Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A házak fedelei fehéren világítanak a szürke égbe, megmarad a hó az utca északos felén is, de az úttesten, ahol mennek, elolvad, ahogy leesik mindjárt. Piszkos kása lesz belőle s amin a menet is átgázol, az tiszta locsogó sár.  Sokan tapicskálnak az üvegkocsi után, férfiak, nők elegyesen, de arcukon nem bánat van, csak komolyság és tisztelet, ami a halálnak mindig kijár. Az utolsó sorban három ember megy. Negyvenen túl lehetnek már, arcuk borotváltan is petyhüdt s hajuk ezüstös. A görnyedt testtartás természetes forma náluk s nem az elhunyt barátnak szól. - Jó ember volt - mondja a törvényszéki bíró. Ezen az utolsó kicsi szón úgy elgondolkozik. Lenéz, de nem a földet látja, csak a két nagy gombot a hasán és a két gomb között egy hajszálat. Kesztyűs kezével gyorsan lesepri onnan a hosszú szálat és aggódva néz szomszédjára, a szikár ügyvédre, hogy az vájjon látta mozdulatát. Megnyugodhat ott  hamar, mert az csak néz maga elé és azon gondolkozik, ki lesz most már a negyedik a tarokk pa

Nagybátyám- :  dr Fakesch András-Bandi   az -  orvos  annak idején gyakran mondogatta nénémnek - hogy ha majd megvénülnek, a Nyárád mellett vesznek házat,ott fognak megtelepedni. Ott hűs a fenyves, juhok nyakán a kolomp édesdeden muzsikál s a napi költség ételre, ruhára kitelik majd a nyugdíjukból  .A zene volt a fontos ! Nagybátyám csodásan hegedült , festett ,művész lélek volt. Nagynéném-Klárika -  ráhagyta, hogy "jó-jó- hál Istennek van még idő" és Nagybátyám megelégedetten  fütyörészett   Ez a  fütyörészés    volt a szokása , no meg a festegetés   bármiről..Már elképzelte a kis házikót is  két vendégszobával is család  számára, le is rajzolta ,el is tervezte. Pedig már nagy része a gyerekeinek   másfelé költöztek .  De valahogy  tartozott ezzel az álommal dédapjának, az  az ácsnak    ,akik  Németországból  kerültek  Erdélybe, egy grófi családhoz.   András bácsi-Bandi-  kereszt nevével  több nemzedék nevét viselte De a keresztnév maradt négy nemzedéken át -Andrásnak 

A nap mind forróbban tüzel, tó duzzad, jég töredezik, egy bárka vizet evez  közel, szívem is vitorlát feszít. Szívet bús vágy kavargat űz ha ifjúságom füstbe ment, mihelyt a tavasz napja tűz, úgy a tó vize gyűrűződve reng. Elfelejtett fiatal kor fájva hív, belém örök honvágyat olt hogy már csak azt kéri  a szív, csak azt a tavaszt, azt a kort. Így lesz majd hajam csupa hó, szívemnek is bár hűl a tüze amikor megkéklik újból a tó, tavasz érkezést kell keresnie. [W.B.]

Sokáig csak  csókolóztak ketten, nézték az ablakon keresztül a holdat s a sok csillagot, házuk előtt  körtefa    virágzott hórihorgas ágai  között bújkált már a gonosz  gond Két fiatal s a szívük nem lelte sehol a nyugtát. Szél fújt. Bent kialudt,  a kanóc, kialudt a lámpa s a házba benne rekedt a sötét. Csend volt. Csend. A kapu retesze mozdult csak későn. Egyedül maradt el, egyedül a fehér ház, egyedül csak a ház, benne maradt egyedül a lány és sírt. Sírt s ezalatt a legény tántorogva tovalépdelt. Hajnal volt. Az úton kétfelől víg cimborák várták konokul mosolyogva, rosszra kész, vad erős ifjú legények, kétfelől támogatva kísérték, kérdezték, suttogtak, hangosan nagyokat kacagtak vissza a házra.

Valami nyöszörög a szélben s a hold kerek arcán másnapos kajánság , egy vasrácsos ajtó nyikorog búcsút intve szeszélyesen, felettünk zúg a szél veszélyesen   én tartanálak még. Várj , ne feledd   a régi boldog perceket mikor karjaidba reteszelt édes emléked, akkor is zúgott a szél a télben. Most sötét az ég felhők csüngnek elénk rongyosan, mint egy árnyék   s gondosan porrá zúzza a kétség és sötétség rég volt reményét. Várj még,   holnap tisztább lesz a füstös ég , míg a hold utoljára néz felénk a megtisztuló reggelben kajánsága sötétbe vész   fejünk felett átnéz. Várj ,maradj még   ne legyünk csak remény mert mindent mit kapunk csak egy rész, a többi bennünk elvész . {W.B.}

A kertből zsongó, mézes jószág áradt, bimbósan bókoltak dús rózsaágak s az ég alatt s a föld  felett bujkált a holdas, csillagos varázslat. Boldog, békés csillagjegyben állt a nap, fényt öntött ránk és terített árnyakat s az ég alatt s a föld felett, én csak téged, téged-téged láttalak. Szívemből akkor a számra szállt szavak meghaltak menten, ha téged vártalak, s az ég alatt s a föld felett, falán nem is volt más ilyen kába, vak. Az volt a szép, hogy szeretsz s szerethetek mit is bántuk mi, hogy távol tengerek s a föld felett s az ég alatt, élnek még- ha élnek - élnek emberek.

Te, csillagtalan éj királynői szinte percről percre várok tudom,  amint gondolkodom érzem hogy  suhog szárnyad. Tudom, hogy jössz s legyőzve kimúlnak a viharos álmok, mint elfelejtett  öltözőben a penésznek induló vizes trikók. Szavaimra a ritka nyárfák nem hallgatnak azon az éjen s tudom, a földdel lesz egyenlő az én tömérdek szenvedélyem. De a megtört lelkem sebéből kiszakad néhány költeményem s marad a vers mint  vércsepp amely beivódott egy csatatéren. [W.B.]