Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Magas csúcs itt a Váczmány,  Miként én ritka szász lány  Fölhágni rája kész hecc  Bár onnét messze nézhetsz:   Megláthatod Koronkát...   S ha égen nem borong át   Ködfelhős más ilyesmi  Vásárhelyt is kilesni..   Ősi várnak régi tornyát,   Új házon vén cikornyát  Városi-lak büszke ormát,   Kültelkek szürke kormát,  Mert Vásárhely nem kincses  Ilyen városka nincs es...  Ám lásd a grófi Tékát,  Múlt elmék martalékát.  Kötelest meg Arankát  Bölcs lelket nem a rang ád!  Még fölnézhet pont rád is  A törpe Súrlótt Grádics,  A görbe Sáros utca,  Melyen zihálva jutsz  a Kollégiumba majdan,  Hol hajdanább a hajdan,  Hisz éberebb az Aether  Mert több a gheométer,  Szentebb a szent maték is,  S tán józanabb az ész is.  Ha Bólyaibb a Farkas Tűnt árnyakat ne zargass Tekints föl most, te dőre, nézz a  bús Somos-tetőre.  Ősz fosztja már az erdőt,  Szél fújdogál kesergőt...  Tré s belle ,  tré s bell  ez a csodás Trébely!  Nem kell semerre térdelj  Ha lát

Micsoda elcsépelt emberségek kik mellett suhannak árnyak, micsoda összetört élmények keserű világ végtelenségében. Forrong a boldogság mellettünk csillagokból gyúlt merészséget irányítják megnémult elménk  és fől-föl csillannak tündéri képek. de suhannak velünk messzeségbe mert nem értékeljük a merészet, egyre követelünk hitetlenséget, arcunkon megjelenik a gyűlölet mire megértjük halhatatlanságunk hiányzik belőlünk  a rejtett bátorság elvesztettünk mindent mi értelem a múló hajnalnak rejtett sugarán. De ítélkezünk makacs nevetéssel mások későn virágzó szerelmén micsoda elhagyott lelketlenség mi érzékelteti az élet könnyű terhét. Mert csobog a víz és fúj a szél és nyugalom partján szenvedünk megdobbanhat gyáva szívünk es mosolyt csal ártatlan hitünk.[W.B.]

Ne ítéld el az ősi igazságot tudnod kellene az elejét ne hallgasd az érdes hangot csak a szépségek énekét. Oly értelmetlen néha minden hosszú éjek romantikája bennem ölelem mi elérhetetlen búcsúnál te vagy prédája. A hódító te vagy én a hódítás elérted buja szándékod, néha a Hold sem oly romantikás de éjszaka felém ragyog. A Sóhajok Hídján megállhatunk  itt lassulnak a ladikok, vadul tomboló harc a hatalmunk elárasztjuk a világot. S az ellentétetek ősi követelésén lelkünk test és érvek ideje magába foglalja édes perceinket az élet szelíd ösztönét.

Az égperem megint megéled, hol tegnap hirtelen elfakult a nap, és torz testéből a barna éjnek hajnal-vércseppek csurrantak. Az álom meglapulva jár még a részeg világ fájó  lényegén, de már eltűnt a holdas árnyék  a csillagtábor szürkén égén. Háromszor is, vagy többször is tán a dombvidéken, mi nem -magas, rikolt, hangját ércezve tisztán, rikolt egy cinikus  ébredő kakas. A pír, ami a szóra lesve-lesel szétömlik, mint a drága friss tej, s a hajnal rózsaszínű könnyén fényt áraszt minden csöppke hely. A lassan, lustán ébredő világot betölti a kakas  érces hangja és minden éled, mintha áldott remény bimbót fakasztana.                                   S az ember felfigyel a reggelben s megkérdi titkon egy- a mást: a kakas szó vajon  ma mit jelentsen, Megváltást-e vagy titkos  árulást ?

Bizonyos kor után ,ha visszanézek csillogó porban fekete szilánkok, nem hiszem el hogy végig mentem kezem arcomhoz kapom,szégyellem. Szívem újra dobban, de látszatra rossz szemem fura módon csodálja, íjúságom másfele ment,pusztulva és én csak állok, csillagport bámulva . Mert elmaradt az igazság, a rajongás, szürke ruhát öltött magányom rajtam de az időm lejárt. csak egyre apad, bár még virul előttem egy régi nász. Új világba lépek ,nincs kiút,szomjazom, hol lassabban járnak emberek, vonatok, de közben hány zarándokút hány határ, határozza meg lázasan fájó panaszom. . Nem lesz lobogó villám szememben elhagyom sorra a megunt szerelmet engem csak ösztönök korbácsa kerget felhők mögül még kisüt a nap ,melege. [W.B.]