Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Közöttünk járnak — jól ismerheted  — Büszkén, fenköllen, mint az istenek ,Kikkel különben gyakran értekeznek Céged, köszönd meg, hogyha észreuesznek    De ezt nekik meg kell bocsáíanod,  irtást szomjaznak: a fényonfó napon, Szemük kibírja nem káprázua, bátran;n  És lenn csúszkálnak itt a föld porában.   5 közöttünk járnak — hátha ismered ? — Szelíd csöndben merengő emberek. behajtott fejjel, búsan, szenuedön  H porba néznek önfeledt merőn   .fl hangjuk halk, a léptük ingatag,  megannyi felszeg, álmodó alak Szemük csak rejfue, néhaméha lobban ; S ott jár a lelkűk fenn a csillagokban  

 Viszhangja  vagyok  kiáltó  némaságnak Fuvatlan  vihar  kél  zúgva  bennem Fénye  vagyok  azoknak, kik  sose  látnak. pedig   tudom,  nem  kéne  lennem. Vagyok pedig   tudom,  nem  kéne  lennem. Túl  életen  és  innen  elmúláson Kápráztatnak  rég  kihunyt  csillagok. Ki  engem  küldött,  siratta  indulásom Ezerszer  megbánt  ígéret  vagyok.

 Szeretném,  ha  végkép  csuda  véletlenkor Dévaj  dallá  forrna  filiszter  szavam. Amit  illanó  perc  soha  el  nem  födne Kietlen  közönnyel  vak  bizonytalan .Szeretném,  ha  lantom  mélakedvű  húrján Sok,  sok  rím  foganna  örök  életűi ,Melytől,  mint  a  vándor  esthangok  zenéjén ,Aki  egyszer  hallja,  álomra  hévül. Szeretnénk  tarka,  vidám  hangokat Mint  amikor  bennem  csóktól  csókra feslőn Kedélyem  virága  szirmot  bontogat .Aztán  ne  feledné  pár  hét  alatt  senki ,Mint  a  többi  termett pajkos  muzsikát ,De  megejtő  loppal  inkább  sorra  szállna Mind csak több, meg több bús dacos szívén át. .S a hir szárnyán szállna lelkem szerte szórva .Ahol  rózsaszínű...

 Lesz  majd  úgy,  hiszem,  hogy  az  esti  harmat Csöndben  lehajtott  bús  fejemre hull Magamba  szállva, akkor  megtalálom ami ma kísér  láthatatlanul. Már  most  is  érzem,  hogyha  elhagyottan a lelkem kincsét  egyre  hullatom aggódó  gonddal,  egy  vigyázó  szempár Két  drága  csillag  villan  utamon.. Jaj,  de  én  láttam  csillagok  hullását mikor az  égbolt  éjjé  megremeg. éjnél sötétebb  árnya lesz  az  útnak, ha lelkünk fénye  nem deríti  fel. S akkor  magunkban  állunk  számadásra az  élet  súlya,  vádja  egyre  nyom. Védőt  keresve újra  visszatérünk utat  találunk  eltűnt  lábnyomon. S   vezeklő  főre deret  szitálva  lassan a   múló  idők árj...

Nekem  nincsen atyafiságom Az utaimat egyedül járom Nincsen jó barátom.ki megértsen S visszatartson ,ha félreléptem. Az élet utján,árok szélen Nagy betegen a múltat nézem Ami rózsám volt mind letéptem Megszenvedtem a szenvedésem. Párviadalra szálltam a sorssal En puszta kézzel,o meg ostorral táncoltam ezüst , arany helyeken s rágodtam száraz kenyeren.. G ö g ö s zsarnoka voltam férfiaknak szerelmek harcán gyozo kincsként Aludtam puha selyem férfi ágyon S hányodtam lázban szalmazsákon. Voltak  könnyelmű ;  ,léha barataim Es voltak  hűséges   szeretőim Fürodtem kéjes  csóközönben S fuldokoltam keserves k ö nnyekben. Voltak mámoros mulatságaim Es álmatlan,bús éjszakáim Nincs mit reméljek,nincs mit várnom Itt az utolsó  végállomásom       .. Az életúton az árok szélen nagy betegen a múltat nézem. .  

 Én  úgy  magam  maradtam,  mint  a  vándor  Ha  téli  estén  rengeteghez  ér S  a  ködbe-dermedt  fák  alatt  üvöltő  Csontharsonáján  fújni  kezd  a  szél. Én  úgy  magam  maradtam,  mint  a  távol füves  pusztán  merengő  régi  domb. ki  száz esztendők  óta  benne  nyugvó  Csontvázakon  és  kincseken  borong. .És  úgy  magam  maradtam,  mint  a  tenger  Sötét  fokán  a  hófehér  sirály, Mint  ős  koroknak  rőt  bozótlakója, A köbaltás,  bozontos,  vad  király. És  úgy  magam  maradtam,  mint  a  vár-rom  Komor  körrajza  fenn  a  holt égen Hitem  bástyáján  messze nyúlva,  mint  egy  Vörös  zászló  a ...

 Az élet hegedűjén húrrá feszült a testem s bíbor dalát zenéli a zengő változásnak, egyetlen rezgő húr én, a kősziklát repesztem mosolygok hogy nyomomban a hangyák kútat ásnak. Müvem iromba lépcső, mit ős oromba vések  és zergeillanással rajta magasba hágok  lépcsőjük jobbra-balra formálják a merészek  s dalos, víg versenyünkből nőnek a szebb világok. .És nincs játék  tüzesebb , hogy elmevillanások  a földet egyre újjá és vígabbá teremtsék  s kutatni, merre rejlik a sokszínű csodás ok : mi nékem kedves ékszer  nekik oltári szentség. .És nincs játék tuzesebb, a szeretőm ölelni  s nem győzködni: enyém vagy s nem térdelni  napos, nyitott szemekkel mezítlen táncra kelni  és tudni: önmagáért a csókot csokolni És nincs játék tuzesebb, lobogva lánggal égni,  szabad mezők szivében ingyen áldozni tömjént,  üres halálfejekbe bátran -kacagva nézni  s ha jő az alkonyóra, meghalni vígan, önként.