Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Én  úgy  magam  maradtam,  mint  a  vándor  Ha  téli  estén  rengeteghez  ér S  a  ködbe-dermedt  fák  alatt  üvöltő  Csontharsonáján  fújni  kezd  a  szél. Én  úgy  magam  maradtam,  mint  a  távol füves  pusztán  merengő  régi  domb. ki  száz esztendők  óta  benne  nyugvó  Csontvázakon  és  kincseken  borong. .És  úgy  magam  maradtam,  mint  a  tenger  Sötét  fokán  a  hófehér  sirály, Mint  ős  koroknak  rőt  bozótlakója, A köbaltás,  bozontos,  vad  király. És  úgy  magam  maradtam,  mint  a  vár-rom  Komor  körrajza  fenn  a  holt égen Hitem  bástyáján  messze nyúlva,  mint  egy  Vörös  zászló  a  sárga  fellegen. És  úgy  vagyok,  hogy  egymagámban  állok  Kéz  meg  nem  érint,  háló  nem  fog  át S  fejem  fölé  a  boldog  egyedüllét  Sző  zordon  és  szent  csillagkoronát.

 Az élet hegedűjén húrrá feszült a testem s bíbor dalát zenéli a zengő változásnak, egyetlen rezgő húr én, a kősziklát repesztem mosolygok hogy nyomomban a hangyák kútat ásnak. Müvem iromba lépcső, mit ős oromba vések  és zergeillanással rajta magasba hágok  lépcsőjük jobbra-balra formálják a merészek  s dalos, víg versenyünkből nőnek a szebb világok. .És nincs játék  tüzesebb , hogy elmevillanások  a földet egyre újjá és vígabbá teremtsék  s kutatni, merre rejlik a sokszínű csodás ok : mi nékem kedves ékszer  nekik oltári szentség. .És nincs játék tuzesebb, a szeretőm ölelni  s nem győzködni: enyém vagy s nem térdelni  napos, nyitott szemekkel mezítlen táncra kelni  és tudni: önmagáért a csókot csokolni És nincs játék tuzesebb, lobogva lánggal égni,  szabad mezők szivében ingyen áldozni tömjént,  üres halálfejekbe bátran -kacagva nézni  s ha jő az alkonyóra, meghalni vígan, önként.

 Megáldlak,  hogyha  mindent nekem adsz és  áldalak  akkor  is,  ha  megtagadsz Istenemmé  leszel,  hogyha  szeretsz megcsókolom  sarud,  ha  kinevelsz, Vakon  követlek  bárhová  viszel hívőd  leszek,  ha  Te  nem  is  hiszel. Reggel  csókokkal gyújtom fel a  napod leszek  szolgád  és  áldozó  papod leszek szakácsod  koldusod,  urad, ki  benned  szolgál  Istent  és  urát és  lábaid  csókokkal fonja  át még akkor is ha nem nézel rám. 

 Mikor minden lámpa kihunyt már Mikor minden lámpa kihunyt már .A nyirkos csend is rám sikoltott S mint szegletből a sanda pókot Vagy rossz fát, miben féreg ég Sóhajtott a kérdés : él e még ?       Akartam szilaj rendet rágni Mert bűnt fogan és rossz a csók a szomjúságot szemmel ölni. be jó is néha összetörni] Ha fáj és megrokkant a csók A bolondozó borkancsót.   Be jó is kirúgni a mából Éjszakás csuhát ölteni, A régi, rossz szerelmeket Mint rongyra foszlott selymeket Testünkre fel nem ölteni. Mindig kacagva költeni.   Már elfakult a fájdalom Szívvel szivet sem keresek És cifra könnyeket, bután Nem sirok senkisemy után .Néha egy szájat keresek ,S egyszer.majd örökre elesek

 Mar felnyulnek az elet aranyahoz hajszolt magam ki eddig elarvult buja szemmel a csillagokra bamult s nem kozeledett mashoz sem magahoz\ Becéz  a  nap,  a  sorsom  már  nem  átkoz most  kráteröble  forrongón  kitárult égnek  zúdítja  mélye  kincsét   s  ámultlélekkel  térek  meg  egy  kis  leányhoz.. De  a  halál  é l:  belemar  karunkba láz  surran  be  bíborló  álmainkba míg  kapu-nyitói  tékozlunk  erőt .Mire  meglátnám  már  a  delelöt :vad  csordamódra  dübörög  a  munka és  ott  tipor  el  a  kapu  előtt

 Tükrömből göndör fő mered felém domború homlok, mélázó szemek, Mik messzi néznek hosszan, réveteg, Mint csillagmécsek az ég mezején.   A sápadt arc bús, ványadt vérszegény Halánték táján vékonyka erek ,Az orr cimpám néha megremeg ajkam zárt s merev mint holt remény.     Ám mélyen lent e csüggedt maszk alatt Vad vágy lobog s a béklyós akarat jajongva rázza ólmos láncait,   És lázadoz és lázadoz vadul, De béklyóiból meg nem szabadul. ..A szívfalán csak vérző rést hasit.

 Én csak nézek, az égre nézek, De csillagot sehol sem látok ,Szemeimben egy sötét átok. Én semmit sem látok   Be szép is lehet ez az este Jó volna benne körülnézni Jó volna mindent megigézni, S a holdat nézni.   Mily szép is lehet ez az élet Mennyi kincset rejthet a méhe De a szememnek nincsen éhe És nincsen semmi fénye.