Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Véletlen szenvedélyek, átsuhannak csendesen évek során meg-meg állnak s telítődnek, lelkünkben.     Vitéz álmok keringőznek a bálterem közepén a szenvedélyes tánczenében, összebújnak ,édeskén.   Remegnek a forró álmok ha a testük összeér, vérvörös kis szikrák szállnak a bálterem közepén.   O,de régen voltak álmok, lassan feledésben térnek forró álmok,örök átkok elcsüggedő kis ábrándok.   Valamikor ti voltatok, életünknek vezérei, ma csak örök álmok lesztek,az emlékek ékkövei.

 Emlékszel a parki sétákra kockás szoknyám szélére , arcunk bája s fiatalsága tükröt vetett árnyékunkra..   Nem igen sétáltak emberek az ősz rajzolta körül magát , a sötét fák s hulló levelek becsurogtak titkos réseken.   Bolond jó kedvünk támadt sötétben bőrünk összeért , közel volt ajkamhoz ajkad szemeink nagyok és sötétek.   Néztük a csillagos égboltot zöldes szemed úgy ragyogott amit adtál akkor,szerettél tudom most merre vagy ?Hol lakol?   Sok nap telt el azóta, évek most egyedül sétálok a téren , de minden fán és hulló levelén csak a te mozgasaid vakon érzem.   Ígértél örök szerelmet, folyton édes illatod most is itt van , mint egy tolvaj mindent lopok  a kockás szoknyában vagyok .   Minden lépésben látom lépésed minden fában alakod faragtam összeszedtem a hulló leveleket minden levélben a te emléked .   Én vagyok hibás nem vigyáztam nem voltam eléggé éber kuvasz míg fák hulló leveleit számoltam elcsaltak téged , rég elsodortak.

  Fennmaradtál értem az idők oltárán , vaksötéten dereng távolban képed ördöngösen az élet léha fonákján együttlétünk eltörpült megértésében.  Ágyam felett fénylik keretes képed , csak fájó üresség árad fényében ráterülnek elnyúlt testemre szűken megcsillantva napsugaras emléked. Ki kit melenget ma forrón álmában elérve végre a valóság igazához ? Hova széled majd a sok forró lehelet mikkel együtt csókolóztunk nyáron. A törvény nekem adatott örökre és fáj szűkszavúságom halk zenéje ma már csak magam kínozom félve becsapva téged önmagam védtem  örömök ,sóhajok kincsével terhelten , döntést hozott telten minden lépésed forró karomban védtem valós értéked , hogy búcsúzáskor ne legyen sérelmed. Ma csak porszemként seper a szél rejtélyes titkok csapata békésen kísér alázattal telítve, bölcsességükkel , hogy nehogy újra beléd tévedjek. [W.B.]

 Lehetsz- e boldog örök harcban nem látni a vészt s annak határát s kigyúlt arccal ropni vad táncodat miközben a zongora dala lassan leállt.   Tudsz- e aludni lombos fák alatt miközben a nap rotyog reánk  tudnánk- e szeretni ragyogásban miközben a sugaraktól bőrünk is fáj.   Percenként csitulnak vágyaink a megszelídült csillagok alatt, s foszladozó ködben matatunk  keresve a holt, halvány lángokat.   Megszegni kéne a téboly esküt feltörő parázsló tüzek kioltására  fogózkodni a gyenge napsugárban tagjaink gyors ütemes feloldására   Hallgatjuk a csendnek morgását és kérdőre vonjuk szűk magunkat  lilás árnyalatban szól a zongora, s ütemben táncolunk szakadatlan.   

 Borzas kedvvel matatok búsan hegedűk sírnak kenetlen ,árván hangszereknek királyi tornyán rongyos álmok sírnak mogorván .   Ajkamon csönd ,dalom nem enyém torzan remeg kéjes istenek keblén vágyaim halkan ringnak a hegedűn rímekbe burkolom sorsom kegyét.   Tiszta hévvel zokogják hevesen  érdes bánatom mind keservesebb  éjjelbe fut Bach- toccata lágy zenéje izzadt homlokomon fáj a remegése.   Százszor csattan sorsom végzete ajkamat lezárom hegedű zenével fejem öledbe hajtanám versem rímein és álmodok szerelmet,koromfeketét}

 Azóta üres lett minden hiányodban lázasan keresem kesernyés illatod, s várom hangtalan régi türelemmel szűz éjszakában kinyílni az ajtód.     De minden ott van kint dicstelen bennem szunnyad a láz meztelen s tékozló szemrehányások mellett  veszteségbe botlik őszinteségem.   Fontos üzenetek érkeztek illatosak tele tiszta sorok színes halmazával s megdöbbentő alázatom fércén magamban botlanak háborgások.    Mert ugye fáj neked is az ébredés körül ölelve ittas melegséggel szédülő fejemben értelmetlen sercegnek közönséges szennyek.   S a vágtató szeleknek zűrzavarán még keresem tested fájó melegét de holt avarban száraz levelek közt már csak alázatom fáj rémek között

Mert legbelül lappang a láng tikkadt sóhajtól izzik a szánk s az illatos ámbrafüstben száll egy ellenhálhatatlan édes vágy . De sehol sincs maradásom rég elhagyott szerencsém keresném torkom szorítja titkos félreértés lelkemben panasszal nézek feléd. Most minden kesernyés nélküled s nem akarom hogy újra vétkezzek mégis furcsa hogy veled ébredek bár csókjainknak semmi értelme. Inkább kezdenénk újra ,emlékszel-e  szomjazva néztük egymást a sötétben bolondul kerestük ujjaink győzelmét s csók csattant míg szánk bevérzett.[W.B.]