Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Megbokrosodott éjszaka után undok tökéletesség lep meg, mely menekvésre kényszerít s bűnbánóan hagyom ágyam vetetlen. Bocsánatba torkollik minden miközben felveszem kék harisnyám, mely talán kivédne egy újabb perzselő kéjes simogatást átitatott gonddal mint egy vigaszként, hogy csak ennyire telt. A szerelem túl gyors volt a nászi ágyon,  rövidzárlatos kívánat veszedelme, mely csömörbe torkollt, mikor asszonnyá tett szavak nélkül véget nem érő éjszaka át férfi ösztönökre bízva a durva cirógatást. Kérdésem válasz nélkül marad, csak cigaretta füst remeg enyhén lilás gőzben mindenfele s a csend beszél, míg két szempár figyelme tanúskodik reggelben a történtekről . Majd a délelőttben hálafélét érzek személye iránt együttlétünket egyengeti maga módján, szereti a kék harisnyám, mely biztos meleget terjeszt üzenetként feszesen álló combomon. Bosszantott a csalóka vágy mely unta már a sikamlós vergődő szerelmet, csapzott hajunk összevegyült s ölem

Figyelem magam, ahogy forr bennem az élet,ha egyre az égre nézek tegnap még egy kisgyermek voltam, ma egy felnőtt lány a testemben. Tegnap senki voltam, lebegtem ma a jövőbe nézem két kedvesem: egyik az egész csodás életem ami minden hajnalon reám nevet. A másik egy robusztus férfi test aki éppen most karjaiba vesz, mosolyog reám, s  a szemembe, ajkamon nekem is mosoly dereng. Furcsán bomlik ki az élet belőlem tegnap meg álltam könnyek előtt arra gondolok, hogy a történelem végzete, elkerülhetetlen jövőt teremt. Belekacagok a Napba és gondolom hogy vége a télnek és nemsokára. sétálhatok kedvesemmel a bomló ruhájú fák alatt és magyarázhatók.

Ha néha furcsán megremeg a fűszál és korai ébredés duzzaszt rögöket, a borzalom dala zeng, ha olykor nem férnek meg az igazi emberek. Ahogy a bércen szállnak az aromák jelzik az áfonyák s málnák érését, megbújva mélyen,sok dacok útján ezer titokzatos nagy illat hever. Romantikát ír a törvény magáról megáll egy halkuló verdikt mögött belátja, hogy túl igény, ha szívünk túl sokszor sérült a vágyaink között. Miért ne támadjon minket az élet ha üldözöttet játszunk szüntelen, száz éven át ideje megértenem hogy a végtelen békülget velem.[w.B.] .

A mai trecut un an  ca vântul... În lumea mare e un nimic, dar in inima ta ve ș nic t â n ă r dor anii  fugi ț i pe l â nga tine. La mulți ani eu îți doresc, Cât mai multe zile bune S-ai în cale un drum lung familia ta s-o indrăge șt i. Să ții piept la tot ce-i poți Și la suflet  nimic să nu pui Tristețea s-o alungi mereu Atunci când liniștea nu-i. Să primești  tot ce tu oferi, dragoste, de la fetele tale si de la nepotii cei frumosi sa trăiesti mult să-i vezi pe toti. Să stai mai mult in țara ta Să fii sănătos,in casa ta Volanul să ții cu măiestrie In lumea mare,oriunde. La mulți ani eu îți doresc, Cât mai multe zile bune s-ai în cale un drum drept familia ta s-o indrăgesti.

Férfi jött lefele a lépcsőházban, mikor átlépte a nő a küszöböt,  de egy röpke pillanatra meglátta az asszony arcát, de a nő is figyelt.  A férfi visszahúzódva, elrejtőzött  a nő arca elől, a nő szelíden  gyorsan tovább sietett messzire,  titokban tartva arcát, eltűnt előle.  A nő befordult a félhomályba a hires rozoga ház belsejébe,  hol éppúgy, mint az ismeretlen férfi, a nő sem is kaphatott elégtételt.  Oly szerelmet, amit a férfi képzelt s olyant amilyent ő is szeretett, de eléggé beszédes volt számára a nő fáradt, ernyedt tekintete. De testük szívük tudta, érezte, máris kereste az egyik a másikát, a vérük, bőrük illata megértette a hívatlan szerelem közös átkát.

Néha állj meg csak egy percre emlékezz az ölelésemre azt akarom hogy kegyelmezz minden reggel ,minden este. Oly csodás örömökkel telve gyakran találgatom egyre -egyre lesz -e majd újabb idő melyben a percek hajnalba veszhetnek ? Hányszor megpihentünk szeretve, szorítottam kezed a hidegben durva tapintású érdes tenyeredbe ártatlanul simult lágyan kezem. Néha ha zörgött az erdő sötétje letérdeltél elém melegen öleltél az éj árnyait kergetted messzire, beszélgetni kezdtünk hol én, hol te. Emlékszel-e halk ujjak győzelmére mint harangvirág aprón csilingeltek ujjaim közt ujjaid hűen keresték a jelt, mi kéjes csókhoz vezetett [W.B.]

Ahogy egy tavaszi reggel sétáltam az erdőben,hirtelen egy hangos madárhang szállt messzire! _Kakukk! kakukk! kiáltott a kakukk az erdőben s az emberek azt mondták, hogy tavasszal mindig jelzi a kakukk ,hogy az emberek tudjak meg ,-hogy itt a tavasz!   Tehát a kakukk kiáltott az erdőben, a méhek döngicséltek s a szomszéd tó körül nagy kerepelve pompás gólyatársaság járkált, mint fürdővendégek a forrás körül, és egész kedélyesen reggeliztek, egyik békát, másik halat, harmadik meg kígyót készített magának. Előttem pedig egy vékony, aranyszálsugár lebegett el, s oly halkan, mint a szellő fuvalma, kezdett körülöttem susogni: "-Mi egy tündér fátyla voltunk"-"Mi egy tündér fátyla voltunk! Körülnéztem, nem volt ott senki, csak még néhány aranyszálat vitt el mellettem a szél, melyek elvesztek a messziségben, mint egy finom fonadék gyönge szálai.        A szél pedig, a mely meghallotta a napszálak szavait, elmesélte  nekem a tündér fátylának  egész  történetét:   -Vo