Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Micsoda elcsépelt emberségek kik mellett suhannak árnyak, micsoda összetört élmények keserű világ végtelenségében. Forrong a boldogság mellettünk csillagokból gyúlt merészséget irányítják megnémult elménk  és fől-föl csillannak tündéri képek. de suhannak velünk messzeségbe mert nem értékeljük a merészet, egyre követelünk hitetlenséget, arcunkon megjelenik a gyűlölet mire megértjük halhatatlanságunk hiányzik belőlünk  a rejtett bátorság elvesztettünk mindent mi értelem a múló hajnalnak rejtett sugarán. De ítélkezünk makacs nevetéssel mások későn virágzó szerelmén micsoda elhagyott lelketlenség mi érzékelteti az élet könnyű terhét. Mert csobog a víz és fúj a szél és nyugalom partján szenvedünk megdobbanhat gyáva szívünk es mosolyt csal ártatlan hitünk.[W.B.]

Ne ítéld el az ősi igazságot tudnod kellene az elejét ne hallgasd az érdes hangot csak a szépségek énekét. Oly értelmetlen néha minden hosszú éjek romantikája bennem ölelem mi elérhetetlen búcsúnál te vagy prédája. A hódító te vagy én a hódítás elérted buja szándékod, néha a Hold sem oly romantikás de éjszaka felém ragyog. A Sóhajok Hídján megállhatunk  itt lassulnak a ladikok, vadul tomboló harc a hatalmunk elárasztjuk a világot. S az ellentétetek ősi követelésén lelkünk test és érvek ideje magába foglalja édes perceinket az élet szelíd ösztönét.

Az égperem megint megéled, hol tegnap hirtelen elfakult a nap, és torz testéből a barna éjnek hajnal-vércseppek csurrantak. Az álom meglapulva jár még a részeg világ fájó  lényegén, de már eltűnt a holdas árnyék  a csillagtábor szürkén égén. Háromszor is, vagy többször is tán a dombvidéken, mi nem -magas, rikolt, hangját ércezve tisztán, rikolt egy cinikus  ébredő kakas. A pír, ami a szóra lesve-lesel szétömlik, mint a drága friss tej, s a hajnal rózsaszínű könnyén fényt áraszt minden csöppke hely. A lassan, lustán ébredő világot betölti a kakas  érces hangja és minden éled, mintha áldott remény bimbót fakasztana.                                   S az ember felfigyel a reggelben s megkérdi titkon egy- a mást: a kakas szó vajon  ma mit jelentsen, Megváltást-e vagy titkos  árulást ?

Bizonyos kor után ,ha visszanézek csillogó porban fekete szilánkok, nem hiszem el hogy végig mentem kezem arcomhoz kapom,szégyellem. Szívem újra dobban, de látszatra rossz szemem fura módon csodálja, íjúságom másfele ment,pusztulva és én csak állok, csillagport bámulva . Mert elmaradt az igazság, a rajongás, szürke ruhát öltött magányom rajtam de az időm lejárt. csak egyre apad, bár még virul előttem egy régi nász. Új világba lépek ,nincs kiút,szomjazom, hol lassabban járnak emberek, vonatok, de közben hány zarándokút hány határ, határozza meg lázasan fájó panaszom. . Nem lesz lobogó villám szememben elhagyom sorra a megunt szerelmet engem csak ösztönök korbácsa kerget felhők mögül még kisüt a nap ,melege. [W.B.]

Într-o noapte mergeam singură în pădure am auzit muzică ciudată care m- a condus la o lumin ă   strălucitoare, în timp ce priveam dar toate s-au îndepărtat cum m-am apropiat.  Pădurea era plină de mirosul primăverii iarna, pe de altă parte, era limpede peste tot luna strălucea strălucitor si-un liliac ciudat s-a apropiat cu aripa lui, și mi- a șoptit: Aici nu departe există o lunc ă fermecat ă unde pe un ring legendar se inv â rte un dans dacă închizi ochii, mintea ta se va deschide și vălul dispare și vei vedea toate lucrurile. Vino și inv â rt ă -te si tu dansul zânelori. intr-un cerc magic, intr-un inel fermecat vei dori să rămâi acolo pentru totdeauna iar peisajul mai frumos dec â t prim ă vara. Când am închis ochii, o lumină vibra întreaga mea amintire a dispărut încet, am v ă zut doar inele de ciuperci roșii și albe, și zeci de mii de zâne inv â rt â nd dansul. Cei care ne vor căuta, usor ne vor găsi poat ă s ă vad ă urme ce am lăsat în urmă,

Egy ember ül a város közepén, a járdán és játszadozik a markába fogott aprópénzzel. Ez az ember Jenő a rendőrök, a gyerekek és a felnőtt emberek ismerőse: kalapja barna és lyukas, nadrágja rojtos, inge szennyes. Cipője nincsen. Mellette pálcika. Az emberek megnézik és mérgelődnek, mert hogy az útjukban ül.  Néhányan, akik nem ismerik még, aprópénzt adnak neki. Egy óra múlva az utca végén rendőr fordul be. Sanyi feláll és odábbáll. Egy mellékutcában újra letelepszik. Így telt Jenő élete, melyet csak ritkán szakítottak meg büntetések,, amiket a rendőrség szabott reá, ha nem tért ki idejében a rendőr útjából és az bekísérte. Ilyenkor egy-két napot raboskodott, súrolta a rendőrségi épület lépcsőit, ette a rabkosztot, kalapot emelt az őrmesternek, amikor szabadon bocsátották és továbbállhatott. Közel a városhoz egy hegyoldali kunyhóban lakott. Esténként kiült a kunyhó elé a padra, citerázott és ha megfáradtak az ujjai, némán figyelt a völgyre, ahonnan a városi lárma hangfoszlányai hozzáj