Értéktelen, vak s bárgyú a szerencse oda hull, hová a sors hajítja,-s a szerencse, vaknak csak azért, - nem nézi ki merre megy, bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne. Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni: mint én hitvesemet, kiről beszélnek tettei, hallgatásom is vád lenne csak rabja vagyok bár nem ellenségem bármit is kívánhatok. Csak azt lesem: mikor kerül az ostoba az ördög poklába egyre vádol, de barátnőmet a póklábút annyit zaklatta -míg elkapta tőle az átkot, így a legjobb barátnőmtől is elválasztott. A házasságban és bajban nincs jobb dolog mintha a férjed otromba, kapzsi, ostoba, hová taszított engem életem alkonyán? ki nagyravágyó, bőkezű, értékes adomány. Erőszakja , sem tekintélye nem értékes, míg ifjú voltam, erre-arra vinni kértem, öregségemre viszont könnyen kisemmizett míg rám ragadt egy méltó férfi vak szeme. Már nem lesem: halálát, mert ebben is a dühös én leszek, ha kedve tartotta sárba rántani kedvemet kitől semmit se tagadhattak meg az istenek, hogy mond
