Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Mikor örökre elváltak lépteink bonyolult szöveteink fodrosan csüngtek lágyan, a szeretetnek zöld lángjaiban beburkoltan , s kint égtek tüzek a hidegben bennünk lázasan megfagytak dobogó ereinkben kerge vérünk jegyesei szomorú ábrándjainknak . Én csak álltam sűrű magányban búcsút intve az elúszó távolnak , s a fiatalságom kéklő tavaszán, csitítgattam magamban lángomat. Úgy elfáradtam szédítő lázamban már nem is tudnám hányadszor , mert fájni tudott síró becsvágyam és sírni tudott a bennem maradt titkom ,mi felesleges harcunkban elmúlt vesződések kinyílt csokra , s verességet szenvedtünk mindketten győzelmünk csak simította harcunkat . Most valóságban két sorsnak átkai lakolnak saját testünkben , szökkenő tavasznak melegében bűnhődn ünk könnyű szerelmünkben./W,.B./

Lepkeszárnyon száll hangtalan színes gömbbe bújtatott átkom nyirkos tenyeremben a rágalom sorsom útján fröccsenti mocskom . Éreztem egykor, mindent lehet nyirkos éjszakán türelmetlen inognak csillogó buborékok keringenek lázasan mellettem . Csipkés fodrokon dől álomba magányom nyugtalan döbbenete sorakoznak vékonyan csendek sirat egy végben a gyötrelmem. A holnap talány, mint annyi máskor holt szavaknak árnyékában zúg , s nem tudom lesznek -e holnapok csak találgatom ,találgatom . Ugyanott hol tiszta volt győzelmem ma fásult szemérmetlen unalom, csak egy szó kell ,ami   úr legyen és már fogytán van a fájdalom . Titkok lebegnek némán könyörtelen és újra kezdeném a rendeltetést bekötött szemmel vakon, merészen röpke szárnyakon szállnék mesésen..[W.B.]

Ugye nem bánod A várakozás mi céltalan menet, elhamvadt lángok pernyéje bús életednek biztató kedve, emberi testedből eredő élet . Alázatos lényed tömjén füstös sorsod év ezredes kéjek ere légszomjas ajkadon lepereg karokkal átölelt örömök heve. Keresztbe kulcsolt karok titka nem számlálja kiújult mosolyod, karcsú ujjaid tördelése ritka játékos hévvel dobott csókod. Mert mindig ugyanazt zenged nem számlálod hányszor volt, kincset markol színes Világod, mi szerelmes kéj között eped . Istennő voltál mohó tudással kiforrt érzelmek gyönyörű íze , feltört szívedben zajlik az élet csókok íze omlaszt szerelmet . Ugye nem várod a keserű szót epedő vágyadban éberen szól tiltott beteljesülés kimért keserve bíboros rejtelmek csókját ébresztve...[W.B.]

Ma a boldogságról kéne beszélnem ablak mellett ülve keserű lélekkel s míg hűvösen simítom kezemmel ábrándjaim, hallok valakit zenélni . Boldogságom nem fut tetten érten , de ott maradnék vele szembenéznem gőgös öntudattal nézném lendületét szürke napok bánatát küldeném felé . Megvetően legyintene kissé sziszegve vesztett ügyeimért nem csak ő a tettes csak a nyomor s a bánat két segédje kedvet éreztek zenélni dacom ellenére. S ki tudja még mi vár, ha tovább várok legjobb ha az életből még ma kiszállok hiába keresem múltam képzeletemben csak apró kislány arc néz a szemembe. kéjelegve, fura grimaszt vág önmagával sovány arcú kislány néz vissza magára s látom ahogy utazik és int a vonatból látom ahogy cipeli nehéz terhét magától .

Mint csira a földben Nem úgy akartam hogy fájjon , csak azt akartam, hogy imádjon , nem úgy akartam, hogy sértsem csak azt akartam hogy kérjem , hogy keze vállamhoz érjen , s szívének mély szögletében szüntelen engem érezzen szorosan simuló kezeiben napnak hajnala még ott leljen. Nem úgy akartam mámort , hogy hulljon mint zápor , de lelke legyen álom és velőig érezze amit én is érzek , míg szíve befészkelődik a régi tűz ívén , hogy lángoljon felettem perzselőn , míg elhamvad a fény s mind mélyebbre törjön csira magként a földbe. {W.B.}

A szász sasfészek - [Szeretettel dedikálom Vilhelem Erzsébetnek ] Városom mint egy szuka véresen szikrázik a foga, bár most csend üli meg és olyan mint egy álmos eb, régebb harcok temetője harsonáknak búg keresztje, tegezzen álltak a nyilak, ágyúk zúgtak, háborúztak Vízaknát szét morzsolták . Ma már kékebb kék ég alatt és zöldnél zöldebb felett , álmosan nyújtózkodik alant százszor szépek szent virágja Vízaknának látomása, amiben meghal a csoda , mert nem akármilyen, benne tiszta szász vér tüzel, örök ősök szemfedője , büszke Holdnak szűz keresztje, tüzesen de némán hallgat az alkonyban búsan lankad. Mert akkor is szólt a harang akár az elborúlt ég alatt , akkor is születtek lények kiknek ereiben a vér kéken csörgedezett néma hitben , akár a mi őseinknek, kik ma szent fészkeikben álmodoznak kéket- lilát, mert elhagyni szülöhelyet aki mindig veled megyen, nem átallom kételkedni , hogy megáll a tér és idő , nem hozza vissza soha azt, kit álmodik a csoda. örök emlék les

Ha majd a régi és az új tett összeolvad szívtéprően egybe , akkor sem vesznék el kegybe : úgy szeretem az átmeneteket .. Hisz minden elsimulhatna már a régi senki végre messze jár , nem ismeri rajtam kívül lázát senki, nekem adta ajándékát . Vigasz ?Már mégis miért kéne ? Szívem nem háborog, egyre lüktet , megtette amit lehetett bőségesen nem futott többre véglegesen . Az új mindig érdekesebb lenne változásban maradandó szennye a testnek kell a másik test tüzessége , sietve betódul új hevület helyére. Mi lesz akkor és mikor lesz a vég ha hígult testében kihült a nem lét ? Tárt karokkal konokul nézed átélését átkarolva azt a nem volt varázsigét . Kísérletezett , alkalmazkodott majd elvonult é elhalványodott izgatottsága már régen halott ott maradt a hajszála az ágyon.[W.B.]