Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Volt egyszer egy halmocska, egy roppant kíváncsi kis halmocska. A világon mindent meg akart tudni. Nem hagyott békét sem égnek, sem földnek,sem légnek, míg el nem beszéltek neki mindent, amit tudtak.   Már  annyi mindent tudott  es olyan okos lett ,hogy szép lassan megkopaszodott a feje. De o nem   törődött .  ezzel,,hanem tanult ,kutatott tovább és a világ legokosabb halmocskájának képzelte magát.      Csak az bosszantotta, hogy valahányszor szomszédai előtt tudományával dicsekedett azok mosolyogva néztek egymásra és halkan suttogták: -azt az egyet még sem tudja- -Mit nem tudok?- kérdé haragosan a halmocska Erre azonban szomszédai mindig azt felelték, hogy bizony a  nevét nem ismerik, hanem azt hallották,hogy van olyan tudomány, melyben a bölcsek köve s minden talánynak megfejtése, a titkok titkának kulcsa rejlik, melyet mindenki fáradság nélkül megtanulhatsz melyben több bölcsesség van, mint mindazon haszontalanságban, melyen a tudósok — egész kopaszodásig törik a  fejüket.

Te  akartad vagy nem tudom de a kisagyamban egyre nyom egy lánggal égő édes fájdalom, és magamban egyre kárhozom. Én érzem még a percek illatát a sokszor átsírt vak éjszakát tavasz volt ,minden virágba állt reánk hintette sok arany porát . Mosolyod, az most is itt maradt jól tudom ,hogy a hullám elmaradt, de most is érzem karod vállamon mosolygok megértően, ha akarod. Mostanában sápadtan látom arcod valld be ,ugye nem vagy boldog ? Hiába állsz büszkén tartva titkod magadban , megbánt gondolatod.W.B.] .]

Az idő redőnye lassan sötétedett. messze űzte a májusi virág illatát s akárcsak eddig,újra megdöbbenek játszanak velünk a színes hónapok. A természet szerint hasonmás érték boldog napjainkra rányomja bélyegét napról napra érezzük s nem értékeljük az élő ívelést, mely ugyanaz szüntelen. Míg a kasza éle jobba -balra énekel eltünteti élénk-zöld forrását a gyepen én, ártatlan, magamból ünnepet kötök s a kasza suhogását megszüntetem. Eleven virágfüzérek aromája leng színpad-szerűén mindnyájunk felett, felcicomáz téged és engem és a kert kő-istenét az ugyancsak kő-arcú Időt. De mindezt tudatlan hazudja csupán az idő arca nem kő,karjai szárnyalnak, búsan vágyódik az idő halála után, mert a kísérteteknek, nem tapinthato[W.B.]

Egy este egyedül sétáltam az erdőben furcsa zenét hallottam ,ami vezetett követtem a csillogó fényt mit néztem de mind távolodott ahogy közel értem. Az erdő tele volt a tavasz  illatával a tél viszont mindenhol egyértelmű volt a hold fényesen csillogott s egy  denevér szárnyán  közeledett felém és suttogott: Van itt nem mesze egy nagy  tisztás ahol legendás  banketten  forog a tánc ha  becsukod  a szemed, elméd kitárul s a fátyol eltűnik, és mindent látni fogsz. Gyere és járd te is a tündérek táncát varázslatos körben egy új  gyűrűben ott akarsz majd maradni mindörökké ahol a látvány talán szebb a tavasznál Mikor  becsuktam a szemem fény vibrált halványodott lassan az egész memóriám csak piros és fehér gombagyűrűt láthatsz és tízezer tündért akik ropják a táncukat. Azok akik majd  keresnek ránk találnak látszik a nyomunk mit hátra hagytunk egyesek megértik mások tudatlanul megijednek ,vagy bátorságra kapnak. Kedvesek vagy gonoszak vagyunk? Mérgező vagy

Oly idegen lett már pihent szívem dobbanása, csak halk kénytelen ütem ritmusa eltűnt oly régen csöndesen  ami régen bizakodva játszott bennem. A múltnak holt avarján gyötörten hever a tűz mi lobogtatta békésen szívem és zsongott imát édes nyelven bennem de ravasz ellenség várt hódító lesben. Már rég nem lepte meg a  fülemet a lant , mi dalban egyre felém zengett, üresen kong,nem álmodok merészet ami maradt is szúró ágnak a tövise. Csak balga módon hazug kísérlet lett a valóságban semmi maradt őrökre , mi bennem vágy volt, most szenvedve hiányosan dobog , egyre közömbösen . Mert tőrt úton fogok ezután menetelni halk ritmussal ijesztő ködös fellegekben, s a lant mi gyöngéden szól felettem, csak bűnös csókjaimnak ijesztő réme. [W.B.]

Micsoda idők! Micsoda hibák! Világnyelven forog mindenhol a szó, fut velünk a kor ijedve s kihág, szájunk minden percben másat szól. Hol van az a megszabott kitartás, maholnap eltűnnek az összes fák vadcsapáson és árkon-bokron át bukdácsol a meghabarodott világ. Refr. Úgy vagyunk most sok régi széppel mint rebbent vak, ki szint felejtett emlékezzünk volt arany  és -volt piros és láttunk rózsát és kék nefelejcset. Ma  nagy jégmezőkön kóborol a lélek hideg városon, hol borzalom mulat, s mint tévedt gyermek óriási parkban nem találjuk meg a sóvárgott utat. vers. Száz irányba ijeszti a fák, a bokor, állatot ,embert,ami tömegnyomor, ha bár nemrég heverte ki régi sebét újat kapott ami utolsó lehet neki. Rohan velünk a szerencsétlen világ száraz ágak között alig látsz élő fát Világ kezdetig csend és nyugalom lesz az erdőn elhal minden hallható nesz. Refr Úgy vagyunk most mint a régi jóval, minta aki   korán-ébredt déli fényben: nem tudjuk miért de a fej elk

Csiling— csiling!“ kezdék el a kis hóvirágok és kidugták kecses kis fejecskéiket a már olvadozó hólepel alól. -Csiling - csiling! itt a tavasz; csiling - csiling, itt a szellő, itt a fecske, itt a lepke, itt a meleg napsugár, a kikelet mosolygása , itt a harmat, a kikelet örömkönnye; csilling - csiling, itt vagyunk mi is, a tavasz hírnökei, a kicsiny hóvirágok!  Jött az ibolya, félénken kutatva, vajon veszélytelen-e a megjelenés és vajon nincs-e itt többé az irigy hó, mely minden ősszel eltakarja az egész földet és letaszítja a szegény kis virágokat a sötét kamrába aludni, ha nincs is kedvük hozzá.  Jött a gyöngyvirág, a nefelejcs csak később jött, mert finom arcszínének ártott a még kissé hűvös szél, követte őt a bájos rózsa, a fényes tűzi liliom, utána jött az illatos szegfű, a kevély tulipán, az álnok gyűszűvirág és a nőhűség, egyszóval mind, mind, utoljára a passziflóra- itt volt a nyár. -Mit csináltál ott lenn az egész télen át?- kérdé a rózsa a  tűzliliomot  nyájas, csen