Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Az élet szomorú,száraz ágak ringnak lelkem bánatos nem találom a szádat támolygók az utca kockakövezetén kereslek mindenhol,  eldobom verseim. Kávézóban ülök körülöttem üres, szívemben születik ártatlan mesevers a nap csak annak süt, ki kitárja testét aki méltó arra, hogy megemlegessék. Eltűnt idők nyomát sohase keressed azt aki zaklatott szívvel vétkeit feledi keserű a szám mégis a szádat keresi ne hagyj el soha,nem tudsz elrejtőzni. Észre sem vetted az ige boldogságát. gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj, lassíts, várj rám ,az élet nem versenyút halld meg a zenét  mielőtt elillan. Megfékezhetetlen vágy sürget keserűen megbújni testedben míg felmelegítlek, de ne tudd meg soha hogy torvényesen keserű szájízzel édes álmokat  keresek.[W.B.]

Marinak  hívták, az ő fajtájuknál nem is  volt más nevük, csak a kereszt nevet szokás adni. Enyedről hozta be az anyja a tanító kisasszonyékhoz. Azért éppen oda, mert az öreg nagysága nagy kert bolondja s a város végén tart házat, hogy tágas helyben ültethessen.   Mari nem csak azért megy szolgálni, mint a gazdag leányok, hogy tanuljon   a városon, hanem elsőben is a pénzért  , mert ő haza is kellett ;segíteni az otthon maradottakat meg aztán ruhákat is akart vásárolni magának. -"A másik felét bennhagyjuk a kisasszonynál, amikor jól meggyülekezik, vásárolunk vele neki-" így hagyakozott a Mari anyja a bérnek sorsa felől. Mert nagy szó az a pénz. Aki meg nem szerzi a száz és kétszáz  között, az várhatja menyecske korában. Egy kicsi szőttest, vastag gyolcsot, kendervásznat később is teremt ki magának az asszony, de a drága holmit, azt ládában illik a házhoz vinni. Könnyen is férjhez megy a gúnyás leány, ha még különben szegényecske is. Mert életre szóló vagyon a tisztes, módos

Nem felejtem, mily kedves voltál mulatságos, és kis bolondsággal az éjszakában, hirtelen megálltál mint akit fejbe vertek s szóba elegyedtél velük: az angyalokkal kik nevetve repdestek szárnyaikkal sokan, egyszerre suttogva áldott ünnepet kívánva, csókot nyomva homlokodra. Mily szépséges éjszaka volt s milyen szép voltál te is ,kissé meglepődve"mikor s ütött  a hold és  ütött  a toronyóra odafönn, a csoda  tudja, mi volt akkor, szép volt mégis, megható volt, s oly ragyogó  mint az a sok világító  fénycsoda a sok gyertya s a fenyőfa illata minden    úgy tűnt az éjszakában, úgy ömlött szerte szét az illata mint a hangtalan szerelem, mely megható és  kimondhatatlan ,  ha a szív már csordulásig van.

Kegyetlen csend van körülöttünk időnként riadva egymást nézzük, de nevetés, szerelmes csók nincs csak alkudozunk,régóta van ez így . Vajon meddig lesz kényszermegoldás könnyeink úgyis elapadtak régen , állunk egymás mellett illedelmesen míg elzsibbadt lábaink remegnek. Kétségtelen megszoktuk a maradást csak tövisek kötik össze szívünket egybegabalyodott lelkünkben fáradás , a gyenge fényben szemeink szárazak . Érzéseink lassan hadakoznak ellenünk magunk sem tudjuk mit hoz a jövőnk játszani kellene egy kis romantikát mik szívet bűvölnek és csiklandoznák . Szórakozott a barátságtalan sors keze mikor még biztatott  a gyönyör ereje csak  betokosodott szívek merevsége van jelen ,a  rideg derengés hideg ereje.

A muzsikaszó  szép mesterség, lehet méltán szeretni-érzelmesség, nincs ott bánat, nincs  kedvetlenség, amikor zene kezd  szétterjedni. Terhes bút, sérelmet, bajt elkerget testet, lelket  tisztít   s dédelget jó kedvet ad egyből  mindeneknek, egyaránt felnőtteknek-gyerekeknek. Az égi tüzes csillagok  védik hangját mely éjjel villog, csillog ,bátran sajátos szeretett kényszerrel hajtva mind  kicsiket, mind a nagyokat.. A  fénylő nap járásában  a művészet a hold fogyta s  annak megújulása találkozik mind reggel, mind este, a muzsika szó az emberek lelkében.

Belém fészkelted bátran magad oly tompa aranyrögként, hiába akarlak egyre belém hegedtél tövisként. S úgy fáj felsebzett szívem vér csepeg minden léptemre , nemes testem hurokkal kötött, csak törölni tudom vérzésem. Tudom örök életemben vagy simogatsz s fürkészel vadul rejtett lángokkal égeted szívem s örökké bennem lakozol . Sóhajaimtól lebben a rengeteg, szájamból nehéz rebbenéssel feltörnek néha engedékenyen az esti áhítat szelén,fájó leheletek. S ha elfog a csüggedés lengén hosszú gondolataim mentén a csend, mi elaltat csendben , zokogásom elmossa ,szemedben..[W.B.]