Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ne tépd össze a régi,fakó fotókat ahol te más vagy s én is más vagyok s a körülöttünk levő idegen országban egymásra semmi, de semmi  nem utal. Kopott képet, adj nekem,színtelent ahol  fiatal idegen férfiakkal együtt kacagva állsz, nyíltan gép szeme előtt, erre kell emlékeznem folyton színesen. Két folyó voltunk két kül ö n mederrel most egy folyó van, a kép nem hazudik tanuld  meg, napi gondolkozásban, az örökkévalóságban mind mélyebbre. . Mint ember , akitől éveket éltem távol közben élt külön is , másokkal s magával, nem lehetsz soha mindenhol ugyanazon a folyón medrén ,mint akár önmagam.

Te minden este a zongoránál állsz egy elhagyott házban  délután és oktalanul  tűnődsz amíg  sután egy újjal a billentyűkön sétálsz. Én a kottához sajnálatos nem értek, csak babrálok fehéren feketén, ilyenkor muzsikus vagyok én is szerzek magamban végtelen zenéket. A húrok résein tündérek repdesnek  képzelt világom  zenéje  lehel meg, múlt bánat cseng, remegő gyönyört ri, repedt  szavak eszméletlen kéjnek, álmodott halálsikolyok az éjnek, minden a szívben van,nem tudom leírni.

Tizenhárom éves volt Péter, amikor egy éjjel felriadt s felült az ágyban. Felfigyelt: a szomszéd szobából hangokat hallott. Azt hitte, hogy apja váratlanul hazaérkezett s most elbeszélget anyjával tervekről, aggodalmakról. Aztán mégis úgy tűnt fel neki: valaki más beszél ott. Ferenc volt az. Apja barátja. Anyja dühösen kiáltotta:  - Mindent láttam. Te szándékosan őt kínáltad meg először!  -Féltékeny vagy? - kérdezte Ferenc türelmetlenül.  A hangok összecsaptak. Péter leugrott az ágyról. Odatapasztotta szemét a kulcslyukhoz. Sokáig leskelődött és hallgatózott. Megvárta, amíg azok ketten megbékülnek, megfogják egymás kezét, összeölelkeznek, csókolóznak és érthetetlen szavakat suttognak...  Akkor nagyot sóhajtott Péter. Valami magyarázhatatlan türelmetlenség feszengett a testében. Homályos mozdulatok, félbemaradt képek összevisszasága: suhant el szeme előtt s a vágy cserepessé szikkasztotta ajkát.  - Ferenc odaát készülődött hazafelé. Visszabujt ágyába. Lélegzetvis...

 Kis Dani bolond fejjel elvett másodszor egy fiatal leányt. Jóformán a lakodalomra megettek-ittak mindent, ami még a háznál akadt, s azóta csak nyomorogtak, mert dolog, kereset nincs ebben a nehéz időben A menyecske azonban szép, fehér húsú csirke volt, aki már a második héten kezdett elhűlni a háztól. Kis  Dani kétszer is hozzányúlt szépen is, csúful is, így is, úgy is; de nem használt semmit. Azonkívül az élet is keserítette. Rájött, hogy itt csinálni kell valamit. Ez abban az időben volt, mikor a püspök elindult bérmálni a Homoród templomokba.  - Helyben vagyunk! - örvendett meg a hírnek Kis Dani, mert hirtelen eszébe jutott, hogy a püspök neki komája. Még az első feleségétől, szegény boldogult Trézsi nénémtől született volt egy leánykája, aki még abban az esztendőben meg is halt, s akkor, hogy egy kicsi pénzhez is jusson, a püspököt kérte fel a keresztapaságra, aki vállalta is, de hogy a gyermek meghalt, nem firtatta a komaságot.  - Ez most jól jön! - kac...

           Ilona  a gép mellett ül és varr. Hét éve varrja az olcsó ruhákat. Húsz éves korában kezdte, amikor családja teljesen leromlott anyagilag s ő sem tudott férjhez menni. Azóta rengeteget varrt és sokat reménykedett.  Az anyukája bejön a konyhából. Kezeiről a lisztet kötényéhez törli. Megáll a leánya háta mögött. Szája körül bágyadt mosoly karikázik  Kezeit ráteszi leánya vállaira s jól a fejéhez hajlik: - Ila szívem! A gép zakatolása egy pillanat alatt megáll. A leány nyújtózkodik ásít. Nagyon elfáradt. Csak azután szólal meg:  - Tessék mama? - Kit láttam? Ilona meghúzza a vállait, mintha nem érdekelné. Ismét a gép fölé görnyed. De az asszony visszatartja. Most még szélesebb lesz a mosoly az arcán: -Kit láttam, mit gondolsz?  -Bánom is én!  -Na-na... - Láthatja anyukám, hogy milyen sok dolgom van! — mondja ingerülten.  -Várj csak, akármennyi dolgod van. Ez mindennél fontosabb. Kit láttam? - O, igazán, ne szekírozzo...

Szerettem benned a termékeny szépet, eldugott titok maradtál mindörökre, kit ősidőktől szeret és imádhat a nő ki jóban, rosszban lehetsz jó szerető. Hangodon mit érzelmes szél suttog még tüzesen lobognak a ritmusok mágnesként vonzzák kiégett szívem ahol csak nekem terem hűség, szerelem. Díszes csokorba gyűjtöttem mit adtál, lobogó lángokat mit égből kapkodtál, még mindig keresem múltunk vonalát kedves, csak vess rám őszinte, pillantást. Büszkén szeretem nézni eme századot rengeteg kinccsel mit szerelmed adott, mint őszülő idők rabja,lennék alázatos csak ints ezüst kezeiddel hívogató szót. Más nem számít csak valós szerelmed mit oly' adakozóan nyújtottál nekem hiteles ígéretek,mik sosem kóboroltak közöttünk, karjaink közt megpihentek.

Simítod homlokom kezeddel, megfoghatatlan érzésekkel, s fulladó reggel sejtésében ott vagy mindig közelemben. Mert utat nyitottak bennem az igék és tettek ébredése, sok kérdés eltűnt az időben, szeszélyes, rövid emlékben. Forró karok kettős melege türelmetlen estékre késztet, visszaterelik lázas tekinteted érzésekkel füst élvezetében. A szem, mondják, beszédes, de néma, akár lehet sejtelmes, végzetesen él benne minden, és nincs hely többé semminek. Hiszen ez az igazi szerelem, nézem a végső beteljesülést, jól érzem magam, kétségtelen, rég ismerlek, ne gondolj az időre.