Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Te nem is érted  és talán nem is érzed ahogy dobog köztünk a lég, füstöt szór az élet testűnk fölött , s holt keresztünk  szendereg. míg ketten ülünk az asztal mellett ketten egymás ellen s a vágy mi törvényt mér lebeg a kétségbeesésig szédítő kékséggel a cigarettánk füstjébe míg kezünk még összeér. Másra gondolunk mindketten sokat vagy keveset mérünk perceinkben egymás ellen, mindent mindenig , mert nincs mentség a volt szép mindig és marad a törvényünk egyedül keservében gyönyörű sebzett sejtelmek repdesnek fölöttünk , mert nincs más menedék csak mindkettőnk magunkhoz mérjük érdekünk a holtág széléig. {W.B.}

Dzsungel ösvényeken Egyre egymás ellen állunk szembe megfontolt gondolatokkal kimérten árnyékok tapadnak hiszékenyen bizsergő közöny száll ingerülten. Aggodalommal nézzük egymást dzsungel liános ösvény bozótján szorongások,félelmetes mondatok fecsegnek közöttünk egyet-mást . Félreértések apró sorozatában , bízunk a mindennapi szennyben bebalzsamozott testűnk illatában tisztán szálló kiáltás régi lehelete. Farkas szemet nézünk önmagunkkal , szeretetben erőt adó szenvedélyünk árnyakat kergetnek továbbra velünk csendben lassan magunkra ismerünk. Régi képek eltűnnek halkan zizzenve bár szívünkig hatolnak felszisszenve elevenebb öröm sosem lesz közöttünk árnyékaink maradnak mögöttünk [W.B.]

Valahol mindig jártam, ha boldog is voltam nagyon,őrzik szemeid csendjüket, egyet intesz és valami magamba zár, nem védekezhetem, közel vagy, túl közel. Szeretnék még csak egyszer élni teveled öledbe hajtanám lágyan bánatos fejem szeretnék ajkadon megtapadni boldogan a vénülő park elhagyott őszi éjeken. Milyen kék volt az ég! Jövőnk sok jót ígért, többé már nincs jövőnk, s az ég koromsötét,  mondhatom, sokszor gondolok rád eleven egyre benned ölelném az elérhetetlent. A hódítás te maradsz, én meg alattad a hódolás, a gyötrelmes gyönyör átka, nincs felelet, csak a villám fent az égen lent méla tanyák és köztük az őrület.

Mikor még szerettük egymást néma terveket szőtt a nászágy lázasan izzott bennünk a világ , álmodozva néztük virágzását . Külön kaput törtünk magunknak örvendtünk a fiatal bátorságnak eltereltük a köveket más útra két kezünkkel emeltünk falakat. Csendes órában nőtt a birtokvágy zöldes- fekete volt ,rosszat jelentett fákról madarak is minket figyeltek tudták szerelmünk egy háború lesz. Reggeltől estig földre szálltunk , magunk sem tudtuk egyre az okát mindkettőnket marcangolt az önvád hideg kezeink akaratlan szétvált . Ma már tudjuk mindennek értelmét játszottunk egymással  öröklétet egyikünk jobban felülkerekedett kihulltak csókunkból az érzelmek. Lehet én voltam hibás , talán más felrúgtunk több évek boldogságát , most mind sötétebb a ház ablaka  virágjaink is hullnak szint fakasztva. Belefáradtunk kemény harcunkba szeget ütött a szomorú változat , feltör minden az én fáradságomba de a világod még bennem maradt. maradt. [W.B.]

Vajon van-e még jóra kicsiny jel, egy kicsi ég, kényszeredet  hittel, fülledt, vészes arcod   mit hirdet kutatlak, téged döbbent szívvel! S őrületig felforradt lázas percek a dolgok iszonyú megoldásában míg vonszolva, tépve, visz lábam a téli homályos vad  éjszakában. Ujjaim tépem, testem harapom. már nem találom sehol a helyem, a rőt sugarak lombjába markolok és hemperegnék a forró füveken. Szeretni  akarlak,isteni sugallatban és segítségért  ordítok az  éjszakában kiáltani vágynék, de hangom sajog mint túltöltött korsó,  lassan elfulladok. Egy csupasz szív egész testem, és minden, minden bennem zsong, remeg vakon-forrongón, kibírhatatlan szisszenek, kényszeredve sírok, ugyanakkor nevetek!

– Nem és nem! Többször nem tagadlak le, értsd meg! Ha megint õ telefonál, megmondom neki, hogy itthon vagy! Nem teheted ezt vele… – Talán nem is õ az. Lehet, hogy most téged keresnek… Kérlek, vedd fel a telefont… Ági dühösen odalép a kitartóan csörgő készülékhez és belehallózik. Arcára kaján mosoly terpeszkedik, ahogy anyja felé fordulva édeskés hangon a fülére szorított kagylóba mondja: – Igen, szerencsére most itthon van. Azonnal hívom. Anyukám, Viktor bácsi keres! – Aztán odébb lépve, halkan hozzátette: – A hódolód. – Igen, tudom, hogy kerestél… Nem voltam itthon… Beszélj inkább oroszul, úgy jobban értek… Nem, ma sehogy sem találkozhatunk, foglalt a délutánom… Holnap se… Igazán kedves vagy, hogy hiányzom neked… Nem, haza ne, tudod, nálunk mindig teli a ház… Inkább majd beülünk valahova egy kávéra és nyugodtan elbeszélgetünk… Mondjuk csütörtökön, amikor fodrászhoz készülök, és utána… Fél háromra leszek kész… Hogyne tudnám, hiszen bejelentkeztem… Nem kell bejönnöd a szalonba, várj meg...

Eltelt nélküled annyi rideg nap testem egyre forrong a vágy miatt, mellettem zeng egy zongoradarab kecsegtetve reményem mi felriad . De most már késő, hiába közeledsz élményeimben ott villog a valóság , holdtölte nem égeti testűnk fájdalmát egymást fürkésszük kezünk unalmán . Magamra húzom testem melegét búsan , szívemben kotor szavad varázsban , forró sóhajom mar a piros húsomba zongora cseng továbbra is taktusban..[W.B.]