Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Aki bennem él, mintegy búvár aki minden zajt s mocskot utál, de ha szavakban,s dallamokban a lélek megborzong, arra felkiált. Lidércként, úgy él: magának, magányában a szívkamaráknak s biztosan tudom sosem hallja meg, mit mond és üvölt e bolond század. Nem érti a szót, mit torka alkothat embert utánzó vad ordasoknak, nem érdekli, ha égig is zengnek a nászmenetek és veszedelmek. Bármerre megyek,jön ő is velem kergetem,  de  mégis követ engem s az én utam e földön úgy lehetséges csak vesztett harcok, sose győzelem. Együtt vagyunk de még sincs velem velem él,bennem, még sem  ismerem életemnek kúszás keresztvonalain hagyta a sorsot, míg  végez velem. O hányszor vagyok, este, egyedül mégsem keres fel és még le sem ül csak a holdbéli mágusok módján magával  beszél, zenél és hegedül.

Úgy nehezül rám szilárd előny, körülöttem serény férfiak önmagukkal elfoglalva, de kíváncsiak egy női arcra. Gondolatuk gyors, izgalmuk is, bezzeg női kincs, ha az ágy vetve van, fura viszonyok, durva mondatok, külön szokások, néha hánytató indulatok. A pillanat mindig felér vékonyan az ágy csúcsára, felmérem magamban, hogy más ne lássa, hogy hagyjanak már békén, hagyjanak magamra, különben dühbejövők. Végül is, ki sajnál egy nőt, aki egyre cserél ezt, azt, csak ő, csak a nő tudja igazán, hogy ki kicsoda, a téboly és nyugalom mindig megoldja, mindig megtudja az okot, mert ok mindig van rá, marad az ágy s a kíváncsiság s egy konzervatív vágy holtig holtomiglan.

Közérzetemen lehet segíteni, ha átvirrasztom az éjszakát, s a törődést gomolyagban koncentrálom melleim között, cselekvésre ösztönözöm tested, testem bűnbánattal együtt, hogy csak ennyire telt, mert a tett lassult kétellyel, s a vágy túl gyors volt a szükséglettel. Bizonyos dolgok tényekre kergetnek, ösztönökre biztatva a szerelmet. Felfordult lila ágynemű még illatozik testemen, s ha vetetlen ágyra terelődik a nemzés, minden értelemmel hálafélét érzek iránta együttlétünkben. Semmi sem kívánatosabb, mint amikor egymásra nézünk a szűk szoba intim lényegében, s ingerülten zajt csap szívünkben egy mozzanat, a nyújtózkodás csikorog az ízületekben, majd szoknyám rendezem beidegzett mozdulattal, tovább ámítva szemrebbenésedet. Vékony testemen karjaid nyoma piros foltokban, gerincünkön zsibbadásérzet, míg férfias combod megtelik melegséggel, s szőke pihék merednek ölembe. Szerelmünk egyszerű volt ott a pamlagon, cigarettafüstben bámultuk a semmit, és újra ölelkeztünk, majd fáradtan egymás vál

Nem így akartam emlegetni titeket, ti erős férfiak, kik szerettek hű nőt, másképp akartam vallani rólatok, fals álmok között búgó alkotóerők. Mint egy kérdőjel, repdesnek előttem szürke elmétek képzelőerővel öntve, van-e bennetek ostoba láz a szívben, vagy csak a test mozog késő éjjelen? Elfog az undor paplan alá reteszelve, érezve émelygős, vad vergődésetek, szorongó gyomorral, dobogó szívvel még hallom némán hangotok jelzőit. Csukott szememben halvány fényekre most jól látom kemény arcotok élét, nagy szeretettel, dorgáló esdekléssel elöntött szégyenem kétségbeesetten. Titkon kukucskálok, látok szemeket, őrzik testem, ott vannak, nevetnek elbűvölten paplan felett dermedten, hogy másra ne nézhessek felettetek.

Talán tévedek, hogy beszédem érted s felelsz is rá, meglepetten nézlek, rohadt eme kor mely vesztünket akar úgy élünk benne, mint az átkozottak.. Semmiben sem hiszek bár szép a nap most próbálkozom amíg kedves vagy, holnap talán késő lesz s cserben hagysz vagy talán nem éppen kedves a válasz. Miben higgyek hát, ami biztos lenne? A múlt rongyos lett,s a laza jelenre egyedül te lehetsz élő bizonyíték és ezek a sorok mik féltett gondok  bár ne lenne igaz , mikor kimondom: Te elhagysz, ő fellobban ,s örökre kiég!pW.B.]

Titokzatos mosollyal jár-kél, akár a szent kit mindenki szeret nem pirul ha szépséges testét, férfiak csodálják  gyönyörrel. Így is árulhatja   csodás  testét s parázna, szégyentelen férfiak, nézik merre elring szép alakja, útjából csábosan  félreállanak. De ő  megy mosolygós arccal, útjára  lehullt fehér szirom havaz, s hullt szirommal dehogy is bánja hogy nem tér vissza már a  tavasz. És nem  is érteni miért ez  az élet a férfi s az asszonyi szív örömét gyümölcsbe  tekeri,úgy sírnék mégis, hogy nincs szememben könny elég.

 Te felépülsz bárhova is sietsz a jéghegyek sapkáján is megélsz, hegyes lépteid mind merészebbek utánad csak egy sötét űr kerget. Meghitt apró csöndességemben végső sóhajom a cigaretta füstben száll, mint ahogy szállnak erkölcseink csak nézek utánad s az élményeink csendre intenek , a kihalt réteken utamban keresnek százszor felejtések, ha velem maradsz majd rajtad csüngők de csak karikában száll még füstöd. S míg bennem ezernyi hiány tódul felépült testeden idegen fogalom, üres szívemben vérem sem sokkol de megélt tetteink csupa ragyogások.