Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Megérkeztek a varjak Vásárhelyre zavartan károgó hangos sereg az erdő zengő kristállyal belepve, jég zizzen ott s az ágon hó remeg. Erdők alatt a hóba fúlt kisváros űzött el engem s konok közönye, az egyformaság és a pletykagyáros, röghöz tapadt pénzgyűjtők csömöre. Ősi értékes emlékváros betakar, testén lóg ezernyi furcsa szerzet, erdei varjú s betévedt álmagyar akiket az éhség és az élet kerget. Dübörgő utcák hosszú autósorok kelet s nyugatból színes keverék, fényes körút s gyanús sikátorok, csodás blokkházak s alattuk szemét. Városom vagy nekem, habzsolsz mohón, és dúsan terített asztalodról kevés morzsán bár, éhen mégse hal, károgó varjú s betévedt álmagyar.

 Louis  szerelmes volt. A város szívében első emeleti lakás két albérleti szobájában lakott, egy özvegyénél, akinek egyetlen leányát szerette. A leány nevére szinte nem is emlékszik már; amióta ő itt lakott - hat éve már - a leányt Lulu-nak szólították.  Hat évvel ezelőtt, tizenegy éves volt akkor, Lulu gyakran szökött be Louis szobájába és faggatta a fiatal tudóst számára megfejthetetlen ábrák jelentéséről és Louis térdére ültette a gyermeket és nagyon lágy hajával babrálgatva, egészséges barna bőrű arcát egy ujjával simogatva, tudományosan nem igazolható föltevéseket mondott el a Mars csatornáinak, állócsillagokról, amelyek száguldanak.      Egy éjszaka Louis  azt álmodta, hogy sötét helyiségben hever és egyszerre Lulu  hajlik fölé. Laza haja csüggött, világosbarna szemét az övébe akasztja és egyre mélyebben hajolva fölé, szájára tapasztja száját, fölriadt és nem moccanva igyekezett az álmot elkapni és itt tartani. Olyan heves gyönyörrel, bénító boldogsággal töltötte el. Nem is sik

Tudósok s bölcs könyveik utalnak arra, mit versbe írogatok megint mióta élünk, itt gonosz hatalmak sugallatának voltunk rabjai mind. Valami csoda  vonz , hogy testedig láss, csak ritkán tovább, tán épp a tilalom, s a tilalmat, kár minden bölcs tanítás lábbal tiprod s megszeged szabadon. Jaj annak, ki egyszer  is hinni merte, hogy a föld sara nem fröccsen fejedig lüket ő  , vénák viszik testedbe szerte, szívedig épp, mely bent lakik rejtve. Tömörülnek ott, amit talán a kezdet során véred még erőddel legyűr , később az ággyal kell napod felezned,  mind több közted s az ég között az űr. Figyelmeztetés  ha késik, már a hála szavak  helyett vad átkos szóra talál, megdöbbent társad hirtelen halála, meglep és félsz,hogy közelben állj. A vég, melynek gyorsan elébe mentél, szemed sötét, lassan tör fel a könny úgy rohantál utadon, mint ki nem fél, és nem marad nyomodban kő kövön.[W.B.]

Doktor valahogy  halálos beteg vagyok itt, a létezésem  középpontjában, az  ö sszes szerveim fájnak nappal nagyon fáj a Nap és éjszaka a hold  és a csillagok. Nagy  nyilallás éreztem a  felhőkben amelyet eddig észre sem vettem és felébredek minden reggel téli érzéssel a szívemben. Hiába vettem,rengeteg orvosságot utáltam mindent és mindenkit, de  megtanultam olvasni sőt olvastam néhány könyvet is gondolkoztam és emberekkel beszéltem, jó voltam és gyönyörű voltam. Mindez nem volt hatással, doktor és sok évet töltöttem rájuk azt hiszem, halálosan megbetegedtem egy nap, amikor megszülettem.

Most ,újra itt van, ha alkonyat érkezik, a mély vadon gödrében, alamuszi vész sötét szél üvölt,de a barna felleg hiába mennydörög a hegyeken keresztül. Itt talált minket, szívek bánatosak nemrég jártál itt ? avagy talán régebb hiába is hallgattunk te szomorú ének honnan emelkedsz mindegyre felénk? Honnan jön e vad szörny, ilyen tájt mely édes erdőn hallani visszhangját lásd erdei tündérek tömege, virág fonja fejüket, szemük tüzet okád. Mint hétfejű sárkán, mely veres üstökös csillagra vetődve, árnya egyre szikráz ráncos homlokát büszkén előre tartva lenéz mezeinkre s vészt szór rá. És hatalmában emberek szenvednek a régi tornyok lángban elenyésznek füst gomolyog s égre emelkedett így lett puszta a díszes ember sereg. A nép menekül, fele elment messzire már sűrű tolongás lepte az utak tereit az országutakon jajgatás, siránkozás nagy tömeg, autók szorongnak egyre.[W.B.]

Női mivoltom mindennel felmér izzadtan figyelem ,őrizgetem ajándéknak szánták az istenek reagáló képességem oklevelét. Nem férfi akarat petyhüdtsége ömlik szét bennem sikertelenül kik tapintatlan restség ürügyén terelgetnék a kéj hevét bennem. Folyton figyelem értelmesen a férfit ki ösztönre született  születés bókként köszönhetőn kihasználja a női test erejét.  Mégis van néha hiány érzetem nem bonyolítanám érettük eszem végül is boldog vagyok egyedül szerető mindig akad szerelemre. Férfi esetek köröznek mellettem kísérnek utamon jönnek-mennek sosem lesz úgy , ahogy az elején fele bú, fele öröm életem nélküle. Már az összes lehetőség elvetett nehéz létemet én is nehezítem szerelmeskedés főzés,veszekedés  búcsú sírás, kibékülés, menekvés. Ma megijedek ha tükörbe nézek fáradt arc tekint vissza, színtelen  finoman beállított verőfényben barna hajam ezüsttel vegyülve . 

A fiatalságnak nagy a kedve vígan járja táncát, tarsolyában ránctalan testek vihognak tudományt. Fiatalnak lenni egy ravaszság jelző tábla inti, vigyázz, mérd meg az élet hosszát lassan előre visz. Persze eszed legyen megérett poharad már üres, próbálj észrevétlen elsuhanni eredmény engedi. Ne kívánd a fiatalság éltet nem mindig igazi hátra pillantsz, látsz boldog hevet de izzadság fedi . S mennyi minden követ utadon néha céltalanság, nem tudsz eligazodni sehogy sem hol van itt igazság. Légy büszke korodra bizakodj  és szabad táncolni, de nem forog lábad mint egykoron még tiéd a hatalom. Mindig kapsz magadnak új társat akár egy öreget majd rájössz nem jót választottál  mert jobb volt a régi.