Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Hát most bevallom, hogy fáradt vagyok, únom már a mindennapi tennivalót szemem vad tűzben immár nem ragyog ványadt barna ördög ül benne: a bánat. Kinek is kialtanek szavam ugysem ragyog jobb lesz, hogyha csendben várom be halálom hisz úgyis azt mondják, hogy a testem gyenge, és a sok izgalom, a szívnek csak árt.   Szemeim ködösek, csak úgy zúg a fejem j ó volna menni, elmenni messzire, magányosan élni egy elhagyott helyen, és nem gondolni soha ... semmire. . C, . Szemeim ködösek, csak úgy zúg a fejem, Jó volna menni, menni messzire, Magányosan élni egy elhagyott helyen, És nem gondolni soha ... semmir

 Iírni nagy, szent, véres verseket,  szivekben gyújtani lobogó tüzeket,  embert keresni, vágyva szüntelen mindent szabad, csak szeretni nem.  .Eros férfitestet mohón ölelni,  örömet lopni, vígságot hazudni a sárba bukni, hol a kéj terem mindent szabad csak szeretni nem  Betelni vad, boros múlatásban,  vigaszt keresni tele pohárban,  kacagni vadul, duhaj részegen mindent szabad, csak szeretni nem   Tagadni istent új hitet hirdetve vagy zsolozsmázni, a porban térdelve szánni irgalommal, lenni szívtelen, mindent szabad, csak szeretni nem   Vadul markolni a sárga aranyba,  kiszórni gőggel, mind az utcaporba vagy uzsorásként ülni kincseken,  mindent szabad, csak szeretni nem  A forró ajakkal szerelmet hazudni a veled érzőt mocsárba taszítani bosszút lihegni, ütni a lelkeken,  mindent szabad, csak szeretni nem.

 Én a szavak szerelmese vagyok! A szálló, színes, szűz, szent szavaké ... S most velük üzenem Néked, hogy szeretlek, Hogy rabja lettem a két szép szemednek, Mint a tiszavirág a tűnő tavaszé. Építnék szavakból pompázó palotát Csábosán csillogót, meseszépet Varázsos várkastélyt, tornyos tündérlakot, Kék égen szikrázó színarany napot S mint kevély király kínálnám fel Néked. Vagy vad vihart, zugó zivatart  formalnek véle messze-messze ... Hol hullámok mormolnak méla muzsikát, Vérvörös virágok fűtik az éjszakát, Egy trópusi-tikkadt szerelemszigetre. És ha vágyam szavakba öntenem Alélt ajkad csupa csóktól égne, Remegő rímeknek selymes simítása Szunnyadó szivedet lobbantaná lángra. Ha szilaj szavaim szédült szele érne. Én a szavak szerelmese vagyok Szeretem őket és bennük élek, De mégis édesem án azt kívánnád; Hagyjam ott szavaim szines, szép világát ... Még a szavakat is megtagadnám érted! .

 Kacag a gyermek. Gondja, nem  komoly az élet, ajkán derű és mosoly, messzi ormokon az öröm  napja az éjt elhagyja. Nevet az ifjú, győzelmet remél. az élet arcán a derű kevély s messzi vizeken a gond hajója bús terhét hordja. Halkul a kacaj. A mosoly fakó, hisz élet szava már nem bíztató. Hisz árnyak nőnek s a rév messzi még. mint tenger s az ég. Ifjúság, szépség esti ködbe vész., búcsúzni tőlük akkor rá sem érsz s ha nem becsültük fényes nappalunk, mindent itthagyunk.

 Nem fogtad el lelkem  mámoros röptében s mig késtél  alkonyi napfénynél  a múlás jött értem.  Elszállott a lelkem  sebzetten szabadon . . Virágok,  óh miért is nyílnátok  haldokló avaron?  ! Uj világ, új tájak  új tavaszt Ígérnek S a vágyak:  tüzei a nyárnak  lassan mind kiégnek . Meg-megáll a lelkem  mert úgy fáj valami:  Nagy messze ,  zokogva, elveszve  régi dalt hallani., ,  

 Magamnak s Neked dalolom dalom, dalát a vérnek, a bűnnek. Nézd csak, a percek, a percek, az órák mind, mind tova tűnnek. Terhet viszek én, nehezen cipelem, alatta görnyed a vállam, Még is kacagok, kacagok,  kacagógörcsökben reszket az állam.   Bűnös vagyok én, bűnterhet cipelek, cipelem, rám rakta az élet, mégis dalolok, dalolom, dalolom zsoltárát a bűnnek, a vérnek. Az ajkamon ég íze egy csóknak, a csóknak terhét viszem én ma, tegnap és holnap. Kifáradt lábam hova visz, hova fut, hova fut? sietek, rohanok, mögöttem a múlt, előttem az út.   Terhet viszek én, nehezen cipelem alatta görnyed a vállam, Mégis kacagok, kacagok, kacagó görcsökben reszket az állam.      

 A légben két hópehely ámolyog, szerte olyan üres a világ  az a Világ, a mit a szemem átfogott hogy nem vagy benne, ott lelek hibát     Mert törvény, mint az Archimédeszi, törvény, mint törvény az egyszeregy, ha kinyitom a szemem: téged lássalak, ha kinyújtom a kezem: megérintselek.     Ha egyet lépek, mellettem teremj, ha továbbjárok, mellettem haladj, ha álmos vagyok, álomnak borúlj szememre s reggel napként felvirradj.     A testem a lelkemtől kérdezi, lehetséges, hogy szeresselek? törvény, mint az Archimédeszi feleli a lelkem mint az egyszeregy.