Meghalnék könnyen, büszkén boldogan Csak egyszer szépnek álmodnám magam Olyan örömmel térnék a sírba Csak egyszer hullna lábamhoz sírva. De oly borús és oly reménytelen, Örök vergődés így a szerelem A lelkem tiszta, ragyogó, fehér Mesevilági drága kincset ér. A szívem is jó , fiatal, meleg S a mélyén gyöngyös nóták rejlenek Bátor, erős és dolgos a kezem, S az érintése lágy habos selyem De a szemem józan, hideg, komoly Az ajkam szélén nem villan mosoly A lépésemnek nincsen ritmusa, Vállam se hajlós, csábító, puha. A csókomnak is hideg lángja van Álmodva hull, fehéren, hangtalan Örök vergődés így a szerelem! Mindig borús, mindig reménytelen. Csak azt tudnám, hogy vágyott utánam Nem volna többé, ah ! semmi vágyam, Csak egyszer hullna lábamhoz sírva Olyan örömmel térnék a sírba! S ha egyszer szépnek álmodnám magam Meghalnék könnyen, büszkén, boldogan S nem volna többé, ah! semmi vágyam Csak azt tudnám, hogy vágyott utánam.