Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

– Nem és nem! Többször nem tagadlak le, értsd meg! Ha megint õ telefonál, megmondom neki, hogy itthon vagy! Nem teheted ezt vele… – Talán nem is õ az. Lehet, hogy most téged keresnek… Kérlek, vedd fel a telefont… Ági dühösen odalép a kitartóan csörgő készülékhez és belehallózik. Arcára kaján mosoly terpeszkedik, ahogy anyja felé fordulva édeskés hangon a fülére szorított kagylóba mondja: – Igen, szerencsére most itthon van. Azonnal hívom. Anyukám, Viktor bácsi keres! – Aztán odébb lépve, halkan hozzátette: – A hódolód. – Igen, tudom, hogy kerestél… Nem voltam itthon… Beszélj inkább oroszul, úgy jobban értek… Nem, ma sehogy sem találkozhatunk, foglalt a délutánom… Holnap se… Igazán kedves vagy, hogy hiányzom neked… Nem, haza ne, tudod, nálunk mindig teli a ház… Inkább majd beülünk valahova egy kávéra és nyugodtan elbeszélgetünk… Mondjuk csütörtökön, amikor fodrászhoz készülök, és utána… Fél háromra leszek kész… Hogyne tudnám, hiszen bejelentkeztem… Nem kell bejönnöd a szalonba, várj meg

Eltelt nélküled annyi rideg nap testem egyre forrong a vágy miatt, mellettem zeng egy zongoradarab kecsegtetve reményem mi felriad . De most már késő, hiába közeledsz élményeimben ott villog a valóság , holdtölte nem égeti testűnk fájdalmát egymást fürkésszük kezünk unalmán . Magamra húzom testem melegét búsan , szívemben kotor szavad varázsban , forró sóhajom mar a piros húsomba zongora cseng továbbra is taktusban..[W.B.]

Különös szorongások gyötörték Júliát hónapok óta. Lassanként, homályosan születtek benne s napról-napra mélyültek, hatalmasodnak: már félt szembenézni magával, kínos elhatározással lépett a tükör elé, ha finom púdert kellett elkenni arcának, magas, őszinte homlokának barnás bőrén, vagy égő festéket elhalványodott, kényes metszésű, keskeny ajkain: hátha az éjszaka folyamán úrrá lett fején az öregség? Pedig Júlia csak huszonhét esztendős volt s hiába égett szemeiben az a mély értelmű, fokonként kigyúlt szomorúság: bőre ránctalan maradt az idegeire fekvő utóbbi hónapokban is, és szája, mintha őszintén mosolyogna, amikor csinosan elkeni rajta a vérvörös rúzst. Az ura, az ügyvéd úr, óvatosan öltözködik most, szinte mozdulatlanul szedegeti magára ruhadarabjait.  Hétfő reggel van.  Korán kell nyitni az irodát, mert a parasztok kimennek a mezőre, — már megkezdődött az aratás, — aztán felvetheti a bánat az ügyvédi irodát az ürességtől, a csendtől, az élettelenségtől.  Tizenötödik napja nem

Az élet szomorú,száraz ágak ringnak lelkem bánatos nem találom a szádat támolygók az utca kockakövezetén kereslek mindenhol,  eldobom verseim. Kávézóban ülök körülöttem üres, szívemben születik ártatlan mesevers a nap csak annak süt, ki kitárja testét aki méltó arra, hogy megemlegessék. Eltűnt idők nyomát sohase keressed azt aki zaklatott szívvel vétkeit feledi keserű a szám mégis a szádat keresi ne hagyj el soha,nem tudsz elrejtőzni. Észre sem vetted az ige boldogságát. gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj, lassíts, várj rám ,az élet nem versenyút halld meg a zenét  mielőtt elillan. Megfékezhetetlen vágy sürget keserűen megbújni testedben míg felmelegítlek, de ne tudd meg soha hogy torvényesen keserű szájízzel édes álmokat  keresek.[W.B.]

Vígan burjánzik szívem magában kitárt pitvarok lázas kapujában, zamatos töprengések barázdáján mindent maga felé seper bánatában. Valami ősi nyugtalanság honol, őszinteséget szítt fájdalmában, sorsomba csempészett holt titkok határtalan önzést marasztalók. Mert mindig közbejön bűntudat, borzalmas napok keserves lángja , nem csillapítja mosolyunk álmát beragyogja ajkunknak forróságát. Szívek közé rekedt hét ajtó lakatja nem mindenkinek nyitja apró titkait, örökkévalóságban megkövült vágyak moccanás nélkül maguktól távoznak

Mindent, amit ember érezhet, végigélt a lány ezen az éjszakán. Egymást váltották fel benne a düh, a megalázottság és a szégyen érzése a megbocsátással és szeretettel, összetörten, szomorúan ébredt. Kedvetlenül fogott a takarításhoz. Később a fiú is bejött. Köszöntek egymásnak, Laci leült a díványra. A kezeit nézte, de nem szólt, csak néhány perc elteltével dünnyögött valamit. Hogy többé nem viszi magával a konyhakulcsot, este korán hazajön, majd csönget.  - Jó - mondta a lány. - Ki kellene dobni — gondolta elkeseredetten, - Menjen ahová akar, itt nem maradhat tovább .. . De mit mondjon az anyjának ? Az szereti a fiút. Nagy csapás lenne számára a hír. A könyveket, nehezen szerzett, féltett darabjait is sajnálta. Laci biztosan néhány garasért adta el őket és sohasem kapja vissza. Elviselhetetlen az egész. Idevette, dolgozik rá és akkor meglopja, becsapja. Nem lehet segíteni rajta, elveszett ember. De kiteheti most az utcára ? Akkor miért fogott bele az egész dologba ? Bízta volna a so

Elmúlik az idő kóró virág zörög, valahol mélyen a föld éjjelében kései tücsök penget hegedű zenét, fekete varjak köröznek az égen. Elmúlik az idő, aszódnak emberek vén óra ketyeg az idő vas kezében mikulásvirágok pirulnak rettegve időnkét szél seper rajtuk keményen. Mégis erre lakik komoly ifjúságom otthonom keresi penészes falakon a kertben halott minden, holt vacakon megátkozott tavacskám vad ,hínáros . Elmúlik az idő, béke világit felém, nedves szoknyám mégsem enyém , már nem használok finom selymeket elmúlt életemet poros kőbe veretem . [W,B]