Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  A nyár vége felé, harminchat éves korában,Sóos Móric összecsomagolta kevés  ruháit néhány könyvét s laptopját, és Sárpatakra utazott. Szerette a rozoga helyiérdekű autóbuszt, melyen oly rég nem ült már. . Egy órai rázkódás után mind bizonyosabbra vélte felismerni a másoknak  semmitmondó tájat. Bezörgetett a kétszobás kertészlak ablakán, azután megkerülte az alacsony épületet. Fiatal  asszonyka  perdült elébe, kezét kötényébe törölgetve. - No, Réka - szólt Sóos Móric . - Hogy vannak? Az asszony el akarta kapni az férfi hátát hogy megsimogassa . Mezítláb poroszkált nyomában a kerti úton lefelé. A férfi egy sápadt színű tökön lépett keresztül. Indái elvesztek a sűrű gaz között. Mindent benőtt a dudva, a gaz. Egy biliárdasztalnál alig nagyobb megkapált földdarab sárgállott ki a gyom közül. - Burgonya - mondta Réka. A kipusztult egres- és málnasor száraz vesszői fölött itt-ott egy kóró élénk lila virágja ragyogtatta selyemszíneit. A kerítés hosszú darabon bedőlt, s egykedvűen feküdt rá a

Alaktalan lettem, de a fő baj nem ok inkább, hogy idők alatt folyton változók, mire nagy nehezen leírhatnám okom már nem illik egyetlen szó se arcomon.   Gyorsan fut az idő, de dolgát megteszi egyetlen napnyi hét, akár mint egy év s ha fölkelek már annyira más vagyok egészen más mint ahogy tegnap este volt.   A tükör csak halvány igazolás arcomon legföljebb vissza néz rám egy vérrokon s mint akinek százszor megfaragták testét érthetetlen metamorfózisai csak ellentét.   S alaktalannak látott buján, aki faragott ami folyton változik és még változó időkben, válaszom egy önkéntelen szó  egy létező égi kép, pillanatig marcangoló.   S a hiteles látszat ma már csak ígéret, hogy elmaradozik egyetlen reményem s lehet tavasz, nyár, ősz és újra tél kezdet az új alakomban a múltam is szenved.[W.B.]

Arasznyi időmbe minden belefért utamat kerülgette a fakadó lét, bokros vidéknek száraz avarjában lézengtem élve-holtan igazában.   Vágytól vállamon cipeltem terhem mi semmibe hullott és idegen lett gondjaim keresztjén összekuszálva zavartan kerestem a hontalan utam.   És keringek körbe élet küldetésben utam keresem a céltalan menetben horzsolt tenyérrel homlokom simítom félelemmel forog vágytól gondolatom.   Voltam múlt, jelen, s leszek holnap nemlét csendjében zavartan turkálom mindenem,miből egy van : a szánalom,  de csak kóstolgatom létező bánatom.   Mert kifogytam már tündéri tettekből magányomat sajnálattal szövögetem türelmetlenül kutatok az emlékekben illatozó estéknek bizalmas csendjében./W.B./  

Életünk kínálja magát nagy értelemmel sok rosszat művelnek  a vad emberek, rombolják,zúzzák e kerek Föld formát arcukon torz mosolyba húzza a dogmát.   Nevetséges életünk most  szégyenes, szüntelen önön   összefüggések érdeke  térben s időben viszonyulunk benne, ha barát látogat, rá nézünk félszemmel. Látvány, vélemény  már nincs senkiben  mint kifordult kesztyű teste, belül érdes, gyűlölet, vagy gyönyör,romlás egyre megy ürességet  tartunk jéghideg   szívünkben. De megértjük egymást ,ne reszkessetek a Föld  továbbra is mind kerekebb lesz, himbálózik mint egy  ballon  a  köteléken s a kiszálló levegő búsan vérzik feletted. Kikopott fejbőrödön tömörülnek  vétkek s körülfognak honorált baráti érzelmek, későre feleszmélsz, saját magadon nevetsz kacagva nézed azokat, kik kacagnak téged. Jön majd  egy új virradat s arcod fényesebb lesz, boldogan cirógat egy szerelmes  tekintet félreérthetetlen varázzsal nézed a jelenetet megszépült Világod napos helyre ereszkedett.  

Ma már csak árnyékot hoz hajadra szél , vadul ringat táncoltat és lassan zenél kebléhez szorít részegen andalít csak hagyd ,várjad a jövő kalandjait. Ne nézz hátra, hogy mi maradt még utánad senki sem hoz vigaszt már rég , hagyd a szelet, hogy tépdessen már ne nézz soha hátra ,mert senki sem vár. Árnya leszel majd örök múltadnak büszkén viseld akár mit mondanak emelt fővel távozz az élet színpadjáról tapsot is kapsz a sok emlék múltjától. Ha megkönnyezne szemed a harmattól csak a Hold akar búcsút venni a hajnaltól csipkés zsebkendőd mindig nálad legyen vegyél búcsút a hold varázs fényével . [W.B.]

  A  szomszédasszonyom,    Zsoldos  Lili,  akivel nem voltam nagy  baráti kapcsolatban,ahogy a szomszédok szoktak , csak köszöntünk  egymásnak,vagy valami hétk ö znapi dolgot tárgyaltunk a lépcs ő házban.. Egy szombat délelőtt   halkan kopogott az ajtómon,-hogy nagyon rosszul érzi magát és lennék szíves  hívni  egy   mentőt. Megijedtem ,mikor megláttam ,mert valóban rosszul nézett ki és alig állt a lábán. Egyetlen szomszédom ,akit nap mint nap láttam,de korához képest jól bírta magát és most hirtelen rosszul lett.  Azon a szombaton hamuszürke arccal  szédelegve,támogatta az ajtófélfát. Lili nénit legalább harminc éve ismerem  ő  már ott lakott amikor mi megvettük a szép nagy  apartmant . A Maros  közvetlen  szomszédságában, nagyon szép lakások voltak,akkor,amikor lehetett vásárolni új lakrészeket a kommunizmus idején.Nagy dolog volt abban az id ő kben apartmant vásárolni, de ez már a kommunizmus vége fele volt.   Meglehetett vásárolni,kinek mennyi pénze volt.Az így kész pénzel vett lak

  Új világra ébredek semmit nem felejtek, ébresztem magam, testem engedelmes, bár kellek ,érzem ahogy áhító szemed tüzesen, éhesen egyre türelmetlenebb. Zavaros szemed nálad csak szegénység, de semmi-sem-olyan-mint ahogy-kellene menekülni leszek kénytelen valakihez, hogy értelmet adjak saját keresztemnek Hatásos-e a szemed titkos figyelme hatásos-e figyelmed ha oly nesztelen? Még sírok,lázadozom,morog bennem az ösztönöm, de mindig újra ébredek. Bár tudom,igen, hogy mi lesz a végzet s tudom hogy a legtisztább őszsejtek is árulkodhatnak vétkes szemeidről üveg tükör helyett, más szeme-tükréről. Nézem csalódva szemedben a vétket s hangtalan mozgó szájad ürességét, ilyenkor hátrál a tested képzeletemben de ez új illatot hoz,s felébreszti életem..