Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Piros lepke lebeg át a kerten, meg-meglibben a dohányvirág szemem semmiségekre terelem csend van, senki sem hív, nem kiált. Annyi minden lesz s volt a világon, képzelődöm, én vajon még vagyok? Mennyi volt a valóság,s az álom, vajon mi volna rossz és mi lenne jobb? Arcomat én már rég kezembe fogom elfedni sok kudarcom s szégyenem miért hittem, hogy küszködve, kitartón a világ majd jobb lesz énvelem?

Utolsó esténk együtt, magáért beszélt dzsungel ösvények között a sötétben semmibe vetted a szavak jelentőségét , ma is szabadulni akartál értelmetlen. Nem lehet hogy éljünk gyűlöletben, egymást ölni akarjuk, vadul irigyen, . taposva egymást sárba, jéghidegen harapni ,karmolni átkok keservében. Lehet megállt bennünk egy magyarázat valami ingerelte fáradt bizonyságát, érzem a holt csend minden repedését ez időben akármi jöhet,- mint megváltás. Egyre küzdünk, mint élők s élettelenek, árnyak ,elemek, tikkadó megrekedések, álmunkban angyalok,kisírt szemekkel tíz parancsolattal őrzik törvényeinket. Boldogtalanok vagyunk a nem létben, örvénylő tanok kerülgetnek sötétségben s minden ami élt szívünkben nem is rég, más irányt váltott ,az utolsó porszemig

Úgy űzött a vágy feléd, értelmetlen lázas érzés bőrömön ringott a kezed, ujjaim csókolták gyöngén. Türelmetlen mozdulatokban ahogy első éjszakánk esett ziláltan kergettük vágyaink s szívem szívedbe veszett. Kapkodó apró lihegésünkben benne volt minden csoda szoros kéjjel telt testünkben ikrek lettünk szívverésünkben . S vártuk a mámor ébredését felettünk kattogott a perc ura lágyan simultam mozdulataidra  összeforrtan birtoklásodra . Szívünk dobogott mint soha dobolták vágyaink titkait, kék szemedben fény csillogott s nedves víg ajkad kacagott. Oly boldog voltam karodban megrezzentem minden mozdulatra, zene harsogott a kakas szóra boldogságunk örök sugallatára.[W.B.]

Uram rég figyelem önt, figyelem hogy a volt kedves felesége, kinek nem volt soha önérzete magának még annyi sem türelme hozzá, és ott hagyta régóta a kis Fecske- bárban kávézva más férfi karjában dorombolva.. Mosolya fekete színt átfüröszt a kávézacc és rúzsfoltok közt, én magát figyelem szemközt pipámba dohos dohányt tömök s a Fecske- teraszán ,röhögök. Maga fejet fordít hirtelen másfele néz,tekintélyes piros mellényét igazítja rendbe,kedveskedve a hölgy előtt ki maga mellé leült. Hirtelen menekvésre készen lenne lemondóan legyint-mi a fenébe, és kalapot emel a hölgy előtt, pedig nem is olyan szép szegényke. Jobbról gyűlöl, bal felől végtelen mézesség ,oda se neki-ízléstelen nem az első eset a Fecske- jelenet, kompromittáló - alkalmas hely lett. Maga nem tudja ,miért figyelem, mert a nő ki ott ül maga mellett, az én kedves nejem -dicsértessék, még visszanyerhetem, de elvetem. Csak udvaroljon,mit tudok tenni egy pillanatig farkasszemet nézni, Jerikó fala omlott le előtt

Dacă ți-a fost dor de sărutul meul cu dragostea mea adevărată, blândă știu că ai puterea magica necesar ă cu o șoaptă,-pentru a purta  iubire. De ce sunt furate mereu gândurile, din creierul profund indrăgostit plantate cu atâta grijă și viclenie, și cu o forță minimă în memorie. Nu vrei niciodată, iubitul meu  să rămâi cu inima larg  deschisă, iar dacă îmi pierzi sărutările mele nimic nu va   mai rămâne în tine. Cred că ești adevărata mea iubire, ținut fraged în valurile iubirii mele, dar caută drumul mereu c â tre mine, strigând-mă,și eu voi veni spre tine.  

Majd ha jön vándorlásod és útjaink válnak, belem vésődött sok csókod  bennem megakad. Mert nem lesz nálam éked sem ölelésed, majd elfojtom a semmibe, türelmességem. Majd az elhagyott percben, elfogy érzésed, de jusson eszedbe testem simulóan öledben. . Jusson eszedbe hajam színe tiszta  szemedben, fátyol hangom halk zenéje érjen füledbe. És ha majd félénken kérdem, kinek ajkát illeted, legyen tétova halk válaszod a másnak ölében. Meglátod majd mosolygok magamban békésen, várom megálljon vándorlásod  könnyező szívvel..[W.B.]

Ma kérdem ,kutatva szemed lelked csillagos tükrében, hol vádlóan villog a titok, hogy örök hűséget esküdtél szemem és szemed tüzében míg kezünk érintkezett.. Emlékszel még a csillagos égre, mik visszanéztek némán s én lelkedben kutattam az örök hűség százszorszépében könnyeket ejtettél szerelmedre míg tücsök zenélt a fa résében. Emlékszel a tavasz hajnali csókra szorongó kezeink érintésére összefonódott ujjaiknak  együtt gyermeteg játszadozására ajkaink csókos játékában szálltunk magasan ringatózva. Megszólaltál, hangosan nevetve megtörölve homlokod fényét, ajkad félig kinyitva, kékes szempillantás mámorában búgott hangod tört szavakban míg ujjaink görcsbe olvadtak.