Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Most olyan vagy mint a napsugara nem érzem én az éjszaka kék csóváját, de  jöjj mellém ,    jöjj mellém ,   te kedves vágyom  ö lelésedre,csak hozzám érj. Ha téged látlak, be kedves aranyfény e szép gondolattal, ím, gondolkozván ha árny vagyok én s te pedig a napfény, sugárként égj és mindig így ragyogj rám. ölelj meg engem, mindig, fénytelen miként a rím a rímet énekemben, amely itt rólam néked hírt üzen ölelj, mert életem ismét messze kerget s  a régebbi friss fényt bontó reggelek újabb virradását nem szabad  hinni sem.[W.B.]

Szavad hozzám nem ér el semmiképp a zajt őrizem semmit se hallok én, csak úgy beszélsz mint tengermélyben hullám üvölt a nedves part medrén. En vagyok a tő, mitől a rügy kitárul és te a föld kérgén csak rés. Amíg köréd ezernyi hullámgyűrű tódul szétfutván engem messze eltaszít. Szavad hozzám nem ér el semmiképp jó társként parancsaid lesem, az égi hatalom távoli szögletében már kimúlók és mégsem látsz meg. Szavad erős, fentről csapódik arcomon mit vadul vissza zeng e rideg test mert közted és köztem szörnyű hangon a vétkem mint megvadult ütközet.

Magamban rád gondolok, fájva, ugyanakkor a kedves édesanyádra tudom hogy becézget és szeret boldog jövődért ó hogy remeg. Akár az én anyám, értem s érted imádságokat küld egyre fel az égre a két asszony egymásról nem tud imádságuk egy és egy  a szent út. Néha oly fájó érzésem támad miért nem ismerem édesanyádat miért nem csókolhatom azt a kezet, mely kiskorod óta óv és vezet? Miért nem nézhetek két szemébe en is imádkozva , úgy keservesen simogatni  benne,valahogy szívvel hogy fiáért most két imát mond el. Az egyik az övé,a  másik az  enyém egy-áldássá olvad szeretett  fia fején, hátha belém látna lelkem szívszaván s magához ölelne, mint az én anyám.

Én írással ajándékozóm magam örömökön és tragédiák csúcsán, különös életem külön jussán a vers a sorsom egy ajándéka. A versek mint valami karok megölelem azt, akit akarok, s híd is a vers profán fejek felett átjön rajta hozzám, aki szeret. A vers az én kitárult életem  mindennél több a vers nekem több az örömnél, több a csóknál, több minden, minden földi jóknál. Nem sokan tudják,hogy ki vagyok azt hiszik, az vagyok, ami akarok sokan szeretnek oltár elé visznek s ujjonganak, hogy helyettük merek.[W.B.]

Van életünkben egy pillanat, mikor érezzük érdemes volt, mikor előtörnek varázs szavak s elfelejtjük a sötét árnyakat. Mikor túl vagyunk a bölcsességen, kóvályog fejünk a sötét égen, mikor csak számoljuk az éveket s számadást kérünk hogy életet áldott a zavart bús természet, hogy nem kérdezett mit kérhetünk hogy ragyogott szemünk a széptől és száraz lett arcunk a széltől és kívántunk azt, mit nem szabad és csókoltunk esőt hajnal alatt várva a nagy varázs szavakat, karok nyíltak illatos reggelen öleltünk szabadon omlós felleget és adtunk örök tartós szerelmet tüzes szívet,mi fájt és nevetett de valóban boldogság vágya lett.

Az élet kínálkozik szüntelen sok mindent művelnek emberek rombolják a kerek Föld sorsát homlokuk ráncba torzul gyáván. Nevetséges életünk szégyenes szüntelen összefüggés érdeke, tér s időben viszonyulunk benne s ha barát látogat közönyös leszel. Látvány, vélemény nincs senkiben mint kifordult kesztyű teste, érdes gyűlölet, gyönyör egyre mennek ki, mit tartogat vérmes szívében. Megértjük egymást -ne féljetek továbbra is a Föld kerek lesz himbálózol vígan durva köteléken s a levegő búsan vérzik feletted. Kikopott cipődön belépnek vétkek s körülfognak honoráltan értékek feleszmélve saját magadon nevetsz figyeled azokat, kik figyelnek téged. Jön majd virradat s arcod fénylik míg boldogan cirógat egy tekintet félreérthetetlen vártad e percet a megszépült világ napos helyen.

  Új   halál érkezett a földre COVID mondják röviden újdon  szült  szörnyeteg érdes s mind érdesebb. Halál, ne veszekedjünk legyen más a végzetünk ismerem szoros törvényed, és ismerem, csípős nyelved. COVID,, nem küldelek, de szólok gyermekül veled szepegve és bátortalan, talán leejted fegyvered. Szétfújtad gőgünk mámorát, csaló győzelmeink torát sírásba törtél, íme, ledől a szép világ, fejünkre dől! Hűvös figyelmed rajta van szívünkön, s rágja zajtalan, mint féreg a gyümölcsbelet sepersz mint szél az útporát. Halálnál is több a halott a mozdulatlan domb alól örök biztosság sípja szól, fújják a bánthatatlanok. Amin tűnődtem hajdanán de útjainkra sok  köd kering, mit látok így? a csúf jelent letörted  vidám reményeink. Inog  a föld, és inog az idő holdbéli ígéret  marad a jövő. meddig mész még,meddig  ölsz meddig  maradsz még erős?  Mond előre miért sanyargatod törékeny-csontú életünk? Hiába  könnyek,fájó sóhajok komor napokhoz  érkeztünk.