Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Simítod homlokom kezeddel megfoghatatlan érzésekkel s a  fulladó reggel sejtésében ott vagy mindig közelemben. Mert utat nyitottak bennem az igék és tettek ébredése, sok kérdés eltűnt az időben szeszélyes, rövid emlékben. Forró karok ,kettős melege türelmetlen estékre késztet visszaterelik lázas tekinteted érzésekkel ,füst élvezetében. A szem, mondják beszédes, de néma, akár lehet sejtelmes, végzetesen él benne minden és nincs hely többé semminek. Hiszen,ez az igazi szerelem nézem a végső beteljesülést jól érzem magam kétségtelen, ismerlek, ne gondolj az időre.

Távoli harangszó ,zeng az égen szeszéllyel érzem ,micsoda éjjel, sétálnék veled mindig szerteszét teli titokkal,bármily veszéllyel. Megszoktam lassan a hallgatást ugyanúgy a végtelen süket dumát, napok óta él bennem a hitvallás egyre várok rád él a bizakodás. Nem látok semmi jelt az égíven így testemből s időmből kilépek, csak harang zene kong mellettem és legszebb üzenetet küldi nekem. Egyedül az éjszakában lassú léptek idegeim táncolnak túl veszélyesen madársikolyok tompán ütődnek vízen véresre marják megsebzett testem. Hiába vádolnak lehangolódott igék béna számra lakatot vert az elviség valahol kiáltás feszül éji levegőben de nekem mindenem itt a szívemben.

Álomból valóságba,bánatból örömbe ténfergünk arra meg erre,kedvetlen kéretlen, valóság repdes a félhomály víztükrén vesződve  titkos érzelmek kenyerén szenvedve. Hisz egymáson élünk ,élősködve egyre mások életén, megkínzott test bőrén kervesen aki ma bátran megtalálta saját erejét a holnapban csak lényeget kérhetne illendően. Nem értjük mi történik velünk  ésszel egymást tiporjuk zabolátlan kéjséggel szemtelen, ahelyett hogy segítenének szeretettel csak háborút szítunk múló keserűséggel döbbenten. Egyetlen valóság,mi vallna emberségre rég kimúlt, törött évezredek zenéje lelkendez Ma  már új számadások kerülnek előtérbe ágas résekkel jelszavak fényében ténferegve. rétegesen. Most már nem tétlenkedünk mindenért mi megadatik bekebelezzük jószivuen kedéllyel,                    bohém zenebona nyüzsög körülötted nemre vadító, sérült emberi közönnyel  képzelettel.[W.B.]

Egyre távolodik, lélekharangod csak a szomorúságom vánszorog szuszogó lombok között kievickélek mindenen túl, keservesen ,bünosen. Kis sebzett szívem bent fintort vág felkacag ismeri keserűségem dalát csak ő tudja hogy minden álomvilág nem tud rendet teremteni ,ostobaság lenne újra suttogni szerelmes hangon, mikor vígan szaladtál évekig sudáran kifulladva ölelő karjaidban,kamaszon míg percekig egyre suttogtad hangom. Pillanatig megcsap az illatos sóhajod most én futok utánad ,semmit karolok a por csak egyre szálldos körülöttem és futnék a félhomályban közeledbe. Mert minden szerelem így végződik ha megpattan egy rugó csaló szívben, pillanatig megcsap a nap bíborszínben elfelejted hogy valaha is feldühödtem.

Még vársz csendben nyugtalanul, hangos dallal ,majd hangod halkul várod a kopogást a szoba ajtón biztatod magad, hogy jönni fog. Percek telnek ,órák évek s hiszed hogy érkezik ,de múlnak évtizedek már nem dobog hangosan a szíved keserű gyűlölet fog el s nem hiszed. A reményt végleg fejedből kivered lemosod magadról az érintéseket s hiába zokogsz  megfáradt szemmel senki sem figyel, kopognak percek. Csillag voltál valaha férfi  kezében rég elmaradt, nem cseng éneked, tudod egy lépés választ el titeket ki lesz az aki lép örök végtelenbe. Évek után ködben vársz éjjelente szemedben nem csillog láng heve útjaitok elváltak a szennyességbe hitetlen, de érzéstelenebb a lelked. Valahogy lassan megváltozik életed ráveszed magad hogy más kövessen szétborzolt álmok, sóhajok, szenvedés kérdésedre válasz nélküli kicsengetés.

Kéklő jeges hegyeknek ormán még csüngnek hó morzsák, csak tüzes sugarakban locsog a latyak, lángoknak táncán. Gyopárok varázsos virága meg tündököl a csúcsokon bóbitás árnyak sóhajtásán kinyílt, szelid vágyat tipornak. És fényt vibrálnak fecskék, a türkizkék égnek hajnalán, alattuk állnak tömjén füstben kéklő hegyek, hősies szilárdan. Csodák világa ködnek derekán , értelmetlen  repdes buja szélben, körülöttük szállnak apró évek, minden sóhajban kis  remények. A hegyek világa éjjel nappal, kiszorítja vágyait magából sok kúszó indák külön kinyílnak sebet ejtve, s szentté hervadva. Magasztos hegyek árnyékában, ködös reggelen fenyők sorakoznak, szűrt résekkel keményen taposnak megszűrt sejtelmet sóhajtásokkal. Oly szépséges hegyeim csodái feslett csillagok alatt azurt nyílnak, s az örökösen hazatérő hold fényei szivárvány színekben vágyat taposnak./W.B./

Te édes Ránk záródó éjben, te édes a boldogság ránk ereszkedett , tudjuk , hogy mi ketten mindig ugyanazt keressük a vacogó éjben , forró álmokat szívünk hegyén , amíg a szikra lobban egyre -egyre félelmesen , a játék húrjai kegyetlenek véges ütemből a végtelenig elvesztődnek. De nem menekülhettünk , a titkos vágy oly egyszerű csak ölelni és ölelni , amíg a ravasz Ámor kacag felettünk . Kígyózó karok,könnyű testek , ittas gyönyörök , majd könnyek s a vágy marad gyötörten ott menténkben , ahol a szerelem született. Majd jönnek a könnyek melyek lezárnak mindent félemletesen. [W.B.]