Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A törött,bágyadó örömök szelén, átfúj egy gondolat oly halk ,kéretlen gyökértelen, valamire emlékeztet, sietek, kapkodom lépteim esztelen , arcomon rettenet redőkbe borzadó, öröm és iszonyat fuldoklik bennem dübörögve, de a hang,mi bentről némán zeng- magamra lettem, törekvő láz marcangol meredten- hol tévedtem? És hirtelen hasit a mennydörgés- sorssal ellenkeztem, mert éltem az ártatlan élhetetlent oktondin,büszkén, csalfán buzgalmam hevében öleltem örült szerelmet, s most roncsok halmát tördelem a holt ölelést és kacagásba fuldokló csókokat s a kibuggyanó vért most kapaszkodok a szellő zenébe és cipelem a gyengülő örökre kimúlt érzéseket gyöngeségemben, mert testem is bomlik a szél fuvallatban és szállnak emlékeim rohanok esztelen,hogy elkapjam töredékeit [W.B.].

Ott voltunk mindketten asztalnál ültünk, utolsó este álmunkban is egymást lestük, s a nagy kapu megnyílt előttünk mint szobrász faragott kőoszlop, mely fején vitte a felhőket és vadgerléket s ha sikerült kimenni rajta a keskeny kapu diadalívvé átalakult.  Elfogadtuk mindketten a köztünk jajongó reményt teljesült mit titkon akartunk s a felhőkön repdeső gerlék is, mert új értelmet nyertünk a varázsos diadalív alatt is szerelmes igád nagy súlya alól, mégis cseng a telefon és halkan susogód várlak mindig ott. Ma felhívott telefonon a legegyszerűbb lény, végigutazott ereimen a végállomásig kinyílt az óriás kapu szívemből s a tavasz kikacagott testemen át s visszaüzent egy másik világ a kék ablakon ébren vagyok és várlak. Valóban ott voltam

Megtört csendben mikor a szív pihen, már azt hiszem időnként hogy valahol bent elérhető az ismeretlen érzelem, valahol bent bevésődött kegyetlen egy gyönyörűség és szívverésem résein ezüst fonalakon keresztül ismerős lepkék kirepdesnek s az illatos kikeletben eggyé lesznek magányos türelemmel összhangban velem megkísértetnek. S egyszerre bomlik minden fölszisszenve s csillag poros színekben szétszóródik testemen míg engedelmes szívem békés lustasággal pihen. Mert úgy váltakoznak percek hajnalok,  s esték cserélődnek egy végben, mert e szerelmes létben semmi sem zizeg nesztelen csak izzóan lüktet megkergült bolondos szívemben a győztes tavaszi estben széttiporva békés pihenésem ..[W.B.]

Néha az a józanító pillantás, mikor kerülőd a megalázást riadt szem rebbenések kereszttüzében súrlódnak fáradtan megszeppenve. Mint gyermekek nézzük egymást kitalálva pupillánk nagyságát melyik bír többet egyet -mást szinten birtokolva egymást. Csak a szél nyikorog az estben s a pillantásaink csak érdekek, s felettünk zúgnak emlékek kétsége régen leülepedő repdeső törvények . . Oly boldogság annak , ki belelát beleadhatja teljesen derekát , s mint kéklő vizeken a hullámok úgy hullámzanak pirosan végpontok . S mint magányától fosztott őrület sikong nagy fellegeken vihar szélben és fortyog bennük a szétomló szeretet szemeink kereszttüzében szenvedéllyel.{W.B.}

Végtelen sorozata a bűnnek minden lépésemre, tettemre, olyan üres lett finom lelkem mintha mindent kivetettem. Már várom,hogy valamire már rá fektessem életem mint az éhes sas mely fáradt mert az út hosszú,végtelen. Nem kell a szép, csak ne legyen durva valóság, kézzelfogható repüléstől és sziklára vágyik, melyen kedvére megpihen. Szomorú vagyok s lelketlen könnytömlő ködlik szememen hibázva belefáradtam a valós mosolyokba, gyönge és öntelt simogatásokba, mert a szívem biztos helyet sehol sem lelt kitárom felfelé a két karom, megfeszül minden fájó izmom és várok valami biztató jelt, csak csillagok néznek hidegen. mellem telepszik a végtelen éj ketten ülünk bánattal érzéketlen.

Gondolom, ha a sors merészel kint és bent is zúg a szél ereje, kell a valóság hogy megértsed percek alatt változik őrülete. Titkos álmodozás,sorstól független legszebb érzésben is kegyetlen, hitünkben rettegett felismerések túl későn értik meg a lehetetlent . Velünk virrasztanak az adott évek elszabadultan keringenek a tervek s amikor a rózsák nyílni kezdenek szemünkben tört fények keseregnek. Új élettel egyensúlyozni mernénk az idő nem számít, csak múló igék között fujj gyakrabban romboló szél, hatalmasabban a kiszabott törvénynél. [W.B.].

Lelkem néha megremeg testemen is furcsa rezgések futnak keresztül. Érzem  hogy apró villogások csapnak ki lelkemből lángokat  lövelnek  magam körül lelkem nyög míg testem ég tombolnak vágyak benne rég. Új  vágyak  gyönyörűsége  kél szememben, az árvácska napfelkeltén hideg szavak kiabálnak melegért kétségbeejtően néma nyelven, hogy azután hangtalan törnek szét szomorú erőtlen ajkam ívén. És most az is eszembe jut, hogy hálásnak kell lennem annak az Örökkévalónak, ki mindent teremtett és oly szépen teremtett hálásnak kelt lennem, amiért asszonyi szívemben a satnya virág is egy kósza vágy, mely azonban ezer színnel tölti be kis életem.