Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Lelkemen túli zord lehetetlen egy testben van, mint a titkom nincs messze tőled, nincs vád, mely életemtől elszakítana kora hajnalban. Már benned élek, foghatlak, simogatlak, unhatlak kincs vagy nekem csillogó smaragdzöld kövek alázatos darabja. Most messze vagy, szenvedélyed bennem él nem apad vágyad lelkemben kincsesen felszakadt kegyetlen hűtlenséggel. . Tengerszemek vallnak nekem hajnal körül az égen zenélnek, zavaros ködök között s viharaid az én lelkembe szállnak, az én szívemben orgonálnak. S ha hallgatlak, a hajnalban nem tudom:a ritka csendem benned van-e zaj ? Vagy kinn, a benned alvó rengetegben mind halkabban tömörülnek egésszé ? És a neved mind halkabban ejtem, elhallgatom, s a nagy morajban, nem tudom kinek mit hoz tetteire hívatlan.. De én ketté hullhatok, ketté tépve hűtlenségben de maradok, tengerszembe zárom titkom s nekem maradsz. örökre hajnalkor.   

 Lelkemen túli zord lehetetlen egy testben van, mint a titkom nincs messze tőled, nincs vád, mely életemtől elszakítana kora hajnalban. Már benned élek, foghatlak, simogatlak, unhatlak kincs vagy nekem csillogó smaragdzöld kövek alázatos darabja. Most messze vagy, szenvedélyed bennem él nem apad vágyad lelkemben kincsesen felszakadt kegyetlen hűtlenséggel. . Tengerszemek vallnak nekem hajnal körül az égen zenélnek, zavaros ködök között s viharaid az én lelkembe szállnak, az én szívemben orgonálnak. S ha hallgatlak, a hajnalban nem tudom:a ritka csendem benned van-e zaj ? Vagy kinn, a benned alvó rengetegben mind halkabban tömörülnek egésszé ? És a neved mind halkabban ejtem, elhallgatom, s a nagy morajban, nem tudom kinek mit hoz tetteire hívatlan.. De én ketté hullhatok, ketté tépve hűtlenségben de maradok, tengerszembe zárom titkom s nekem maradsz. örökre hajnalkor.   

 Szenvedni fogsz, ha szeretsz és ő is szenved majd, akit szeretsz ,mert szenvedést hoz egyszer minden szeretet és szenved az is, aki adja  és az is, aki méltón nem fogadja. Szenvedni fogtok mindaketten és a szenvedéstől lesz szent, egyre szentebb a szeretet ,míg egyszer az örömhöz elvezet   .Kerüld a szeretetet — mondod talán  — mert nem szenvedsz, ha nem szeretsz .A szenvedéstől oly súlyos a szeretet, hogy birhatatlan kínját megátkozod s eldobnál mindent, — hogy ne találj rá soha, sehol  — ami egy szívhez és szívedhez kötöz, a múló és mérgezett örömhöz   .Eldobnád, hogy újra fölvegyed E  mondhatatlan  kín:  a  szeretet        ad értelmet neked és  hogy  szerethess — szeretve,  vagy  nem  szeretve,

 Miert nem tudtam ellenallni akkor ott a kisertesnek miert csalogatott szemed egy konnyed kijelentessel milyen noi oszton osi anyja karolt at egy biztatassal no rajta mi  keringett korulottem  es ures zivemben es ereztem  valami hiu buszeseg  vagy talan  noi kisertes keserve mi mindig ures barmennyire tomott vagyakozo abrand kozelgo goze mi lilasan fustolog  es hittel tele oly igaznak laszott es oly oszintének mi korultekert mint egy tisztelet en sem gondoltam  Szivem ugy vert  mint az ora csak nem tudni mi az elet s elni csak Jó lenne: ha szíved úgy verne,mint az óra  csak,nem tudni mi az élet  s élni, élni csak .Jó lenne lenni süketen, vakons szívvel,  mely csak verni tud ,nem nézni ki soha egy ablakon .Jó lenne élni értelmetlenül ,míg a fájdalom örökre elül. Nem fogadni s nem osztani sebet ,de nem lehet ,e mondhatatlan kín kell neked .Kell neked a szeretet, s ha egy világ fordul ellened ,te mégis az életet ,mindenki életét szereted.

 Mint aki álmában nagyot zuhan elbódult aggyal, émelygő gyomorral s kőhöz csapódik rettentő zuhany mázsás ütésével, vagy kit csontig forral Forrongó láva katlanok heve, hová a csúcsról úgy zuhant bele, hogy azt se kiálthatta szája Jézus! Estétől reggelig, reggeltől estélig mellem,ez az égő, kínt forraló katlan eleven parázzsal, csordultig megtelik s neved olvasóját rémülten pergetve, kezeim kulcsolva esni szakadatlan, mint az álommal vert csillagok porában torkig fuldokolni.

 Kibontja haját könnyedén s imbolyogva, kószán lengeti csodálja az arany fövény, a suhanó hab mesél neki   Cirógatja hűs levegő: alig érinti moccanása s mint bűvös, ringó szerető hívja a vízbe tünde mása.   Bájos, zsenge üdeséggel a parton szűzlányként szendereg  a nap is melléje térdel s mind tudnak róla a tengerek.   Elkapja könnyű mosolyát a ringató- hab,és elviszi  s amikot eléri Afrikát, egy pálmafa csókot int neki.

 Tar  homlokát  lila  ködbe  takarja s  lassan  álomba  hull  a  messze hegy az  alkony  már  halk  sziluetteket mintáz szelíd  kézzel  a  ferd e  falra. A   tétován  baktató  perceket a  csönd  nesztelen,  hűs fogakkal  marja ,lűdbőrözik  a  rétek  rőt avarja a fák   rozsdás  levelet  ejtenek.  ...Ilyenkor,  hűs  őszöknek  idején, kell-e,  szívem ,  hogy  szerelem re  nyisd bús  kelyhed,  a  bánattól  átalvertet? H isz  tudhatod:  romló  az  őszi  fény s  virágod  szegény,  árva  kikerics ,m it  száz  lemondás  bús  esője  vert  meg.