Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Oly tarka zűrzavaros ma a világ bár felettünk most is kék az ég, de ma oly csendes  kíváncsiság ahogy botladózik egy sietős nép. Színes képes játéknak látszó a sok ember kik dolgukat űzve, rohannak az életnek mezején furán keringve gondjuk velején.. Senki sem ismerős, idegen arcok rengnek tőlük az utca sarkok, ember szívek ,bizalmatlan mosolyok, megtelik velük népesen a parkok. Ma minden más, talán majd holnap, feloldódik a nyögéses nyomorúság egy új élet megmentett szívekben és kifakad mosolya a szeretetnek. Tarka népes vlág talán nem is a miénk, talán csak tévedésből vannak velünk, melegség sugárzik összefont karomból széttárom karjaim,hadd repüljön feléjük. Hadd ,hogy teljen meg apró szívekkel minden jött-ment bús, sietős ember, a világ szép mert a tövis is magból kél talán mindahányan fészket építenek.[W.B]

Köszönöm ,hogy kitartottál mellettem nem feltűnő ,hogy konokul mi ketten mindig összeölelkezve a tömegben egyre egymást keressük szemeinkkel. Köszönöm hogy mindig mellettem minden voltál, ami tőled telhetett, velem szemben a kifürkészhetetlen meg-meg próbált szövetkezni ellened. Milyen egyszerű, szeretsz, szeretlek, lehetnénk könnyed személytelenek, megpróbáltunk mindent kíméletlen, de van benned minden hova lennem. Kitárt karodban meleg vágy , ölelés, titkos vágyam, mondd, hová tereljem ha szerelmünk, amely annyit veretett közöttünk maradt mint legfőbb érdem. Már az ész se gátol nagy gyönyörben boldogságunk egy magános, lendület összekötnek  zenélő emlékek kegyelme mely zúg s én hajlok mint a nád benne. S ha végtelen őszülő estéken hidegben egymáshoz bújunk a kályha melegében még száll felém édes forró leheleted tudom hogy kellek,tudom hogy kellek.

Szétszakad a teste , még is bírja többiekkel gázol pocsolyákban, fegyvere csak  két keze s keresztje ujjongása halogatásba elvegyülve. Erdők nélküli elszánt kitartó türelem gumicsizmák szaga ,s a hányinger homlokáról csurog egyre az izzadság külvilágba lép latyakos árkokon át . Megkínzott véréből néha csapolnak, ellenségek között senkire számítnak hátizsákjában rég megkopótt rádió bárgyú énekeket gyötör, sírva dalol. S menetelnek, emlékük özvegység egymás lábait szinte elérhetnék, bombák dördülnek kegyetlenül földre ő a fegyver nélküli felgyúlt kereszttel. Zúdulnak egyre ,nincs ideje magára magukat restellik a kihasadt bombák, csak vad kiáltások sebek fájdalmára száll a kék ég felé szomorú bizonyság.[W.B.]

Voltam sokszor szerelemtől szédülten féltően vigyáztál rám a messziben szemed kérdése mikor és meddig, vállamon teherként bírtam nehezét. Voltam féltékeny a teremtés egében túlhajszolt álmom úszott a semmiben piros cipelőben vadul szeretkeztem  hajamra fodros tincset teremtettem. Felhevült testünkön tombolt a nyár, nem tudtam hogy ez oly ritkán jár óvatos léptekkel halkan kerestelek békésen burokban tekertem szívedet. És mindig a sors beszélt túl korán, sóvárogtam éhesen tested után, fecskék tömege szállt felettünk mégis mindennel egyre megbékéltünk.  Most várlak hogy jöjj vissza hozzám, markos tenyeredben úszkál nyoszolyám, dalos foszlányok keringnek az égen hozzám tartozol e szerelmes éjjelen./W.B./

Kora reggel a nyárban vöröslik a Nap izgalmában rózsás hajnal aranyozza a kivirult színes virágzást. Gyönggyel harmatozza a koszorús ékszereket s a virágok bölcselettel bólogatnak csöndesen . Mert új nyárra ébredünk fiatalos szívvel lessük s arcunkon mosoly fut, míg a víg dallam tombol. Fűben ,fában, s nyárnak boldog rajongásában most elveszett fényemet újra átélhetem időben és szívemben dereng az ifjúság örök kedve s a mosoly mi szédeleg győz a szellő legyintésén. Ajkunkra újra víg dalt hozhat gyönyörűségben a szikár hegyek kéksége hajnali köd üregében . A narancs fényű láng oly bohóan csillogtatja a kövek,s kavicsok élét sárga aranynak néznénk. Minden csodás a Nap alatt változík,de mindig ugyanaz öröm,béke találkája örök idők melegágya.

Mily hamar lazul a kötelék vergődünk míg jön végzetünk érzelmek múlnak , örök létek hánykolódnak, múlt nélküliek. Sajog bennünk a lehetetlen hogy pont azt nem tehettük ami megtörtént, érthetetlen számunkra az élet törvénye. Míg kutatjuk annak a rendjét az ellenünk áradó szövetség különbséget kész tenni felettünk pártatlanul - fájó értelemben. Lehet az idő amiben születtünk nem a miénk volt, csak érettünk sodorta utunk túl menedéktelen varázskövet torlaszolva előttünk. Így oldódik lassan-a laza kötelék vissza nézünk a múltra- érettünk , karjaimban még meleg a tested , de csókod a számon már kihűlt. . {W.B]

Néha ravasz a lélek :víg kedéllyel keres magának máshol új ízeket, majd kétségbeesetten figyelget mennyire sikerül hogy észre ne vedd. Olykor- olykor talán egy véletlen előfordulhat és hogy elképzelhető botlások, bicsaklások, térdre esések míg megtalálja a változásnak erejét. Lassan az ész aki lábát megveti és folyton a kimért utakra tereli lehet több hévvel, a nap vesztő, de nem alkudva, mert az már késő. Mi vonja, mi csalja? a lélek törvényét s közben keresi az utak ösvényét hogyan osonjon vissza csendesen zavarban lenne, enyhe szégyennel.[W.B.]