Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Kis öcsém ,a  Józsika ki bélyegzetten indult el útra keserű lett az élet, s akin a bélyeg úgy megnőtt, hogy hamar a sírba húzta: hol vagy most Józsika ? Az agyamban testvéri módra mint lepkeszárny verés-nyoma érződik gyenge akaratod sötét  sorsa amin nem tudtam segíteni, csak amikor már késő lett volna. Sok  fénykép maradt Rólad mint gyerek, majd  felnőtt , fiatal  bábszínész   sok helyen arcod ugyanaz megbékülten a sorsoddal, de nem akarlak felismerni, nem ilyen voltál- soha. Fejfádon világoskék sírtáblán csak a neved van rajta fehér betűkkel: Józsika Ma nincs írás. A tábla tiszta egy  Kék Madár ül rajta ő rizve tested otthonosan.

Se schimbă vremea scumpă si suntem azi bătrâni, simţim ca nu mai suntem acolo pe unde-am fost: stăpâni. Copiii noştri ast ă zi, nu ne mai iau in seamă, iar fiii lor, nepoţii, de mult nu mai au teamă. de oameni  bătrâni. Lipsiţi de cuviinţă şi fără orice cruţare, işi fac cu ochii semne, vorbind de tata-mare in hohote de r â s.. Mă fac că nu văd asta, deşi le văd pe toate ş i ploapele de lacrimi  se lasă rezemate pe obrazi cu   riduri. Noi suntem musafirii intârziaţi oleacă, pe care toţi i-aşteaptă sa plece - şi nu pleacă timpul totul iart ă .

Când îmi aduc aminte, de anii cei trecuți mă cuprinde frica si mă doare tot că nu se mai întorc, anii cei cu foc, caut amintiri, ce-mi erau dragi, dar în zadar veșnic ei dispar. Caut fericirea  ce m-a cuprins pe vremuri, caut iubirea,care numai era  iar inima mea e tristă că numai are taine, caut veselia numai în șoapte dar nu apar de niciunde. Când citesc o carte o răsfoiesc cu blândețe poate poart ă  ramuri în care sunt agățate dulce săruturi și multă gingășie, poate pot alege dintre cele multe dar o singura șoaptă alungă amintirile  frumoase.

Ki többet bír mint amire képes egy pillanatig boldog, szokatlan, szívében hevülnek lázas remények magában jobban hisz,  izgatottan.  S a szenvedély mely múlik lassan kihűlt pernyeként hull lázongóan testében csak nyugtalanság marad szelíd szívében kéjjel borzolódnak örök kételyek, keresve nyugalmat göröngyös talajon kecsesen , puhán egyedül kóborol, percek izgalmában őszülő árnyékában torzan botorkál. Valami sajog azért bent szüntelen bár kívül úgy tűnik minden rendben éles harc folyik test és szív között, megfagyott ember- vér rideg küszöbén. És suhognak gyászos kongó szavak feje fölött keringnek némaságok védtelen testén pöre iszonyatok egyenes rendben bús  szófogadó k..

Nem így akartam emlegetni titeket ti erős férfiak ,kik szerettek hű nőt, másképp akartam vallani rólatok  fals álmok között, búgó alkotóerők. Mint egy kérdőjel repdesnek előttem szürke elmétek képzelőerővel öntve, van- e elmétekben ostoba láz- a szívben vagy csak a test mozog késő éjjelen ? Elfog az undor paplan alá reteszelve érezve émelygős vad vergődésetek szorongó gyomorral ,dobogó szívvel  még hallom némán hangotok jelzőit. Csukott szememben halvány fényekre most jól látom kemény arcotok élét, nagy szeretettel ,dorgáló esdekléssel elöntött szégyenem kétségbeesetten.  Titkon kukucskálok, látok szemeket őrzik testem, ott vannak ,nevetnek elbűvölten paplan felett dermedten, hogy másra ne nézhessek feletettek.[W.B.]

Az ablak mögött piszkos kis néni a szótalan sétáló párokat lesi,  szűrt leves lesz rég elfőtt ebédje,  egyetlen poros  függönye van neki. Unokája nemrég még játszódva szaladt, négy éve  mérve lép, s nincsen szava poros  függöny a vénség marka alatt beborítja  ablakát ,a  közelgő   éjszaka. Kanalát  sápadt ajkához nyomja, ráncos arcán a gőz diszkrét fátyla már a  szusszanása is oly lelketlen körülnéz-de senki sincs mellette. S mintha most a kis poros  szobában,  egy láthatatlan angyal halkan  járna s lebbennének, suhannának suttogva  könnyű, arany színű angyalszárnyak. Hirtelen elcsitul  egy percre minden, mi lázongott vagy fájt a szívében kétséges búbánata elvesz lágyan csendes arany színű boldogságban.

- Igen - ismételte  Víg Ferenc, aki a viszont látásunk örömére felcipelt magával a lakására -megházasodtam. De hogy hogyan történt, azt jóformán magam sem tudom. Úgy cseppentem bele, mint Pilátus a Credóba és én is csak azt mondhatom, amit Pilátus mondott: mosom kezeimet. A feleségem még nincs itthon és minthogy ma valami ülése van, alkalmasint késni fog, tehát egyelőre beszélgethetünk. Azután úgy sem lehet. Nagyon elcsodálkozva nézhettem a szelíd jó fiúra, akiről csak úgy sugárzott a ,,papucskormány“ áldásos hatása. -A feleségem tudniillik nagyon erélyes asszony, mondta fanyar mosollyal, és arra szoktatta a környezetét, hogy mindig ő maga vigye a szót. Nem nagyon bánom, mert így bizonyos fajta kényelmem van mellette. Én lelki életet élek az írói mivoltomban és úgysem nekem valók a kicsinyes gondok, ővele nem lehet vitatkozni; elsősorban azért nem, mert úgysem hallgatja meg az embert; de azért sem, mert mindent jobban tud, mindenről megvan a saját rendíthetetlen véleménye. Nem is tu