Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Csak azt sajnálom hogy köztünk  kiégetett mindent egy  áramzárlat a drótok mik összekötöttek  valaha mind kiégtek ,a biztosíték zárva. Nincs mi összekössön összességben nem is volt soha semmi közöttünk , életem azon részén  régi bemélyedés jelzi titkosan azt  a régi szeretkezést. Minden ami történt  bűnös,elfelejtett minden mesterkélt  volt csók és ölelés , mert az akarat nem más mint őrültség amiket elértünk egymás lelkén,testén. És most hogy értelműnk újra működik mindketten külön egymás ellen vívunk csatát, csalóka mosollyal mögöttünk mely oly szenvtelen  lett-kínos közöttünk. Jövendőbeli tervből nem maradt semmi a végteljesülést lehet irgalmasan jóvátenni egy átszellemült éjben áramot szereltem                        biztosítékkal pótolt  kapcsos szerkezetet . ]W.B.]          

Ki tudja holnap vajon mi lesz talán megújul a Világ örömmel lehet elpárolog minden, s tétlenül állok semmiségben, Lehet kivirul ablakom ,új napra újabb tündéri virradatra, lehet szellő szárnyon tündérek járnak és üzennek: még várjak. Lehet, csak magány és csend uralkodik gyönge vállamon lehet ölelésben csókra ébredek és megállnak szenvedöen percek. Tudom csak várni kell a lehetetlent, s lehet számon sem kérhetném átjárhatatlan, lenge testemmel bűvös ,fukar ,kicsinyke szerelmed.. Lehet jég virág nyílik ablakomon , s oltár előtt áhitattal imádkozom, kérve a felém nyújtott karodat megköszönném,lopott csókodat. Lehet sóvárogva a vergödö Világban majd alélva csüng fájó reményem, s lehet imámban majd a múlt és jelen összecseng kéjes értelemben.[W.B.]

Mindig van vég Kezének durva érdessége szúrta már fájó kezemet , szájából gőg habzsolt rekedten szeme gyanakvó nézéssel. Mellékutakon sötétben sétált hazug szélcsendben megállt , igaz, szájából fergeteggel tőrt az orkán. igazat cáfolt átlátszó arcán Előttem elosont nagyvonalú lépte kabátja fércében lüktetett szívem mikor mindenki üresen kémlelte gyorsan kereket oldott előlem. Majd összezárult előttem a vég a kezdet a véggel kéz a kézben , a mindenség szűk törvényében ellopta szívemet kabátja fércében.[W.B.]

Kertünkben lángoló piros rózsák akácfa árnyékában nőttek árván a kertünk fái magas koronákkal őszi napokon már  nem virágoztak. Régi kertünkből nem maradt semmi új virágok nyítják szírmaik , a régit , a magas fűzfák  is szomorúan lesik a krizantémok virágzásait régimódin. Minden a miénk órák percek között a környezet nem számit ,akár az idő , úgy összeolvad az új és régi dallam valahogy mindig van, nincsen  kudarc. Mindig következik egy új  nemzedék ki megbecsüli kertünk, míg nincs vég sehol sem tépnek le virágot éjszakán az őszi hold sem adja olcsón el  magát. Mindig itt leszünk ,a kert hajdani harminc év után sem lehet lemondani ha  ma abbahagyjuk nem bírjuk elhinni hogy e szent feladat eggyé tett minket.[W.B.]

Szétszakad a teste, még is bírja többiekkel gázol pocsolyákba fegyvere csak a két keze ereje ujjongása halkan elvegyülve. Erdők nélküli göröngyös türelem gumicsizmák szaga ,s hányinger homlokáról csurog az izzadság külvilágba lép latyakos árkon át . Megkínzott véréből néha csapol ellenségek között nem szomjazó hátizsákban régen kapott rádió bárgyú énekeket gyötörten dalol. Menetel, emlékében özvegység egymás lábait szinte elérhetik bombák dördülnek kegyetlen fegyvere csak felgyúlt kereszt . Bombák zúdulnak egyre közéjük  kihasadt aknák önmaguk restellik csak vad kiáltás sebek fájdalmára száll kék ég felé szomorodó arccal.[W.B.]

Ifjú Világom tiszta horizontjába belefér ifjúságom szinte egészen , napot fogtam varázs szavakkal színes szivárványokon ballagtam. Számláltam hársfa leveleket melyeken átszürödött a fény , harmatos kemény virradásokat vöröses démonokat kergettem. Voltam szerelmet táncoló , kedély s csókot osztottam édes kéjjel , voltam barát, szívvel, lélekkel , s kacagó lány tiszta érzelmekkel. Szerelem is ért tengerpart homokján arany csillagokat hagyott nyomomban testem finom illatával kergetőztem s Ámort lőttem vígan a saját nyilával. Ma már takarodót fúj a szél felém, kékes ,vöröses páradús estéken s a fagyott fekete szárnyas árnyaktól láncokba ütközik minden lépésem. Ma már csak nehezülnek terhek rajtam csupa ferde rímekben találgatom miért változik a világ mindennapja és örülök egy_ egy kedves barátnak. Mégis keményen állok a hold alatt ifjúságom boldogan hozzám ragadt csókos vígságom bizsergése matat a szivárványos sejtelmes ég alatt. /W.B

Oly üres minden ,kiszámíthatatlan türelmetlenül várod a holnapot, mi keveset hoz, de annál többet ér feldúlt arcodra telepszik észbontóan . S folyton keresed örülten az éned zavart állapotodban csak titkosan   leled meg ideiglenes képzeleted mert mit vártál szét omlik cinkosan. Észbontó gondolataid betegesek feszülnek benned zavaros kétségek szíved hevesen dobog türelmetlen, veszélyes titkokkal dúsan ébredezel ködbontó álmaidnak bölcs határán , nincs semmi reményed, csak napsugár   zuhog rád szertefoszlott csodákkal kápráztatja tested hajnal fakadásán. Boldogságod tüskés -bokros zárat , kárhozott életed nyugodalmas zálog , bár nem pengeted újabb szerenádod csak nyugtalanul gyönyörökre vágyol. {W.B.]