Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Dacă ți-a fost dor de sărutul meul cu dragostea mea adevărată, blândă știu că ai puterea magica necesar ă cu o șoaptă,-pentru a purta  iubire. De ce sunt furate mereu gândurile, din creierul profund indrăgostit plantate cu atâta grijă și viclenie, și cu o forță minimă în memorie. Nu vrei niciodată, iubitul meu  să rămâi cu inima larg  deschisă, iar dacă îmi pierzi sărutările mele nimic nu va   mai rămâne în tine. Cred că ești adevărata mea iubire, ținut fraged în valurile iubirii mele, dar caută drumul mereu c â tre mine, strigând-mă,și eu voi veni spre tine.  

Majd ha jön vándorlásod és útjaink válnak, belem vésődött sok csókod  bennem megakad. Mert nem lesz nálam éked sem ölelésed, majd elfojtom a semmibe, türelmességem. Majd az elhagyott percben, elfogy érzésed, de jusson eszedbe testem simulóan öledben. . Jusson eszedbe hajam színe tiszta  szemedben, fátyol hangom halk zenéje érjen füledbe. És ha majd félénken kérdem, kinek ajkát illeted, legyen tétova halk válaszod a másnak ölében. Meglátod majd mosolygok magamban békésen, várom megálljon vándorlásod  könnyező szívvel..[W.B.]

Ma kérdem ,kutatva szemed lelked csillagos tükrében, hol vádlóan villog a titok, hogy örök hűséget esküdtél szemem és szemed tüzében míg kezünk érintkezett.. Emlékszel még a csillagos égre, mik visszanéztek némán s én lelkedben kutattam az örök hűség százszorszépében könnyeket ejtettél szerelmedre míg tücsök zenélt a fa résében. Emlékszel a tavasz hajnali csókra szorongó kezeink érintésére összefonódott ujjaiknak  együtt gyermeteg játszadozására ajkaink csókos játékában szálltunk magasan ringatózva. Megszólaltál, hangosan nevetve megtörölve homlokod fényét, ajkad félig kinyitva, kékes szempillantás mámorában búgott hangod tört szavakban míg ujjaink görcsbe olvadtak.

Az idő végtelen a percben napok ,éjszakák keringése, szárnyát teregeti merészen, az elfújt múltnak üdvössége . Valami átok mossa megint, felébredő gőgös múltamat csapdába esett félelemmel, keresem kínosan kiutamat. Századok váltják egymást, vad virágok csakúgy nyílnak testemben kifakult rongyok naivan keresik az ugyanazt. Tudom, várni kell a percet töredelmes hűtlen eséllyel, vad virág széthullott szirmai, fel s le inognak percek felett . Zuhogó perc napokat árad a felhő nélküli kék tengeren esélyem tág sugarán halad a lenyugvó esti fények alatt.[W.BN.]

Úgy támaszkodunk mi marad arra hisz oly semmi lett kívánatunk ára oly bölcselettel izgulunk hamar, helyzettől függően különös lázban . Szétszórt ruhák levendula illata már az sem a régi-virágok mása, nem terveztük a reményt jóra  még akkor sem ha tereltek volna. Tudatlanságunk mindennek az oka végig játszotta mindenki szerepét, csend fogan s félelmünk felszakad és csak a tudattól is ,minden szabad. Ahogy tünedezik már az ifjúság láza múlik a szőkeségünk üres lakásban  de minden lehet ,gyorsan rosszabb körülbelül egy -két másodperc alatt  örökké élni s nem kell búcsúzni a szívünk kamasz és kecsegteti megragadó alkalmunk vásári színei , bízni kell, s élni vidáman ,nevetve.  [W.B.] 

Egymás szavait lesve merészen, mély álomból kel és gyémántként cseppen szívünkbe türelmesen, kezeket összefogó örök várakozásunk hézag nélküli, mint lassú gyöngyök levált zománca, fogaink koccannak, és töredelmes vallomása a múltnak titkunkban ugyanaz a kielemzett, értelmes, végső kihívás, mi szemünkben csak átkos birodalmakban lebeghet, és fénytört szemünkben rezzennek, hatást elérve, tiszta, fehér, szűz lelkünkben lézengenek támaszt keresve, zöngétlen, halk neszben zenélve bársony szerelmünk. Mert egymást kémleljük, kihívóan ádáz, csökönyös, vad szerelem hűségével ugyanúgy, mint hamuba olvadt, édes, lázas álmok töredéke és türkiz csillagok örök fényessége világit felettünk, remegve őrzi években megkeményedett nászunkat, a feltörő hűségnek mintájában fényesen bevésve gyűrűnkbe. Az örök szerelmünk titkának bizalmát, a látó láthatatlant.

Békés sötétséggé olvad az este, nem létező vágyakat sért az idő, a fájdalomnak és a szerelemnek éjszakája jön béna kegyeletnek. Nem láthatlak, ezért alázkodom, gyógyító szerelmen,kongnak harangok sosem maradunk egyedül,bármikor messzeségből, közel hozzuk a távolt. Fél álmomban néha hallok egy szót, mint egy angyal, ki tékozolja napom tények s az órák hiányát elgondolom amit ígértünk örökre, ketten egykor. Békés sötétséggé olvad az este, hallottam régen is e súlyos csendet szobámban,meztelen lábbal járok bűvös  árnyékok tánca  egyformák. Amit tudunk az ,csak részlet,de sok kicsi  akkor lesz egész,ha elolvasod életünk  könyvének első  oldalát amik számunkra már  utolsó lapok