Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Megint álmok csapnak fel felettem a lélek belsejét mossa a legtömeg , mi bennem maradt bölcsességgel szívem körül ismeretlen érzéssel. És valahol felbukkan a zongora dala egy ideig hallgatom ,majd kalamajka bontja ki szégyenét,lerázva magáról az átszellemültség bizalmas határát. Kitöredezett lett és mélyen bonyolult a kapcsolat két ember egyezésében szinte magától indult magatehetetlen visszafordulás nincs nem fér az időben. Ki a hibás kérdem, véletlen sem egyszer az idő kiszámított órák percek hatalma rendezi magát egy  megérthető mentség a két egyenes szétszórtan  is lephet. S ha majd találkoznak újra az időben minden érthetőbb lesz ,de megvetően hallgatom újra a zongora tündöklését megért egy búcsút kijátszva öleléseket.

Én vagyok az a kakás baba , akit bátyám nem várt soha létem nem  angyal ajándéka engem most hozott a gólya . Szervusz testvér- jöjj közelebb nem félj sosem bántlak téged , tudom nem vagy barátságos változtasd meg rossz szokásod. Hé- te öregfiú-ne nézz engem mikor mamánk az ölébe vesz mától enyém lett a te volt cicid jobban teszed ha szívsz egy cigit. . Nem tudom miért bámulsz furán most én lettem az Amir király , eddig te voltál az arany herceg de a trónra most én ültem fel. Nem értem miért sírsz keservesen egy jó szót sem mondtál nekem majd meglátod , de jól kijövünk gondolom ha nagyobbak leszünk . Látom bátyám de izmos a tested bizonyára egész nap csak eszel azt hittem hogy csenevész vagy de úgy nézel ki mint egy őrnagy. Ne félj ,ételed nem eszem meg van mamánknak bőven édes teje persze, neked többet nem adunk mert én szopom , közben dúdolunk. Próbálj kissé megértőbb lenni , ha érces hangom kezd zavarni engedd meg hogy én is egyek no-no-ne légy

Monoton éjszakák rácsaiban lelkedben sírva zúgnak bánatok, az elmúlt idők színes rongyaiban csak csupasz emlékek botolnak. Úgy magadra maradsz átkokkal, az életnek kitágult pillanataiban nem várod a sóvárgott kegyelmet , csak vársz kakas szóra a hajnalban . De vannak néha kegyelmes percek ha kék szem pár vággyal kísérget fényes csillogó összefonódásban remegő tested újra éled kárhozatban. Mert megadatik talán álomként  új ragyogás ,nyugtalan pillantás, forró karok villám tűzként égnek tested kőrül ,ébrednek új hevülések . És húsod szövetei lánggal égnek megadatik, mit óhajtva kérted  szemedben, szívedben ragyogás belopózik lassan szikrákat lejtve. Megadatik még újra szeretned, mint ahogy meg talán sosem élted vágyódó színes szem pár kéksége besuhan szerelemmel szívedbe.

Közöttünk megáll egy percre a zaj óvatosan lép felénk s oly zavart , látja rajtunk hogy elvadít a harag nem menekülünk ,várjuk  halálát. Már didereg magányunk ,vagyunk egy gondolat, egy átkarolt éjszakán , semmi nem érdekel ,csak csillagunk tündököl  vágyódva bezárt kalitkában. Az a perc ,veled  különös varázslat lelked mélyén egy gyilkoló áramlat neked van hatalmad s utolsó szavad vasnál tartósabb  bárdja a világnak. Hogy súgjam meg ,mi nem súgható a   gyönyörben  fürdő csók malasztja borgőzös éjjel ek  összekarolt táncán belőlünk kivájja közös hazugságát. Átkarolt szerelmünk almodózó arca oldozza ki magából forró lángom hízelgek előtted régi lányos bajjal  lábaid elé dobom Virágom,Virágom.[W.B.]

Néha belebonyolódok halk létembe sem boldog sem búsabb nem leszek , mohó szemekkel közönyt nézek szólunk egymáshoz, éjben ingerülten. A világban szüntelen kínálkozik tánc annyi mindent kitalálunk mi emberek , néha senki javára szorítom kezem s hallgatom a felsorolt csalfa érveket . Oly nevetséges bűn lett az életünk , szerelmest játszunk körülményekre , szívdobogás száma felragyog hévvel majd csel,felejtés ,csalódás a vége . Sóvárgások ismerős test közelségére enyhíti sokszor a érzéki ámításokat mágikus hétköznapok apró sóhajában , tragikussá válik a holnap meglátása . S állunk meztelen szemérmetlenséggel a harag és kíváncsiság pillanatában , lelkesen izzó becsmérlő beszédeink unják a mindig megismétlődő éjszakát.[W.B.]

Márciusban lesz már két éve hogy a világra megszülettem Anyu,Apu nagyon szeretnek mikor együtt vagyunk este. Én már megyek bölcsődébe sok kis gyermek van ott velem sebaj ha nincsen egyenruhám az étkezéssel nincsen hibám. Egy nap éppen játszadoztam, mikor Anyu, s Apu duruzsoltak azt hitték hogy süket vagyok de már minden szót kitalálok. Úgy tudtam meg, padlásunkon egy gólya lakik, még a nyártól ott bujdosik, Apu, Anyu örömére mert kis testvérkét várnak tőle . Erre nagyon mérges lettem és szüleimmel összevesztem testvérkét ?-kérdeztem őket persze csak az én nyelvemen. Azt a mindenit ennek a Világnak végre ura lettem önmagamnak, testvérkét még nem szeretnék inkább kérem vissza a jó cicit. Hiába hadartam magamban , nem figyeltek rám, de kacagtak: -milyen édes, okos ez a gyerek -szólt Apukám és a vállára vett. Mit tehettem nem is tudom , de mikor Anyukát puszilom érzem hogy megnőtt a hasa sok bableves volt tányérjában. Ha jól értettem majd januárban