Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Alkonyodik,  sötétlő     árnyak botorkálnak részeg léptekkel halomba hullott lombok hátán, rozsda illata száll fel a vágynak. Remeg ő  lég unottan akadozik tétova lesz a tiszta, könnyed, halk ritmusokban indult ének, lázas szemem ontja a könnyet. Most remeg a hold búbánattal vágyaim tolakodnak megfagyva émelyítő ábrándok kívánsága hullámzik  felém  ki-kihagyva dobbanását szívem fájó pontján. Nagyon hideg tavasz porondján hirdető vad  harangkondulásban bagoly huhog: ennyi volt spontán.[W.B.]

A szó gondolataimnak borítója sárga aranyba ötvözött remek, kongó pohár,mi néha összecseng örök zenéket vágyva énekelnek. Titokzatos eszmék fellobbanása a gyönyör rút kérgét nem töri át, a szóban egy rab lelki vívódása suttogja neked a mindenség dalát. A sok színek benne elfakulnak és dörgés lesz az égi harsonából, a szóban elhal a virágok illata száraz levelek meredeznek róla. A vágy, az óhaj a szeretet szava remegne bennem s tetté forrana gyűlölt szavak között idegen lett a nagy szerelem létezése maga. Csak tudnám már elfeledni a szót, aminek búban, lázban egy az ára, mely letapossa néha a szerencsém és nem maradna semmi utoljára.[W.B.]

Élni szeretne, mint büszke másik, de nem kíváncsi mások életére, tüzes, mohó zavarban hazudozik babonáit gyomlálja letérdepelve. Minden ismert hegyekről, levegőbe keresve határozottan, mintha tudna arról egyet-mást felbuzdító buta eszméit hogy robbantsa zárt kapukba önmagával tapadva hadonászik, de bizonytalan minden, s kell a másik, hogy méreget s ujjong ha belelát az élet borzalmába egy pillanatra, letörten és ezerszer megcsalatva lassan építve győzedelmes Házát.[W.B.]

Viruló május hűvös  hajnalán bimbó fakadt a fehér orgonán bimbó fakadt életre kelt megint eljött  a szép május ,az élet int. Virágzó május hűvös hajnalán kinyílott az én fehér orgonám szivárvány felhők .  úsztak az égen illata szállt a messzeségen. Virágzó május hűvös hajnalán kilopóztam a szobámból korán elbájolódva néztem a csodát az illatozó fehér  orgonát. { W.B.}

Volt egyszer egy halmocska, egy roppant kíváncsi kis halmocska. A világon mindent meg akart tudni. Nem hagyott békét sem égnek, sem földnek,sem légnek, míg el nem beszéltek neki mindent, amit tudtak.   Már  annyi mindent tudott  es olyan okos lett ,hogy szép lassan megkopaszodott a feje. De o nem   törődött .  ezzel,,hanem tanult ,kutatott tovább és a világ legokosabb halmocskájának képzelte magát.      Csak az bosszantotta, hogy valahányszor szomszédai előtt tudományával dicsekedett azok mosolyogva néztek egymásra és halkan suttogták: -azt az egyet még sem tudja- -Mit nem tudok?- kérdé haragosan a halmocska Erre azonban szomszédai mindig azt felelték, hogy bizony a  nevét nem ismerik, hanem azt hallották,hogy van olyan tudomány, melyben a bölcsek köve s minden talánynak megfejtése, a titkok titkának kulcsa rejlik, melyet mindenki fáradság nélkül megtanulhatsz melyben több bölcsesség van, mint mindazon haszontalanságban, melyen a tudósok — egész kopaszodásig törik a  fejüket.

Te  akartad vagy nem tudom de a kisagyamban egyre nyom egy lánggal égő édes fájdalom, és magamban egyre kárhozom. Én érzem még a percek illatát a sokszor átsírt vak éjszakát tavasz volt ,minden virágba állt reánk hintette sok arany porát . Mosolyod, az most is itt maradt jól tudom ,hogy a hullám elmaradt, de most is érzem karod vállamon mosolygok megértően, ha akarod. Mostanában sápadtan látom arcod valld be ,ugye nem vagy boldog ? Hiába állsz büszkén tartva titkod magadban , megbánt gondolatod.W.B.] .]

Az idő redőnye lassan sötétedett. messze űzte a májusi virág illatát s akárcsak eddig,újra megdöbbenek játszanak velünk a színes hónapok. A természet szerint hasonmás érték boldog napjainkra rányomja bélyegét napról napra érezzük s nem értékeljük az élő ívelést, mely ugyanaz szüntelen. Míg a kasza éle jobba -balra énekel eltünteti élénk-zöld forrását a gyepen én, ártatlan, magamból ünnepet kötök s a kasza suhogását megszüntetem. Eleven virágfüzérek aromája leng színpad-szerűén mindnyájunk felett, felcicomáz téged és engem és a kert kő-istenét az ugyancsak kő-arcú Időt. De mindezt tudatlan hazudja csupán az idő arca nem kő,karjai szárnyalnak, búsan vágyódik az idő halála után, mert a kísérteteknek, nem tapinthato[W.B.]