Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Kibontja haját könnyedén s imbolyogva, kószán lengeti csodálja az arany fövény, a suhanó hab mesél neki   Cirógatja hűs levegő: alig érinti moccanása s mint bűvös, ringó szerető hívja a vízbe tünde mása.   Bájos, zsenge üdeséggel a parton szűzlányként szendereg  a nap is melléje térdel s mind tudnak róla a tengerek.   Elkapja könnyű mosolyát a ringató- hab,és elviszi  s amikot eléri Afrikát, egy pálmafa csókot int neki.

 Tar  homlokát  lila  ködbe  takarja s  lassan  álomba  hull  a  messze hegy az  alkony  már  halk  sziluetteket mintáz szelíd  kézzel  a  ferd e  falra. A   tétován  baktató  perceket a  csönd  nesztelen,  hűs fogakkal  marja ,lűdbőrözik  a  rétek  rőt avarja a fák   rozsdás  levelet  ejtenek.  ...Ilyenkor,  hűs  őszöknek  idején, kell-e,  szívem ,  hogy  szerelem re  nyisd bús  kelyhed,  a  bánattól  átalvertet? H isz  tudhatod:  romló  az  őszi  fény s  virágod  szegény,  árva  kikerics ,m it  száz  lemondás  bús  esője  vert  meg.

 Ott voltam, mikor ablaka előtt a hársak vére futni kezdett a gyökerekből a gyökérbe Kicsi tenyerem tenyerébe.  Szívéből tenyerébe,tenyeréből szívébe, szívemből tenyerembe,tenyeremből szívébe mikor szaladni kezdett a vér. Tavaszra-döbbent hársak tövében ott voltam,én voltam ott. S most nem vagyok ott  mikor ablaka előtt a hársfavirágok ajkukat kinyitják és meleg illatot lehelnek arra aki ott áll. Te fülledt nyári levegő, ha leintenél minden szellőt s két hársunk puha illatából még hírt se hoznál, ha hírt se hoznál arról, hogy valaki ott áll, ha hírt se hoznál arról a kettőről aki most ott áll kicsi tenyerem tenyerébe. O, fülledt nyári esti levegő én megköszönném. Homlokom tört sorokra ejtve vetkőzés nélkül, ima nélkül, s ha hagynád, hogy itt asztalomnál emlékek nélkül, illat nélkül,szerelem nélkül  ó, ha hagynád,hogy elaludjak.

Sápadt, örökké éjszakázik Őrült gavallér, vizekbe és odúba szórja pénzét. Felkelti ágyából a beteg leányt.     Tolvaj a napot lopja s a napról lopja fényét és ostoba mint  a fakutya ! kacag, míg februárból november lesz.   Kiváncsi, mint a csőcselék, hiú hiszi, hogy ő a szép s megéneklik a költők Luna Frater pocsolyákba lép s reggel elveszti  

 Erett   huhogó alkonyat árnyékolja  az  arcomat Valahol zene  szól, tomor Nincs  bennem semmi,csak csomor. Untato  lagymatag  délután kosza   sétálás  barát karján Nehez zamatu sarga bor tuzes mamorba nem sodor. Mártatlan fekszik reg a toll kezemre nyirkosság  hatol Barátom sincs mar uldozott lazongo asszonyok kozott L assan  mindenki  eltemet tisztitgatom a lelkemet zsoltart  dúdolok, mert talan Krisztus mégis  reám   talál.      

 A hajam nagyra nő benne nő az érdem akármit is nézek csak magamat nézek.   Kis idő, nagy idő egyformán lepereg  fekve ha elalszom, ébren, ha felkelek.   Utakon falakon, tereken egyedül  kószál a látásom s magamba menekül.   Nyüzsögnek a formák fájó szögletei mindenkit szeret ki önmagát szereti.   Éjszínű pocsolyák mocskait hordozom csillagok vérekkel vérezik homlokom.   Szeretet, szeretet, hol van az a jászol ahol havas lennél jó szívem havától?   Gyűlölet, gyűlölet, kölcsön adták hitnek csorbítják élét már fényes késeidnek     Nincs száz ellenségem nincsen egy barátom másokban mindenhol rácsomat találom.   S a világ magjában engemet rejteget Istenem , meguntam mutass már egyebet!  

 Szemem véres, mint napok alkonya lelkem fázik testem hegyén. Álmom , a szabadság dús asszonya virág népek dúlt mezején. Gyatrák voltak szerelmeim, megaláztak és úgy bolyongnak bennem mint lelkei egy háznak.       Nagy voltam s kicsi lettem egyszerre és olyan pici lettem én. Így kergetőzik az élet vad szele lánggal, kigyúlt fák tetején. A lelkem csodákra tartogattam őrzőn Kinyíltak a csodák s most felajánlom könyörgőn.   Nem jut már pontosan az eszembe, hogy hol őgyelegtem eddig. Emlékszem, gyárra, lány sikolyára, ki gépnél szőtte a semmit, anyámra,kit szerettem , értettem nagyon ám kihulltam érző öléből élő tárgyként vakon.       Nagy vércseppek már a rózsáim,  de sikoltván is nyiladoznak. A föld létünk melegítő gyolcs-inge s úgy jövök mint pucér magvak  esdeklőn,nem növök, alig járok nyőgve. eresszetek,ó jaj, ássatok megint a földbe