Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Már  nem  szakít  el  tőled  semmi  sem. Os buta  légzés  küldd  utadba  folyton hogy  minden  vágyam  érted  égjen  el s békült  szememből  újra  könny  omoljon. El  nem  szakíthat   tőled semmi már mint napraforgó fordulok utánad S úgy   bennem  élsz,  nem hagysz egy percre  sem, mint  gyászoló  lelkét  a  néma  bánat. Az esti lepke  égő  gyertya lángját körül csapongja  s  százszor  visszaszáll, míg bele  hullva  ostobán  elég el nem szakadok  tőled soha már. A   vén Holdat  a Földtől  elszakítani  a  végtelenben  nincs  erő. Hiszem hideg közönnyel  százszor  dobj  is  el,  már  nem szakit  el  tőled  semmi  sem..

 Ma kellett volna nézzed a szívem olyan volt mint a sápadt ősz táj amely felett a déli nap kisüt s fukar kézzel, beteg fényt rá szitál.   Olyan volt ,mint egy hervadó pipacs amelyre forrás hűvös cseppje hull s feléled újra pár órára tán,  de jön halála irgalmatlanul.    Olyan, mint egy régi óra szerkezet amely naponta halkabban ketyeg, de míg megállna, egyszer még üt is, mert felhúzzák kegyeletes kezek.   Olyan volt mint elégő gyertyaszál, mely lassan fogy, a fénye mind fakul,  de fellobog, mielőtt elpihen s utolsó cseppje az asztalra hull   Ma kellett volna nézned a szívem.

 Fejemen a nyár lángkendője lengett    Kasza nem vágott még a fűbe rendet   Csillagvilágosan  és   bársonysötéten gyermeklánc s búzavirág nyílt  a réten. Tovább vad szegfű sápadt árvalány volt   Pár földi rózsa  hivalkodva lángolt S nyitva a  kerti  inda fonta rácsa Szemem kitágult néma ámulásra. Mint drágán hímzett zöld bársony  paláston Oly pompa tündökölt a kerti pázsiton százszorszépek   és  lilakelyhű  zsályák  elémbe vágtak hogy utam  elállják. Oroszlánszájak hús színű ajka nyitva Az omló nap italt habzsolva itta, Nyári álom sarkantyúk égkék minarettje  rezgett Ho liliomok kábítva tömjéneztek. Körül sárgában és bíbor pazarban Rózsák ritkítottak lángoló kazalban En elvakultam és   a  földre hulltam, Szemem bezártam   és  tovább vakultam. Reám jött, hogy most minden földön nyár van   S jött minden nyárfojtó   virágos  árban Reám tódult buja  tündöklo káprázat Virágtól rogyó távoli csodafákat. .t,K riza n tém u m o t  és  orchideákat.Tengert,   harsány   harangvirágos  kék etÉ s  ég

  Nem kérdem A zöld erdőben ott,nem én szerettelek ázott testem szerette benned az életet, az életet, az erőt a ,rettenetes csodát a szót, a drága, szép szót:ífjúság,ífjúság. A ritmus ami vitte tested áttüzesített a kedvet mely benned,bennem nevetett, a színt, arcod színét, ajkad pirosságát mert az én ajkam vértelen s testem sovány. Fiatal hamvas arcod borostás mosolyán, fény szórta be a földet, lábad erős nyomán, veled együtt derült fel bennem a szerencsém beteljesedett,közel éreztem magam hozzád. Azóta is az ifjúság itt kering s nem kérdi hogy lett volna szebb s én sem kérdezem és hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem a szívem elvérezne a sok “miért” keserűen.

 Ki voltál nekem, senki meg ne kérdje  A földnek nincs olyan héttitkos lakatja,  Mely titkát titkosabban tartogatja Mit jobban rejt rejtelmei néma vértje.   Ki voltál nekem, senki meg ne kérdje A földnek nincs olyan héttitkos lakatja, Mely titkát titkosabban tartogatja Mit jobban rejt rejtelmei néma vétke.   Kopogni miért kell a sírra gördülő sziklán? Ki voltál nekem nem kérdem ma én sem Múló üdvöm Múlhatatlan szenvedésem Nem zörgetek már sorsunk múló titkán   De ,hogy ki vagy ma-"bűvös pálca" ,melyen mikor fűszál sem hajt? nekem sehol sem, csak megsuhintom s száz virágba serked gyongyokkel  telik meg a zold fuves ret Vagy egy kagylóban megbujt gyenge porszem. mely kincseket fogantat, bárha fájva, amelytől a lelkem gyöngyöt gyöngyről izzad.   Vagy az eső csókolta gyenge nyárfa, mit egy sóhaj könnyhullatásra izgat és peregnek róla kristály könnyű cseppek.                                                        

  Ravasz a lélek Néha ravasz a lélek :víg kedéllyel keres magának máshol új ízeket, majd kétségbeesetten figyelget mennyire sikerül,- észre ne vedd. Olykor- olykor talán egy véletlen előfordulhat és hogy elképzelhető botlások, bicsaklások, térdre esések míg megtalálja a változások erejét. Lassan az ész, aki lábát megveti és folyton a kimért utakra tereli lehet több hévvel de a nap vesztő, és nem alkudva, mert az már késő. Mi vonja, mi csalja? a lélek törvényét s közben keresi az utak ösvényét hogyan osonjon vissza csendesen zavarban lenne, enyhe szégyennel.[W.B.]

 Félek hogy egy bolond napon megered a szám felkiáltsz nagy lelkesen_Istenem de szép nézzél ide még sokáig ,nézzél ide még félek mikor ket szemeddel ide nevetsz ram   Felek mikor eros kezes bucsura adod felek hogy bolond napon utánna  kapok két kezemmel fogom meg hogy ne vehessed el felek ,hogy egy  bolond napon   nem eresztem el.