Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ne légy velem oly kegyetlen te édes élet ,ki megkegyelmez hadd hogy én is vétkezzek ne bilincseld meg kezemet. Az idő elfut gyors léptekkel a nap búcsúzik tekintetével s ha hűvös is van de élvezed a meleget, ki forrósítja életed. Adj nekem is egy újabb csodát mint a vaknak ,aki most már lát fennmaradtam a percek között ne vedd el kincsem- azt a döntőt. Kegyetlen volt hozzám az élet magam voltam magam ellen a kétely bennem mind mélyebb s a színjátékom mind hitetlenebb. Az asszony , ki erre-arra vágyik, nem ér messze csak az ágyig de jó hogy jön újra meleg nyár, kézzel foghatóan,illata már száll. Nincs semmi szeretet körülöttem csak idegenek, kik nem ismernek legyen bennem is dallamos ének még néha éjszakában felfigyelek. .

Minden enyém mi bennem van laza ,vagy sűrű dermedés, kitárt tenyerek eres duzzanata, s a hatalmas láng-ez az egész. Mert úgy őrzöm saját énemet végtelen szegény gazdagságom, s tenyerem szívemen bezárul mert ott van fájó tulajdonom. S kongó időknek zűrzavarában, hol minden elvesztődig céltalan a perc csak enyém, számlálhatatlan kavarodik az éjnek némaságában. Ott maradnak egymásba meredten, szivárványos csodás dübörgésben úgy hömpölyögnek a zene tükrében , betemetve a csendes könyörgésem. Mert minden enyém volt és marad egy örök életű fájó nosztalgia, ámulatban kinyílt szám zavara, lelkesedve, vacogásom habzsolja. Csak egy mozdulat s bennem van a pillantások kemény aprósága, sóhajom mi feltör bent ápolatlan egy meztelen ölelés fájó szava. [W.B.] .

Csonka világnak rongyos határán bozontos fák terpeszkednek , jelzik a vonalat mi elválaszt minket a lerombolt szikkadt egyenletben . Késői vágyamban zavart bűnben áthágom a határ minden sarkát kegyelem kenyéren élek éhesen hogy megtaláljam újra karmám . Ki tudja valós-e még vezeklésem bántó hangulatomban törekszem elfelejtett imámnak utolsó Ámene nem borzongatja utolsó beszédem . Szeretnék számot vetni szüntelen a késői bosszúvágyam szégyenén , tiszta szemekkel nézem az új jövőt csonka megtört szívem a példakép. Tévedésben vagyok önmagammal védelmemben szenvedek teherrel , mindenségben csak műveltségem zárja szívembe meggyőződésem . A világ haszontalan ámokfutó lett kering velem becsípve ,részegen szabadság vesztésem csak passzió egyre győzelmet várok nevetségesen . ./

Aki megjárta már egyszer hogy fejére csapott a világ ne sirassa bús  csillagvilágát szívet sem kap újat,lejárt az idő,feneketlen sötét ürben csöndben turkálhat magányt.  hol mindent köd fed és árny, zsebeiben kotorászhat kedvére emlékképek homályos foltját megnézheti kis emléktábláját, kiseperheti szívéből a morzsát a megalvadt vérének mocskát. Aki sosem kapott napsugarat mivel melengetné hideg testét ne akarjon saját  reménysugarat legfentebb értékelje jovo vesztét ha csöndes szürke este,homlokát befedi a köd, saját szempontján, szomjas torokkal, repedő ajakkal suttogja megterhelt szíves  baját akkor megtudja, hogy sosem lesz már testvér ,barát ,akár egy társ, remegő kezekkel simítja homlokán zilált haj tincseinek szürke árnyát /W.Bjógi védettség]

Sosem fénylett vértelen életem ábrándoztam apró leheleteket, barátaim ismerték emberségem felszántották a földet én előttem. Mégis egyedül vagyok nélküled hideg tavaszi szélben merengek bár rendeződött kétes helyzetem, aranynászban töltöm most életem. Azóta -visszatérek vesztett ügyért bocsánattal telített szemeimmel, nézem a tavasz  tarka színezetét évfordulónkon faggatlak -szeretsz-e? Nézem a pitypang apró terméseit ahogy a szél kergeti fehér pelyheit aranynászt ül felettem tettenérten szerelmet küldi feléd  képzeletem. Szürke napok közt út vezet feléd bús alázatba torkollva esti csendjét tűnődöm,mikor leszek megint veled? Szívemet megüli a földi szenvedés. Egyszer sem találkoztam azóta veled sok bárgyú szem engem nem érdekel,  egy-két szóban mesélni  szeretnék de a szél fúja :nem lehet -nem lehet.

É let egy  rohadt könnycseppben boldogságom lánca sok résekkel fájlalom azokat kik elengedtek, ma szeretem kik fogják kezem. Ma egy kereszt nőtt ki belőlem a vak boldogság szent keresztje, sors nélküli világban kell élnem nehezékem más lánccal keverve. Szerencsekockát vakon perdítek, de nem lesz semmi nyereségem a magányon túl ahol áll keresztem csak te vagy nekem kivel hevertem. Most látom, hogy a kereszt mellett láncszemek kötnek össze szíveket, zavart ködben úszik minden láng de messzeségben a szemem meglát. Csak az ismeri tested ki tüzet ölelt szerencsekockád megismerte testem, boldog életemet szebben megépíted széthullt láncokban keresd bűneimet.[W.B.]

Az asszonyok szeme titkos zárt ablakkal összezárt, látásuk résein valóságos őszinteség áll, nőies báj. Pillantásuk mohó,pompázó örök derűt szülő,változó világban,gyöngéden szorító ölelésben fájdalmat gyógyító . Fénylő gyöngyház tekintet férfi közelben, kékesen vonzó, mosolyuk pirosan sóvárgó a közelgő biztonság mellett. Forrón lüktető szívet hordozók a nők dolgait nem ismerik sokan minden biztonságos  kel ki onnan és oda esik vissza ami homályos. Erős férfi fát aprít,arat tüzet szít az asszony tűzlángot megrendít forró éji gyönyörök tüzes lelke arctól a lábig hozzákényszerít.[W.B.]