Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 tükörbe,  hajad  őszül,A  szemed  alján  szarkalábak,Nézésed  már  nem  harcos  nézésS  az  én  szemem  is  könyelábadt.Fehér  kendővel  intek  Feléd:Kössünk  békét  én  régi  párom,így  deres  fejjel  visszanézőn,Mért  harcolunk  még  mindenáron?Belefáradtam,  hagyd  a  harcot,Hisz  oly  hamar  öregszünk,  meglásd.Nézz  a  tükörbe:  őszülünk  már,Mikor  fogjuk  szeretni  egymástfPapp  Ibolya.- 3 1 0

 Sétáltál - e tüzes alkonyban zöld réteken , lombos fák alatt hemperegtél-e pázsiton nyárban, mikor minden felforrósodott?   Sétáltál- e hűvös hajnalban, mikor lágyan ringat a szél, a nap szélének karimájából szakítottál- e kihűlt fényt?   Fürödtél - e langyos légben, ha mosolygott reád a Nap bizsergett- e szíved hévvel  ha fogtál rendbontó felhőket?   Nevettél-e - az erdők mélyén holt avarban lágyan ringatózva tancoltál-e szerelmes tűzzel a legszebb férfi karját fogva?   Ezek az apró örömök kinyitják  szívedben a legszebb perceket ha érzed ,hogy bársony keze  finoman simogatja szőke fejedet.      

 A télvert kertbe néha kimegyek A lomb lehullott, üresek a fészkek A levéltelen ágak közt benéztek Kíváncsian a hósapkás hegyek.   A lomb lehullott, üresek a fészkek Lakóik elszálltak szerteszéjjel. Az ablaktáblán játékos szeszéllyel Csak szél süvít de csendesek a kertek.. Bús, ólmos szárnyán korán jön az éjjel Téldermedés a termőkedvű nyárra És jégvirág virágzik hajnaltájra Az ablaktáblán játékos kedvel.     B

  Magam szabtam ki a világot magamnak, kórt, életet, levegőt és teret. Ha akarom, van más, ha kell, ez van csak, De mást körök meg nem szédítenek .   Ülök a magam építette trónon s bár korona nem ékíti fejem, másokkal érte sohasem civódom 5 ha nem lesz soha, azt se szégyellem. Életem  egyre forgott a sorskeréken ellenségek faragták ki védjegyemet önállóságom kemény tengelye , hirtelen megállt velem átelembe Az én világom kicsi, de zárt világ De itt enyém minden az édes melódiák az érzések, szerelmek s szép ruhák.   Szívem felé bármelyik út szabad Ki hozzám jön, enyém. S övé vagyok, Ez minden, többet nem is akarok.  

 A leheletét még arcomon érzem O , hogy lehet, hogy ez a pár csodás nap Letűnt örökre s elveszett egészen.  Ez oly titok, mit senki meg nem ért És túl-keserves kis panaszkodásnak, Hogy minden jött és semmiségbe tért. És túl-keserves kis panaszkodásnak, Hogy minden jött és semmiségbe tért. S hogy Énemet, mely hirtelen suhant. Egy kis gyerekből át e testbe, miért Csodálom, mint egy árva társtalant? Meg aztán hogy már sok száz éve élek. S holt őseim, kiket lezárt a hant S a szemfedő, mint én- hajam, enyém Mint én-hajam oly titkosan enyém. Az órák ! míg szemünk leréved ottan Kék tengerekre és a nagy halált. Megértjük szépen, könnyen és nyugodtan. Mint nagy szemű és halványabbra vált Kis lányok, kik didergőn megremegnek. És érzik, hogy az élet most ered meg. S testükből átfolyt  fájdalmatlanul Füvekbe, fákba s bágyadtan nevetnek, Az álmokkal vagyunk mi egy anyagból. S szemét az álom épp úgy nyitja fel, Mint kis fiuk cseresznyefák alatt, hol A lomb közül halványan útra kel. A telt aranyhold,

  Valami megrepedt bennem, dong, mint egy rekedt tücsök, valami vonz tenni s megvetni, és lopni gondolataidat édesen. Azt teszem, amit nem akarok, játszok vidáman szerelmet, ölelek ártatlan szomorúságot, de büszkeségem nem engedem. Nem tudok ellenállni szavadnak, mert ajkadon látom a csókot, itt felejtett tested vadul nyugtalanít, és annak látlak, ami nem vagy. Nem értem, de megsemmisülten, áhítattal várom az elítélést, vajon nekünk is jár megszentelés, amit a perc gyönyöre hozhat? S ha bennem a kínok hullanak, mi lesz, ha nem hozol vigaszt, mi lesz, ha nem lesz majd erőd, megtalálom-e éjszaka az utat?

 Kora reggeltől alkonyokig lángolt - akkor is ilyen szédületes nyár volt. El úgy mentem, hogy vérig fájtam, sírtam, s a lelkemet a kis falura bíztam. Mozdulatlan úgy feküdtem a napon - és harmadnap - gázoltam a patakon! És láttam, hogy a hegyek csuda kékek - férfi-szemek nincsenek olyan szépek. És hogy a víz a Nap-aranytól sűrű, és fényesebb, mint a karikagyűrű!... És hogy az erdő suttogása tiszta: amit kimond, azt nem hazudja vissza. És hogy eddig úgy ténferegtem: vakon - És a szivem nőni kezdett a napon s a dobogasa szet verte a mellem.