Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Úgy akartál elmenni, hogy ne tudjam, ablakom nyitva állt, s én aludtam,  alig nyílt a reggel,még álmodtam veled,de ágyam megingott alattam.   Takarod úgy volt még kibontatlan ahogy este tetted,melled betakarva, alatta szíved megállt megfáradva széken a ruháid szerte-szét szórva.   Mint tündérlány,ki leselkedik éjjel rád pergettem égő könnycseppeket, álmodtam, hogy többé sosem látlak, mikor bús könnyem arcodra fáradt.   Néma leheleted úgy csókolta ajkam mint egy sóhaj, fuldoklóan,jajjal nem tudom pontosan én voltam- e a tündérlány,ki úgy siratta magát.   Hol vagy?Merre? Napjaim telnek, homályos ködös hajnalok kelnek, fáradt madarak ülnek csapatostul szárnyuk lecsüggedt,meg sem mozdul.   Céltalan úton azóta is a várost járom, kerget valami zsibbasztó régi álom ahogy újra járom az utcákat iramban téged látni nem lehet csak álomban.   Immár megpihentél nékem e világra fekszel ölén a tenger messze múltjába, ifjúságom ártatlan üde rózsái hullnak rád,s az idő régi szerelmes hantjára.       

  Valamikor nagyon régen,a holló tollai fehérek voltak. Nagyon szép madár volt csak tolvajkodott.Mikor más madarak látták ,hogy érkezik,minden értékes dolgaikat eltüntették iziben,mert tudták,hogy a holló ellopja és többé nem kapják vissza. Egy reggel a holló hallotta egy kicsinyke madár énekét ,ami csodálatosan hangzott. A fenyőfa ahol a holló tanyázott napsugaras hely volt ,szép zöld levelei csillogtak a napfényében ,a kis madárka sárga tollai csak úgy villogtak eltakarva a napsugarakat .Olyan volt mint egy "aranymadár" A holló elhatározta ,hogy ellopja a kis madarat,. -Ellopom,most rögtön  és azzal már be is kebelezte szárnyai alá. A kis madárka keservesen dalolt segítséget kérve,közben reszketett ,mint a nyárfa levelei. Hangosabban dalolt remegve és közben segítségért kiáltott. -Segítség,segítség    !   Senki sem  jön ,hogy megmentsen ?-kiáltotta  reszketve . Éppen abban az időben a legtöbb madár étel után járkált ,így nem hallották a kis madár segély kérését. -A holló el

  Egy faluban szinte mindenki ismeri egymást,mintha rokonok lennének . Viszont egy falunak mindig megvannak a maguk orvosai ,bölcsei,tanítója ,mint minden kis közösségben. Mindenki ismeri  szomszédok családi helyzetét. Sok dolgos ember élt ebben a kis közösségben .Reggelt ő l estig dolgoztak a mez őn,ki ahol érte,vagy az erd őkben favágás ,furészeles hangja hallatszott  kora reggelt ől kés ő estig. Volt egy nagyon békés,de bolcs  teremtés ebben a faluban akiről írok,akit mindenki Pista bácsinak szólította.A falu nem volt messze Régent ő l- Sárpatak a neve. Szeretett tanácsokat adni az embereknek de főleg a fiataloknak .Pista bácsi egyedül élt a nagy kertes házában .Felesége a Júlia nemrég ment el utolsó hosszú útjára ,ahonnan nincs visszatérés. Pista bácsi kezdte megszokni az egyedüllétet szép lassan. Gyakran jutott eszébe Juliska ,de nincs mit tenni-az élet fenyeget ő rendje-szokta mondani . Reggelente elvégezte a ház körüli teendőket ,utána  ő  is megreggelizett. Utána   kiült  a ház

  A nyár vége felé, harminchat éves korában,Sóos Móric összecsomagolta kevés  ruháit néhány könyvét s laptopját, és Sárpatakra utazott. Szerette a rozoga helyiérdekű autóbuszt, melyen oly rég nem ült már. . Egy órai rázkódás után mind bizonyosabbra vélte felismerni a másoknak  semmitmondó tájat. Bezörgetett a kétszobás kertészlak ablakán, azután megkerülte az alacsony épületet. Fiatal  asszonyka  perdült elébe, kezét kötényébe törölgetve. - No, Réka - szólt Sóos Móric . - Hogy vannak? Az asszony el akarta kapni az férfi hátát hogy megsimogassa . Mezítláb poroszkált nyomában a kerti úton lefelé. A férfi egy sápadt színű tökön lépett keresztül. Indái elvesztek a sűrű gaz között. Mindent benőtt a dudva, a gaz. Egy biliárdasztalnál alig nagyobb megkapált földdarab sárgállott ki a gyom közül. - Burgonya - mondta Réka. A kipusztult egres- és málnasor száraz vesszői fölött itt-ott egy kóró élénk lila virágja ragyogtatta selyemszíneit. A kerítés hosszú darabon bedőlt, s egykedvűen feküdt rá a

Alaktalan lettem, de a fő baj nem ok inkább, hogy idők alatt folyton változók, mire nagy nehezen leírhatnám okom már nem illik egyetlen szó se arcomon.   Gyorsan fut az idő, de dolgát megteszi egyetlen napnyi hét, akár mint egy év s ha fölkelek már annyira más vagyok egészen más mint ahogy tegnap este volt.   A tükör csak halvány igazolás arcomon legföljebb vissza néz rám egy vérrokon s mint akinek százszor megfaragták testét érthetetlen metamorfózisai csak ellentét.   S alaktalannak látott buján, aki faragott ami folyton változik és még változó időkben, válaszom egy önkéntelen szó  egy létező égi kép, pillanatig marcangoló.   S a hiteles látszat ma már csak ígéret, hogy elmaradozik egyetlen reményem s lehet tavasz, nyár, ősz és újra tél kezdet az új alakomban a múltam is szenved.[W.B.]

Arasznyi időmbe minden belefért utamat kerülgette a fakadó lét, bokros vidéknek száraz avarjában lézengtem élve-holtan igazában.   Vágytól vállamon cipeltem terhem mi semmibe hullott és idegen lett gondjaim keresztjén összekuszálva zavartan kerestem a hontalan utam.   És keringek körbe élet küldetésben utam keresem a céltalan menetben horzsolt tenyérrel homlokom simítom félelemmel forog vágytól gondolatom.   Voltam múlt, jelen, s leszek holnap nemlét csendjében zavartan turkálom mindenem,miből egy van : a szánalom,  de csak kóstolgatom létező bánatom.   Mert kifogytam már tündéri tettekből magányomat sajnálattal szövögetem türelmetlenül kutatok az emlékekben illatozó estéknek bizalmas csendjében./W.B./  

Életünk kínálja magát nagy értelemmel sok rosszat művelnek  a vad emberek, rombolják,zúzzák e kerek Föld formát arcukon torz mosolyba húzza a dogmát.   Nevetséges életünk most  szégyenes, szüntelen önön   összefüggések érdeke  térben s időben viszonyulunk benne, ha barát látogat, rá nézünk félszemmel. Látvány, vélemény  már nincs senkiben  mint kifordult kesztyű teste, belül érdes, gyűlölet, vagy gyönyör,romlás egyre megy ürességet  tartunk jéghideg   szívünkben. De megértjük egymást ,ne reszkessetek a Föld  továbbra is mind kerekebb lesz, himbálózik mint egy  ballon  a  köteléken s a kiszálló levegő búsan vérzik feletted. Kikopott fejbőrödön tömörülnek  vétkek s körülfognak honorált baráti érzelmek, későre feleszmélsz, saját magadon nevetsz kacagva nézed azokat, kik kacagnak téged. Jön majd  egy új virradat s arcod fényesebb lesz, boldogan cirógat egy szerelmes  tekintet félreérthetetlen varázzsal nézed a jelenetet megszépült Világod napos helyre ereszkedett.