Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Téli estéken álmodozni nyugalmas szobában szépeket nézni  a falon  függő képeket milyen jó  volna  veled lenni Egy délután,úgy este hatkor  kávézni ketten    ott veled megfogni  halkan eres kezed egy  délután,  úgy este  hatkor. Karodba  sétát sétára tenni Haza menni és ha  didergőn  az  ablakra lehullna a redőny milyen jó  volna veled lenni. Egy  csendes  imát mondani késő  éjszakán, néma csendben, hozzád  simulni  szerelmesen a  könnyeket megosztani veled.

 Egy  lány  megállt  a  hídon és  némán  néz  a  vízre   a  korlát  ráfonódik ujjára  mind  a  tízre. A  csillagok  megállnak csodáira  nézegetnek szeméi:  két  bús  csillag a  vízben  mit  keresnek. Arca  úszik  a  tükrön alakot  és  szint  veszítve,  hátul  a  kőpillérre egy  árny  van  felfeszítve. Rendőr  sétál  a  posztján s  furcsán,  kémlelve nézi. a  hold  ezer  nyilával árnyát  véresre  vérzi. Haja  csapdossa  arcát,   lángot,  ha  szél  lobogtat  piros  szíve  hőség  lázzal fehér  blúzán  kopogtat. .A  parton  elfeküdve álmodnak  szőke  füzek, forró  testükre  rántják a  paplant  úri  szüzek.  Ezer  szemet  meresztek lelkemnek  ablakából, s  hangom  szédülve,  rogyva, holtan  a  habba  kábul. A  szájamon  átszalad csókok  és  könnyek ize S  a  lány  csak  áll  a  hidon s  egy  könnycsepp  húll  a  viz

 Június   kacag  be  ablakomon ekkor születtem  szeretnék maradni miért ne kellett volna megszületni mikor  a június kacagva felragyog. Az illatok sok árja megrészegít mámorosan lobban ifjú   lelkem víg sorsot  jósoltak adakozó istenek ma mindenki felköszönt kedvesen. Áldott  legyen az adakozó szent  mámor áldott,  hogy  részeggé  csókol,forrón lelkemben  születésnapomra bókoljon  titokzatosan az égig kell szárnyaljon     Ki tudná ,ki ismerné születésem percét ezért hódoltam a sok istenek  előtt érzésekkel szobrot építettem, de nem tudtam,hogy hiába születtem.  Fejem felett margaréta szirma nyílik kis piros pipacsok  övezi k rendületlen, s álmomban tündérlány vagyok mindig k ö rém gyűjtöm  a sok margaréta levelét. .

 Amerre  mentem  minden üde  és  tiszta s  vadvirág-szagú  volt  a  levegő, kéklő  távolban  felhő  ült  a  fákon és   sugárkévék  aranylottak  az  égen. Földig  virágban  kökénybokrok  álltak. s  a  virágokon  zöld hátú   bogarak, zsongtak,  zümmögtek  a  napsütésben és  menta-illat  szállt  a  levegőben : Mély,  völgyekben  templomi  csend  pihent mentem ,mentem nagyon messzi  mezőre lankás  dombok  alján juhok  legeltek és  furulya  szólt  pajkos-vidáman. Fenn  a  magasban  pacsirta  énekelt és  sárga  lepkék  szálltak  és  fehérek. ünnepi  díszben  pompázott  a  táj amerre  mentem  minden  mosolygott.  Csak  ,  én  voltam  szomorú  e  napon és  fájt  a  szívem  árván   szegény.

 Az utcák sosem voltak ilyen üresek részeg galambok vígan falatoznak, de semmi sem lesz olyan mint rég és mégis zajlik tovább a rosszullét    és mégis kell élni megalázottan e satnya világ mocskos gerincén csak hazug szavak átka médiában  maszk,kesztyű, okulár a szemén .   Kik a hibásak hogy ide jutottunk a politika már romlott tudomány fogatlan szájak vadul kiabálnak ők maguk saját villájukban laknak.   Nem vagyunk bábuk sem tárgyak minisztereknél vannak okosabbak kik tudnák ilyenkor a megoldásokat csak próbálnák meg szájat tátsanak.   Hatalom és pénz uralja a földet nem számít hány halott tűnik el kit érdekel a szám mikor nem ölhet de nemsokára a választások jönnek 

 Ősz  van  s  így,  édes,  megbocsátod hogy  bánatos  húrt  pengetek  a  szél  ledönti  a  lombsátort s  avart  temet  a  rengeteg. dér  lefonnyasztja  virág  szirmát, a  vér  nem  ver  ki  éneket,  o  édes,  ha  most  visszasírnád az  elszalasztott  éveket! De  te  nevetsz  és  meg  nem  érted anyás,  aggódó  lelkemet nem  gondolsz  rá:  még  eljön  érted az  ősz  és  ifjan  eltemet. Én  bebalzsamoznám  erőtlen, széthulló,  drága  testedet, mint  illő  olajjal  előttem az  egyiptomi  mesterek. Mit  érne  mégis   késő  minden, ahogy  már  mostan  se  lehet. A. mirtuszt  rád  hiába  hintem, mint  ősz  a  hulló  levelet.. .

 Most messze Hargita ölébe vágyom, rég járt utak emlékeit hívom e bágyadt és elárvult délutánon szívem minden messzeséget átfon.   Oh, furcsa játék vágyni és kutatni mások életét, mely miénk lehetne a percet, mely ígér, de nem tud adni  a tegnapot, mely nem tudott maradni.   Suhan, suhan, rohan és jaj, elérni nincs oly erő s minden remény hiába s csak bús vigasztalás a vágy, az égi, bukásait, ha újra felcseréli,   Elérek mindent könnyű diadallal a kezdet és a vég ölelkezésén földre hull előttem majd a törvény Téged a világgal viszlek magammal!