer megérti, átérzi,  annak a szívében azt az érzést kelti mintha ő lenne a hárfa, s a zenéje s a bú,s az öröm az ő lelkét tölti meg minden kis dalomba a lelkemet öntöm, vágyaim dobogását is dalomba öntöm.. És az érzelmeim vággyal keveredve nem törnek fel a homályos kék égbe hanem elsimulnak, mint haldokló tenger mikor sok kék vize hullámokat teper. Szelíd dalt dalolok, csak úgy dudorászva, más hangszerem nincs csak a kicsi hárfa nem is annak dalolok ,ki meg nem értene hanem saját szívem megkönnyítésere.

Kis szoba. Holdvilágos éjszaka van.Az emberek nagy része már rég álmodik,de a férj és feleség ,meg nem magyarázható módon még nem alusznak,Pedig Julis  fájlalta  ma mindenét,itt is ott is fájt,  a háta kül ö n ö sen a sok munkától és Pali sem volt valami víg kedvében. Egész nap  zsörtölőd ö tt   mindenkivel.A gyerekekkel is  kötekedett   ,pedig szereti  ő ket.  A házaspár  két egymás mellett levő ágyban fekszik. Hátat fordítanak egymásnak s az ágy külső szélén feküsznek mély csend van  körülöttük  ,bár egyik se, alszik még mindenikük a maga gondjaival  babrál csendben,nagyokat sóhajtva. Kint ezüst égbolton darabokra szakadva futkosnak a féllegek s pillanatra el-eltakarják a hold egykedvű arcát. Időnként a  szobába  tűnnek el és újra ugranak be a holdfény fehér vonalai.  A szomszéd szoba ajtaja félig nyitva, ott alusznak a gyerekek-a gyerekszobában. Két kis csepr ő  ártatlanság már a tü...

Forgalmas időknek menetén csalfa délutánok átvonulnak, átizzadt éjszakák szomjában ketyegnek rímeid pompában. Mint aki szemléli múló jövőjét, metaforába fojtja szemfedőjét, a selejtes ,tárgytalan délutánba mely fölöttébb szebb lesz talán. Hétköznapi illatozó forró égen átfut zavart igék őrültségében, boszorkányos ,bűbájos idő mentén vígan elfújja éved mikor születtél. A vissza nem hozható fogyó élet elmerengve romlásba kerget,, feltekerve hajtod víg emléked elérzékenyülve megleped idődet. Mert fontos neked az esti szél vadul fújja sápadt arcodon a célt, opálos légüres tér nyílik feletted visszanéznél ,de nincs merszed . Mert tetszetős a földnek dicsősége röppen szabadon az élet minősége álmaidnak sötét mélyülő gödrében éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]

Percekre megáll tompán a szívem, régi emlékemet már rég terveztem, hogy bár legalább körvonalakban is megjelenjen finom-tekintetű szemed. Megjelenjen finom-tekintetű szemed, ráncos homlokod  része, s  dús hajad édes szálaival,fürgén,rakoncátlan s a vastag  vonalú, bátorító  ajkad. Ajkadat hogyan, hogy írhatom le itt, itt a versben zenés édes mosolyával a minden titkot oly biztosan átfogó s megtartó  nagy igéivel,ha lezártad. S szellemed a pazarul áradó, hideg kristály gömbje,úgy siklik testemen szíved dobbanását nem hallom meg hiába érzem itt benn a testemben. S hol marad széles melled erős, meleg dobbanása, kezed sok kegyes apró simogatása,mit barátod lesett, a festő szemmel mindig, annyira irigykedőn? S  csendbe merült tűz lett, rezgő s örök öblös hangod, a szívem bús  sóhaján mint a mese,a kicsiszolt mester ajkán, mi titkos tested takarja, úgy dübörög. Mindennap egyszer elmegyek lakásod előtt, Kelemen utca há...

Ezt a szerelmet hogy felejteném el, ezt a titkosat,  furcsát, boldogat melyből csak ráncolt homlok maradt és a  tíz éves izgalom szétszakadt. Hogyan érezzem, s hogyan nézzem hisz  mellemre sosem  tűztem fel, előlem is lánc és lakat alá rejtettem látszólag takarja be a por,békével. Figyelem, mások ajkáról be könnyen indulnak szavak, rondák  bűnösek míg én, akármilyen szép vallomásra úgy érzem,hogy  tiltott mérget  eszek. Nem tudhatod , én  belenyugodtam bennem marad zárva,az  örök titok ezt az oldalt  mások hogyha látják, képtelenség, de én  rá sohasem nyitok. Sokszor szerettem volna  kiáltani Neked, míg a Sors  sötéten  közöttünk nem állt: hogy mi voltál nekem: barát, szerető,ember, szerelemem minta és férfi -ideál. Most éghet robbanásig a kályhám a szép  napos tavasz hiába hiteget, én belőlem kint ennyit látnak csak mily vidám s  közben szíve megmered..

Kis lepkeszárnyak verseim szétnyílnak tavaszi aromában négy szárny , pár szín velük van festők kezében mintás tervek. Pillék  vagytok, szegény beszédűek s mégis kicsit olyanok mint magam repüljetek hát hivalkodjatok, a rokonságot meg nem tagadom. hálót vetek oda, ahonnan felszálltatok. Szép kicsi pillangós verseim ha távos  idő majd eltelik, be színesek  lesztek még mindig s be üres lelk ű  lesz az anyátok.[W.B.]

Ha az emberi életet Istenben boldogult papunk hasonlíthatatlanul szemléletes prédikációi szerint valamely patakfélének képzeljük és ahhoz hasonlítjuk, akkor minden nehézség nélkül rátapinthatunk a tyúkszemére és megtalálhatjuk a hübnerót. Azon kezdem, hogy Jóska nem ismerte az apját. Ha az anyjának hinni lehet, aki mosogatóleány volt a maga virágjában és valamerre nyomtalanul eltűnt (hír szerint Bukarestben él), ha tehát az anyjának hinni lehet: nem is volt apja. E szerint tehát Józsi parthenogenezis útján jött volna a világra és életének a patakja nem két ágból eredt, mint a rendes embereké, hanem csak egy ágból, mint a Duna s az sem valami nagyon finom volt. Úgy, hogy Jóska egyáltalán nem született mágnásnak. De a Gondviselés a maga verebecskéi között az ő buksi fejére is kiterjesztette gondoskodását és úgy rendezte, hogy az anyja éppen Kozáknéhoz adja dajkaságba és ne máshoz. Miután az anyja két hónapi tartásdíj kifizetése után, amely eléggé fedezte erre az időre eső krumplipép-sz...