Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Anyád tavaszi álma messzeröppent ,csak te maradtál kiskertjébe csöppent harmatos, édes, csókvirág-csodának .Kik elhaladnak kertetek körül,  allva csodálnak. Apád tüskének állt a kerítésen, ne jusson hozzád még a szemverés sem ,se méztolvaj, csapongó pille, dongó: se virágrontó ködös gondolat barna borongo .Anyád folyton perel a nyári Nappal :ne hervasszon meg hegyes hő-nyilakkal ,éjjel a Holddal alkuszik, komázik ne rontson meg,ha szerelmet nyit   amennyei pázsit.   Se éjjelük, se nappaluk miattad . . . — S egy hajnalon talán meg sem siratnak ,ha jő egy merész legény, kinek hisznek ,beront, leszakít kalapjára tűzpárnapi dísznek   .Apád tüskének állt a kerítésen, ne jusson hozzád még a szemverés sem ,se méztolvaj, csapongó pille, dongó: se virágrontó ködös gondolat.             ,

 

 Egészségem,  a  hűtlen  kedves mondják:  valahol  Délen  jár Narancsfa-erdők  ölén  pihen vagy  rengeti  kék  tenger-ár! S  vele van  minden,  ami  szép  volt ,ami  földíszíti  életem Gyönyörű  kedvem  gyöngy-palástja s  biborruhám s a  szerelem .Ó,  hogy  futnék  repesve  hozzá, de  mázsás  láncok  súlya  nyom Aranyból  kéne  utat  verni odáig nincsen aranyom. Egészségem:  a  hűtlen  kedves tán  Capri  alatt  andalog Illatban,  fényben,  dalban  fürdik S  én  meghalok én  meghalok  

 Vagyok,  aki  voltam Magam  mása, Nem  másnak  mása Szorongó  cseledsorba. Az  élet  száz  sebébe Mártottam  ujjamat  merészen .Ej-haj,  nem  lett  a  részem Se  bizonyság,  se  béke .De  minden  seben  át Magam  szívéhez  értem ,S  amit  belőle  kibeszéltem. ,Ügy  csendült,  mint  egy  szerenád, Melyet  szép  menyasszony  ablaka  alatt Dalolnak  balga  madarak.

 A  napgyertyának  elpislant  a  lángja  Az  asztalnál  egy  férfi  ül Es  véle  szemben  egy  leányka .A  lámpa  még  valahol  alszik  mélyen Rőt  mezben  loppal  besurran  az  Alkony S  mesébe  kezd  halkan,  zenélő-szépen  .Majd  a  két  szív  közt  — lanttá  fogva  őket   Pár  selyem  szálú  húrt  feszítget  ki S  a  verő  szívek  zengő  ütemére Kíséretül  szelíden  pengeti 

 Kihunyt örömök üszkös hamva nyom  ;Zsibbaszt s gyötör egy gúnyos fájdalom ;A lelkem ég, egy seb vagyok  :Csak azért, mert vétkes vagyok   .Vérző, fájó seb be nem gyógyulok ,Jobban égek, ha jobbra fordulok: Feltépnek álnok, bal karok, Csak azért, mert magyar vagyok   .Tisza-Duna között születtem én ,Itt ringott bölcsőm álmok reggelén ,Sírtak felettem bús dalok, Csak azért, mert magyar vagyok   .Nőttem szerb virágtestvér közietek ,Kertész anyánk ápolt, öntözgetett Titeket is, s én fonnyadok Most azért, mert magyar vagyok   Élni énnekem itt nincsen jogom  ?Nincs most testvérem,nincs egy rokonom ,Ki megsirat, ha meghalok  :Csak azért, mert magyar vagyo

 Mint tengeren ezer ezüstös csónak Vagy csendes álom tiszta szűz-szemen Úgy siklanak a bársony-kék égen Egyik sem kérdi, hogy mit hoz a holnap.   Úgy tudja mind, hogy merre visz a pálya Nem tér le és nem téved el soha Es napra-napra nem unja meg, soha Mióta él, csak ezt az utat járja.   Mind tudja mért van. Mind a célra lát S más vágya nincs. Es mind oly biztató. Mint hegytetőn nyugodt, mély tiszta tó.   Csak néha-néha vágtat köztük át Futócsillag, iramló vágyszekér Amely kiég, előbb, mint célhoz ér