Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 SzJvem szirmára csöpp madár repült Különös, áldott, énekes madár S azt mondta nékem: soha el ne küldd, te el ne küldd őt többé soha már.   Szived, e furcsa és szegény virág, ha itt marad, többé el nem fakul Időtlen fogja éni a világot át  s a végtelenbe halhatatlanul.   Én meghallgattam rejtelmes szavát s a csöpp madár a szívemen maradt És lett a szívem örök rózsaágig melyen szirmot bont minden pillanat.   És lett a szívem nagy rózsabokor Csodásán ömlő, halk szirom-zene amelynek mélyén mintha valahol egy csöpp madár szent lelke zengene.

Kétszárnyú kapun járunk: ő, meg én A gazdag és a lerongyolt szegény Ő ki a házból, én be. Sírva Ő, Víg kedvvel én. Ő bánat, én erő.   Borút talál Ő, én fényes eget. Ö hallgatást, én szót, amely betelt Ő árván áll kint és bent éhesen Én itt is, ott is telten, kényesen.   Kétszárnyú kapun járunk Ő, szegény Mindig a sötét, szú ette felén, Én a ragyogón, hol Ő sohasem  Vagy, ó jaj! ezt én csak magam hiszem.   Más róla tudja, hogy víg és ragyog És rólam, hogy az árnyéka vagyok Nem mindig úgy van ahogy látszik fordított az a színe, a színe fordított. 

  Magam ura lettem A szélvihar elvitte ,színes kendőm, kapkodok utána de hasztalan a vihar mutatja az eltelt időm, a dús felhőkön sötét vigaszban repül elnémult vággyal ég felé. Fordul kedvem ,ahogy engedik, úgy látom minden bekövetkezik, szőkeségemet ellepi a hideg veríték álmaim,mint a csillagtalan ég. Büszke testtartásom szenvedése láthatatlan lesz a csönd jelmezén és nem tudom, már nem izgulok, nem érzem ,hogy a Világgal forgok nem háborodok hamar a semmin csak csöndben némaságra ítélem magam,s keresem a jövendö keszkenöm. Megértem az alkonyt-rövid napok hosszú éjszaka merengését, kedvemben örök zenét hallgatok mit emlékként tálalnak nekem álomittas ,mámoros alkonyok. Oly részeg leszek, mindent kékben hol pirosban látok,és leheletem aranybarna álom a rövidke éjszaka, mi igazi tisztasága csillag életemnek érintetlen nász belsején. Nagy úr lett a semmim a létében. [Wilhelem Margareta}

 Vendégünk volt bő lakomán Ott röpködtek már kora reggel Ablakunkon, lármás sereggel Száz kis madár, még több talán   Feketéllett tőlük a párkány Szobánkba is bejött akárhány Terülj-asztalka várta őket Mag, morzsa, a kis éhezőket.   S egy szép reggel gémberedetten Alig jelent meg: harminc-negyven Tűnődtünk rajta: hova lettek Búcsú nélkül tovább eredtek    Másnap csak tíz jött, tegnap hárman Búslakodtak nagy árvaságban S száz kis madárból, ablakfánkra Ma egy se jött el lakomára.

  A múltnak holt avarján gyötörten hever a tűz mi lobogtatta békésen szívem és zsongott imát édes nyelven bennem, de ravasz ellenség várt lesben.   Már nem rebben meg fülemben a lant mi dalban felém zengett, üresen kong,nem álmodok merészet ami maradt is szúró ágnak a tövise.   Csak balga módon hazug kísérlet lett, a valóságban semmi maradt őrökben, mi bennem vágy volt most szenvedve  hiányosan dobog ,közömbösen .   Mert tőrt úton fogok ezután menetelni halk ritmussal ijesztő ködös fellegekben, s a lant mi gyöngéden szól felettem, csak bűnös csókjaimnak ijesztő réme.                  

 Miért van az, hogy olykor  a Tagadás éjszakája borul rá leikeinkre és beárnyékozza hangulatunkat s kedélyünk reggel még  frissen nyílt bimbóit elhervasztja,  mint a virágot őszi éjjelek dere?     Miért van ez? mondjátok hogy amiben még tegnap gyermeteg örömmel hinni tudtunk mert jól esett, lelkeinknek a dolgok bölcs rendjében való megnyugvás szent kényelmével elbecézni.   Mára már megtagadjuk s nem tudni miért, nem tudni hogyan de úgy érezzük, sokszor öntudatlan is hogy hazugság minden, minden körülöttünk és ami van, ám az sincs valójában s maga a Lét is egy nagy Tagadás.   Tagadása a nem-létnek, Halálnak ,ami pedig van, mindenek felett, mert múlhatatlan, örök és igaz, ezt eltagadni nincsen is erőnk, de a többit, mi van ezenkívül szerelmet, vágyat, csókot, ifjúságot ,örömöt, dalt, mámoros éjszakákat, háborúk rémét, sírást, könnyeket, hajdani hajnali víg cimborákat, tücsökzenés julius-éjeket ,hamvazószerdák   mea culpá-it,víg farsangokat...

  Asszony, simulj.   Mindegy a jogod,s az igazság is mindegy halálosan kellene már az élet s amelyik a férfinak lelkén éled puhaság, már nagyon szomorú.   Nézz a szemébe s felejtsd el magad ki arra lettél, hogy véle elfelejtess mindent,, az árnyaknak feleld Hess!“s küldd el a gondot   Asszony simulj!   Minden titok csalás és minden csalás titok szándd meg, ha fáradt s babusgasd, ha félt hisz itt az erőd s itt ejti a célt ki a szívéből igazán.   Öleld, harapjad felgyúlva, vadul s könnyes melegséggel altasd el a lelkét s ne kacagd ki őt, ha arcképedet lelnéd, az ostobát, szent tervei helyén.   Asszony simulj!   Ne vedd észre, hogy mákony vagy csupán és menekülés a céltalan elül  s szélcsend, amelyben kábúltan elül a nagy-nagy útra elkészült hajó.     Ne vedd észre és ne fájjon a bánat mely csókjában is ott van az igazi férfiaknak, hisz ezért szép a Minden. Hiába kárognak távoli ködben az átkok.   Asszony simulj!