Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Különös szorongások gyötörték Júliát hónapok óta. Lassanként, homályosan születtek benne s napról-napra mélyültek, hatalmasodnak: már félt szembenézni magával, kínos elhatározással lépett a tükör elé, ha finom púdert kellett elkenni arcának, magas, őszinte homlokának barnás bőrén, vagy égő festéket elhalványodott, kényes metszésű, keskeny ajkain: hátha az éjszaka folyamán úrrá lett fején az öregség? Pedig Júlia csak huszonhét esztendős volt s hiába égett szemeiben az a mély értelmű, fokonként kigyúlt szomorúság: bőre ránctalan maradt az idegeire fekvő utóbbi hónapokban is, és szája, mintha őszintén mosolyogna, amikor csinosan elkeni rajta a vérvörös rúzst. Az ura, az ügyvéd úr, óvatosan öltözködik most, szinte mozdulatlanul szedegeti magára ruhadarabjait.  Hétfő reggel van.  Korán kell nyitni az irodát, mert a parasztok kimennek a mezőre, — már megkezdődött az aratás, — aztán felvetheti a bánat az ügyvédi irodát az ürességtől, a csendtől, az élettelenségtől.  Tizenötödik napja nem

Az élet szomorú,száraz ágak ringnak lelkem bánatos nem találom a szádat támolygók az utca kockakövezetén kereslek mindenhol,  eldobom verseim. Kávézóban ülök körülöttem üres, szívemben születik ártatlan mesevers a nap csak annak süt, ki kitárja testét aki méltó arra, hogy megemlegessék. Eltűnt idők nyomát sohase keressed azt aki zaklatott szívvel vétkeit feledi keserű a szám mégis a szádat keresi ne hagyj el soha,nem tudsz elrejtőzni. Észre sem vetted az ige boldogságát. gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj, lassíts, várj rám ,az élet nem versenyút halld meg a zenét  mielőtt elillan. Megfékezhetetlen vágy sürget keserűen megbújni testedben míg felmelegítlek, de ne tudd meg soha hogy torvényesen keserű szájízzel édes álmokat  keresek.[W.B.]

Vígan burjánzik szívem magában kitárt pitvarok lázas kapujában, zamatos töprengések barázdáján mindent maga felé seper bánatában. Valami ősi nyugtalanság honol, őszinteséget szítt fájdalmában, sorsomba csempészett holt titkok határtalan önzést marasztalók. Mert mindig közbejön bűntudat, borzalmas napok keserves lángja , nem csillapítja mosolyunk álmát beragyogja ajkunknak forróságát. Szívek közé rekedt hét ajtó lakatja nem mindenkinek nyitja apró titkait, örökkévalóságban megkövült vágyak moccanás nélkül maguktól távoznak

Mindent, amit ember érezhet, végigélt a lány ezen az éjszakán. Egymást váltották fel benne a düh, a megalázottság és a szégyen érzése a megbocsátással és szeretettel, összetörten, szomorúan ébredt. Kedvetlenül fogott a takarításhoz. Később a fiú is bejött. Köszöntek egymásnak, Laci leült a díványra. A kezeit nézte, de nem szólt, csak néhány perc elteltével dünnyögött valamit. Hogy többé nem viszi magával a konyhakulcsot, este korán hazajön, majd csönget.  - Jó - mondta a lány. - Ki kellene dobni — gondolta elkeseredetten, - Menjen ahová akar, itt nem maradhat tovább .. . De mit mondjon az anyjának ? Az szereti a fiút. Nagy csapás lenne számára a hír. A könyveket, nehezen szerzett, féltett darabjait is sajnálta. Laci biztosan néhány garasért adta el őket és sohasem kapja vissza. Elviselhetetlen az egész. Idevette, dolgozik rá és akkor meglopja, becsapja. Nem lehet segíteni rajta, elveszett ember. De kiteheti most az utcára ? Akkor miért fogott bele az egész dologba ? Bízta volna a so

Elmúlik az idő kóró virág zörög, valahol mélyen a föld éjjelében kései tücsök penget hegedű zenét, fekete varjak köröznek az égen. Elmúlik az idő, aszódnak emberek vén óra ketyeg az idő vas kezében mikulásvirágok pirulnak rettegve időnkét szél seper rajtuk keményen. Mégis erre lakik komoly ifjúságom otthonom keresi penészes falakon a kertben halott minden, holt vacakon megátkozott tavacskám vad ,hínáros . Elmúlik az idő, béke világit felém, nedves szoknyám mégsem enyém , már nem használok finom selymeket elmúlt életemet poros kőbe veretem . [W,B]

Milyen sokszor félig élve , félig halva álmot kergetek magamban, gyakran dörzsölöm szemem  mikor senki nem  látja, tűnődök selyem párnámon  kék házi ruhámban, míg a valóság bennem felderül átölelve közönyöm. De sokszor  kergettek jótettek  őszinték, mint elátkozott királynőnek ajtót nyitottak  apró szentek, s talán egyedül mentem néha merészen mélán ,illatos szellőktől kergetve , völgyeken ,hegyeken repültem és inkább csaltam  mint csaltak , vaskarmok hóbortosan  el- el kaptak, s ma sem tudom akartam vagy akartak .  Most olyannak képzelem  magam , mit akit fenyegetnek  sokszor és bizonyítják tények  életem vétkeit, mit nem kívántam de kaptam. Ma csak kószálgatok erre meg arra hóbortosan  és árulom mindenkinek mit adtak, keveset érnek nekem de másoktól  kaptam ,s viselem hogy érezzem szeretetem s olykor a felhők fodraiból merítek erőt , míg erős karmaimban bugyborékol egy szelíd hangú nevetés ösztönösen szűkösen. [W.B.] Be