Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 A  sötét  kávéházban sokan vannak egy asztalnál.Csak k ö zépkorú  férfiak,akik a homályos  füstfelhőben  ,   érdekl ő déssel hallgatják kedves barátjuk mély bánatát. Lajos szomorúan mesélte el élete történetét ,főleg a fájó pontokat barátainak, amit mély csend fogadott.    - Petra holnap, vagy holnapután férjhez megy; isten veled Petra!Nagyon szerettem Petrát.   - Rám nézve,kezdte Lajos, súlyos ez az eset; nem azért, mert annak idejében hozzám ígérkezett a lány, hanem azért, mert egy igazi jó testvért veszítek el benne. Ha olyan jó volt hozzám, mint amilyen jó volt, hogy tud férjhez menni és intim kapcsolatba  lenni mással?  Miért tagadjam, úgy vagyok vele, ha nem szent, ha nem visel mindent el,  az asszonyt, mindjárt hitszegőnek tartom. Elszoktatott  bennünket az anyánk,  aki csupa önzetlenség, csupa  érettünk és miattunk.  Nos, hát Gabriela is siet hivatásának elejébe, holnap vagy holnapután férjhez megy. De nem erről akarok beszélni, ez kevésbé érdekel, ezen a ponton ő elmúlt nekem

  Novemberi este Apró fagyok,hideg vizes szelek kergetőznek az esti szürkeségben, fagyos ágak görcsbe nyöszörögve hajladoznak áldott sírok felett s alusznak nyálkás ködös temetőben ahol a csönd csak gyöngéden rebben, takarózik gyertya ingadozó égő lánggal semmi más díszes aprósággal. Rozsdás levelek zörögnek talpak alatt, emlékünkben vívódunk a múlttal színes virág koszorúnkat átkarolva, csendben suttogunk az elhunytakkal. Minden láng egy külön élet eltemetve külön szeretettel küldöm mindenfele belém mar édes fájdalmam tiszta heve aranyszállal hímzett neved emlékére.

 Az égen tündököl a novemberi napfény, tombol, szikrázik, gyújt, ridegen megéget lenn sárgás- zöldben puhán nesztelen szél ringat,temetőben sok  régi sírhelyet. Mint búcsúra a hívők, jönnek a rokonok krizantémmal , fekete ruhás asszonyok tömör sorokban szállnak bús  sóhajok magában mindenki egy kis imát mormol. S míg köd dereng, halkan és rendületlen, a sok ember  között levelek kergetőznek az arcokon megrendült bús komorság, mely mélyen gyakran ott marad arcán. Bús temetőben megrendülten állok mint fehér  gyertyák, szállnak angyalok szemem kereste, a domborodó földet melyben titkos mélyén alszik a halott. Bocsásd meg nékem, édes kedvesem hogy szép szavakba próbálom beszélni, amin ma is egyre zokognom kellene, s amin zokogni szinte nem is  tudok. Megindul újra könnyem. Fuldokolva kereslek, hol vagy? S hol van életem? s szeretném nevedet oly rémülettel kiáltani,hogy hasadjanak szét a fellegek. S halld meg te is fényévek távolában a döbbenetes éjszaka hideg sikolyában nagy messziről, vag

 hirtelen megöregedett közöttünk kiélve szerelmünk, egy új hajnal árnyékán, megőszült bennünk a lét, szívünk álmát szike vágta ketté, önszántából félbe, mint  kettétörhető  ezüst  szív  medál.   megölelték egymást karjaink, de ajkunkra fagyott az isten áldjon, nem illet hozzánk, nehogy a szeretet másítson a mondatán egy szót, ami kacagtatná magát hiába. úgy érzem, nem volt  hiábavaló  próbálkozás.   úgy éreztem magam mint egy idegen kávézó fogasán felejtett színtelen kabát, késő volt,sehol jel, halló, itt maradt valami az életedből,csak üres csészék zörögtek,  de ott voltál a kávézóban mint egy idegen. 

Leheleted legyen forró égessen , a szájad pajkos álom ébresszen . Ölelésed  legyen lánc mely körül fog , lakat is legyen rajta, tiéd a zár. . Vágyam ébresszen benned kegyelmet, kezed kösse kezemhez  a bilincset. Ne engedj el, ha esetleg  tévedek, bocsáss meg nekem ha eltérek, Olyan vagyok mint egy sugár valóság, körülöttem mágnes vibrál tágasság, Ha könnyem földbe szivárog ássad ki, szerelmemet és lelkemet emeld ki , A fényt, akár mily kicsinyke éleszd fel, ingatag testemet , mi picinyke találd meg, Ne engedd a tévelygésem vezessél, ha kiszáradnak könnyeid  jelezzél . Vérrel fogom visszafizetni ígérem, , a bilincset kezeimről   ne bontsd ki .[W.B.]  

Oly forró a szenvedély lángja fölcsap, törtet feléd, de lelkedben, ami marad felejt hűtlen, mert oly gyönge néha tested langy fénye csak egy hullámsodrás mámora az áldott kis csoda, ami eltévedt, s bánatba torkollik tova. Oly szép a mámor csodája, furakodik halkan és mint bomlott nyáj barangol szíved raktárába, de oly gyönge a szíved, nem bírja lüktetését majd csendesen suhan karjaidba, hűtlenül eltűnik tántorogva a nagy sodrás hullámaiban. Minden csak percek zavara, mert nyargal az idő, könnyen illan lángolatlan, s hiába kergeted szomjasan, eltűnik a fénytelen alagútban, s döbbent arcod sápadt színben hallgatag, már nem szorítod markodban a szenvedély mámorát, de tudod, nem lesz több ilyen soha.  

 Világosodik már a hajnal, nyílik szeme színe s bimbója kibomlik hűlt helye az éjnek,rémek,  árnyak  nyomát bottal ütheted nyugodtan. S a reggeli szellő is serényen válogat lobogó sörényével a cél s az üldözött  gondolat, akár a légszomj, akár összhang, véres idill s félelem egyformán fojtogat. Becsukja  perzselő  hevét a Nap  heve, zavartan tolakodnak vissza   az árnyak, a csapdába zárt  pillangók keservére vesztébe  szalad a bosszúálló indulat. A hangulat, maga sem lázad elvégre csupán-csak mulattat mint igaz beszédben a hangsúly, figyelem és lélek együtt és külön, tisztán kihallható,  erkölcstelen.