Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Érzékeidet  zárd  le,  vond magad  köré  a  függönyr edöit,  hulljon  rád  korom a  külvilág  kerüljön. Ne  nézz  a  hóra,  borzalom, emléke  sincs  a  napnak, fagyot  lehel  az  ég, a fagyon lábak,  kezek  lefagynak. Ne  lásd  meg  azt  a  villanást ,mely  üszköt  vet  a  házak tetőire  s  a  robbanást, mely  füstöt  vet  utánad. Figyeld,  a  jelek  és  csodák ma  legbelül  teremnek és  onnan  küldi  csillagát s  intő  szavát  a  Gyermek. Fordulj  magadba,  ott  keresd a  régi,  régi  dallam révületét,  a  béke  szent zsongását,  önmagadban.

 Üres a hajlék, szárnyas kis barátom a küszöbömön gubbasztok magam. Tenyeremet a csillagokra tárom, a vágyódásnak már csak csonkja van.   Az olcsó mámor füst, bor, nem vigasztal, örömtelenre te vagy a tanú, verses papír,testőrökkel az asztal s a sóhaj ,melytől lámpám lángja bús.     Ma a zord hajlék,kicsi kis madaram csacsogj valamit,vidámat ,mesélj meséd legyen ma mécs öreg tanyánkon tán útra lel nála a vak kedély.   S ha véget ér a mese,ne reppenj el várd meg az álmom ,maradj itt velem, nézd kint az ég tombol,akár a tenger a hold eltört a felhő szirteken.   Ma bús vagyok meg önző:maradj itthon ma még a fényből is csak árny fakad, maradj! Apró kis válladról ha elnyom az álom, csitt! lelopom szárnyadat

 Az  a  csend,  mi  mostanában  polyal vastagabb  is,  puhább  is  a  hónál tálán  él  is  alhatnák  alatta, bolond  álmom  patyolatra  fagyna. Elálhatnék,  ellehetnék  békén mint  kettőspont  egy  félmondat  végén. Másik  féle,  ha  el  is  maradna tiszta  volt  az  elsőnek  a  hangja. Roskadozik,  olvad  már  a  csendem alóla most álmom  hova  mentem ? Kivillan  már  vonala  belőle: Néznek  is  a  madárijesztőre. Milyen  rengés,  zengő  vihar  ver  le s formál bátor felkiáltójelre — ?

 Az  este  egyedül  maradtam  magammal .Olyan  egyedül, amint  még  soha. Ez  a  desztillált,  sűrű  egyedüllétL ehet  az  élet,  vagy  tán  a  halál Legfelső  foka. Nem  olyan  volt  ez,  mit  néha  úgy  óhajtunk ,Fáradt lélekkel, kicsik és nagyok. De  nem  is  olyan,  mint  mikor  kitör  még Krisztusból  is  a  keserű  panasz Egyedül  vagyok. Így  csak  az  ártatlan  csecsemő  lehet   aBölcsőben,  mikor  kedvesen,  bután Kövér  lábujját  a  szájába  veszi S  úgy  rí  az  élet  íze:  az  áldott Anyatej  után. Vagy  pedig,  mint  én  most,  érett  férfikorban ,Mikor  a  lélek  számadásra  szál lÖnmagába  s  nincs  más  szín,  illat,  se  hang Benne  s  körülte,  csupán  csak,  amit Odabent  talál .Elszántan  s  szorongva  magam  is  leszálltam Lelkem  kútjába,  hol  magtára  van A  letűnt  immár négy  tizednyi  évnek S  negyven  év íze, színe s illatában Kerestem  magam .A  színt  megtaláltam  zöldelö  vetésben, Szívemből  szórtam  hozzá  a  magot ;Izét  elhozták májusi malachoz Fűzött

Csönd  vagyok,  oly  szelíd, mint e szép  nyári nap ,mely  oszladozni  kezd s  piros  tajtékban  rezeg .Szellő, óh,  el  ne  vidd! Feslő  múltam  méla vánkosán  fekszem  hanyatt. Ki  voltam? ...  Szerettem bízva,  majd  kerestem s  biz remegtem  néha. Erőd  mint  a  harang   szó,  cseng,  szétfoly,  elhül s  te,  te  szép,  te  szegény ,érted:  ellibbent  a  fény így  szól  bennem  egy  hang Hát  döngettél  falat\. De  fal  mögött  hévül, liheg,  oson  időd, neked  tojást  nem  költ s  nézd,  hűli  véred  is   a  nap .Az  alkony,  közönyöm lágy-vörös  posztóját babrálja  felettem .Pírját,  im  elejtem s  dicséri  ösztönöm a  kegyek  osztóját  

 Ne  szólj.  Nyelved  már  úgysem  igézhet e  szerelemre új szavakat, a  régikből  meg kifolyt a lényeg s  már csak a  tömeg  kongatja  velük vágyát,  hogy  majd  megszakad. Csak  a  szótlan  szó  szerelemtéli ,hadd  maradjon  a  szád  csodalak, mélynek  titkát  csak  csókom  ismeri  s némán  surranjunk  át  az  életen, mint  örvényen  a  halak.

 Lásd,  megkértelek hadd  már  a  bánat  hűs  kezét el  is  vettem  rólad  félét, hogy  könnyű  légy  miként  a  szellő amely  sötét  barlanglikban  nő karmokkal,  forongva   és  hiába jőn  e  szép  világra. Légy  már  értelmes  és büszke  és  reménykedő ne  hallgatag,  fázó,  leső. Oly  kiforrott  ércből  való  ok mint  öntudatos  fiatalok, kik  önmagukat  szűrik a  szitán más  szenvedély  után.   Dobj  ki  szívedből lágy  bánatot  s  zord  szerelmet. Tiszta  tükör  légy,  mint  gyermek ki  derűs,  ártatlan  és  csak  szemlél így  ocsúdik  majd  lelked,  el él s hogyha szólít az új világ:  mondd csak körülülnék  fülelő  vas-ifjak s te  elmeséled  gonddal,  hol  voltál mit  láttál  s  halottál.