Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ma a boldogságról kéne beszélnem ablak mellett ülve keserű lélekkel s míg hűvösen simítom kezemmel ábrándjaim, hallok valakit zenélni . Boldogságom nem fut tetten érten , de ott maradnék vele szembenéznem gőgös öntudattal nézném lendületét szürke napok bánatát küldeném felé . Megvetően legyintene kissé sziszegve vesztett ügyeimért nem csak ő a tettes csak a nyomor s a bánat két segédje kedvet éreztek zenélni dacom ellenére. S ki tudja még mi vár, ha tovább várok legjobb ha az életből még ma kiszállok hiába keresem múltam képzeletemben csak apró kislány arc néz a szemembe. kéjelegve, fura grimaszt vág önmagával sovány arcú kislány néz vissza magára s látom ahogy utazik és int a vonatból látom ahogy cipeli nehéz terhét magától .

Mint csira a földben Nem úgy akartam hogy fájjon , csak azt akartam, hogy imádjon , nem úgy akartam, hogy sértsem csak azt akartam hogy kérjem , hogy keze vállamhoz érjen , s szívének mély szögletében szüntelen engem érezzen szorosan simuló kezeiben napnak hajnala még ott leljen. Nem úgy akartam mámort , hogy hulljon mint zápor , de lelke legyen álom és velőig érezze amit én is érzek , míg szíve befészkelődik a régi tűz ívén , hogy lángoljon felettem perzselőn , míg elhamvad a fény s mind mélyebbre törjön csira magként a földbe. {W.B.}

A szász sasfészek - [Szeretettel dedikálom Vilhelem Erzsébetnek ] Városom mint egy szuka véresen szikrázik a foga, bár most csend üli meg és olyan mint egy álmos eb, régebb harcok temetője harsonáknak búg keresztje, tegezzen álltak a nyilak, ágyúk zúgtak, háborúztak Vízaknát szét morzsolták . Ma már kékebb kék ég alatt és zöldnél zöldebb felett , álmosan nyújtózkodik alant százszor szépek szent virágja Vízaknának látomása, amiben meghal a csoda , mert nem akármilyen, benne tiszta szász vér tüzel, örök ősök szemfedője , büszke Holdnak szűz keresztje, tüzesen de némán hallgat az alkonyban búsan lankad. Mert akkor is szólt a harang akár az elborúlt ég alatt , akkor is születtek lények kiknek ereiben a vér kéken csörgedezett néma hitben , akár a mi őseinknek, kik ma szent fészkeikben álmodoznak kéket- lilát, mert elhagyni szülöhelyet aki mindig veled megyen, nem átallom kételkedni , hogy megáll a tér és idő , nem hozza vissza soha azt, kit álmodik a csoda. örök emlék les

Ha majd a régi és az új tett összeolvad szívtéprően egybe , akkor sem vesznék el kegybe : úgy szeretem az átmeneteket .. Hisz minden elsimulhatna már a régi senki végre messze jár , nem ismeri rajtam kívül lázát senki, nekem adta ajándékát . Vigasz ?Már mégis miért kéne ? Szívem nem háborog, egyre lüktet , megtette amit lehetett bőségesen nem futott többre véglegesen . Az új mindig érdekesebb lenne változásban maradandó szennye a testnek kell a másik test tüzessége , sietve betódul új hevület helyére. Mi lesz akkor és mikor lesz a vég ha hígult testében kihült a nem lét ? Tárt karokkal konokul nézed átélését átkarolva azt a nem volt varázsigét . Kísérletezett , alkalmazkodott majd elvonult é elhalványodott izgatottsága már régen halott ott maradt a hajszála az ágyon.[W.B.]

A felfedezés Talán túl gyáva ,türelmes voltam, talán csak szelíd szavak hordozója az eszme ,mely vezérelte utam  daccá vált forró fogadalmakban. Néha merengtem álmos időkben elenyésző unalmas hetekben , az éveket már percekben mértem reményem az örök idő mércéje lett. Veszélyes nyugalmam malomköve szikrát csiholt csábítva keresztem , lehetetlen tettek képviselőjeként felrepített égig ,majd földre ejtett . Megzavart szívvel, vidám szemmel figyeltem a csonkig elégett éjeket elzsibbadt érzelmek keltek ki belőlem mik férfi kezekbe repítették testem . Így boldogságom zavart dadogása szemérmetlen séták úttörője lett , s asszonyi ősi vad kíváncsisággal megfogózkodtam erős férfi kezekbe . Ma már elképesztő tudásom idején , vágy lobog bennem, boldogság mindenén szerelmem szegénysége büszke lett múlt időbe temetve bűnös szégyenét . [W.B.

. . A költő az új élet tervezésének élén szerepe vállalásában messiás lévén titkokat tartó tiszta művészi eszköz de gondolkodása " Léda ajka között ". Összekevert ellenpontok indulatán gyötrődő lelke megbukik tudatán csak Ő ismerheti a szerelmi nászt ezért " Lédával a bálba" együtt jár " . Ő dominálja saját mártírsága sorsát sokkal különbnek tartja magát másnál , állandó bántását használja önön magán látomása végén már fullad állomásán.. Szeretné magának ,de soha ne másnak boldogságuk könyörtelen elmúlás árnya , Léda szerelme már régóta kiüresedett le szed róla minden értékes érzelmet . Felborzolt idegek, változnak a ringyók rohanástól űzve ,köröznek vádak, borok az ősz kacag a költő szent vágyakozásán miközben Párizsban egyedül ül a padján . Vágyik egyre az új élet beteljesülésére meghalni nem szabad, hívják területek , megismeri az anyagi gondok rejtelmét tengeren túli világa szét tépi türelmét. Eltévedt" lovasként

Már semmi sem ugyanaz mint rég a szó fogytán van benned elég hitemben már árva asszony vagyok keservemben koldusként dalolok. Részvéttel adogatsz szánalmat valósat, testem izzó terhe alatt bársonyba bujt víg mosolyomat sorsnak adod, mi belőlem leszakadt. Már semmi sem ugyanaz ,mint rég szerelmed szárnyal az élet hűsén szikra darabokra szóródik lüktetve az elszámolás nagy utolsó üteme. Bár szép volt az élet kettes frigyben száz ajkú csókjaim kéjes örömében úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve ajkad körül, fösvény szerelmedben. Ma már csak tompa gyertyafények lángolnak tompán az estben nélküled, s én hálásan hordom emlék képedet légy áldott, magamban benned élek.