Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Mernél e újból visszajönni megtért bűnbánó ,bús madárnak ziláltan áll a régi utca kuszák és vének már a házak.   Az ablakodnál sír a lámpa én eltört üvegen sírok át a szél avarral fonta már be hálószobádnak bíborát.   Mernél-e egyszer visszanézni az elhagyott kis utca sorba, megismered -e azt az árnyat dértől fehér s a széle csorba.   S a szél cibálja köntösét,mely avult csókoktól drága kincs mernéd-e megcsókolni újra üres a keble és szíve nincs.      

  Szobámban   halvány  lámpafény s,riasztó csend és mozdulatlan árnyak a gondolatok seregestül jönnek sötét pompában hangtalanul járnak. A   szívem ,  ez a   nyugtalan  virrasztó most oltyan  tompa   ritmusokban zeng mint elhagyatott szobában óra ketyegése melyet lassan magában öl a csend.  S mig    lelkem ,  ez a hervadt oszi kert egy új tavaszra  mindhiába vár békét fonok  a nagy lemondásból ami ma  a  béke,  holnap kártyavár. Es igy múlnak el sok percek,évek sápad  a hit   és ágazik a gond a  szív  zenéje színtelenre  halkul s az oszi kertben mind lehull a lomb.    

 Ott nálatok,  ahol sosem jártam milyenek mondd   a  téli  tájak? Néha  úgy  elfaradnak  rajtam tudattalan  a  kósza  vágyak S  olyankor  elbolyongnék,  merre sohase  vitt  se  dal,  se  álom, valahol  a  hegyeitek  közt az  utam  épp  úgy  megtalálom Szeretted  a  messzeséget ? kicsinyke  vágynak  útja  döre kéz  a  kezet  szorítva,  hányszor mentünk  együtt  a  hegytetőre?  Sohase szóltam-  lágy  a  lankás, selyemfü  hív  heverni  rája  nálunk  búgó  havasi  kürtszó jajong  néha   az  éjszakában.. Nálunk  az  út  parancsa-  menni! tetőinkről  új  utak  szállnak a  hallgató  völgyek  ölébe, s  indulnak  újra,  új  határnak. ;Akármerre  is,  e...

 Editnek  hívták  és  egy  harmadrendű  mulató  tán­cosnője  volt.  Rötvörös  haj  borzolodott  fején,  a  bokája finom  volt  és  ideges,  a  teste  formás.  Csókkal  kereske­dett,  csókot  adott  el,  aki  többet  fizetett,  annak  több jutott,  akinek  kevesebb  volt  a  pénze,  az  kénytelen  volt kevesebbel  beérni.  Sokszor  volt  jókedvű,  sokszor  sírt,voltak  jó  napjai  és  volt  úgy,  hogy  szeretett  volna  el­menni  messze,  valahová. Ez  az  Edit,  aki  csókot  mért  mindenkinek,  akinek pénze  volt,  minden  hétfőn  elment  Jánoshoz.  Délelőtt ment  el,  ha  csukva  volt  az  ajtó,  tudta,  hogy...

Csak  én  tudom,  hogy  már  meghaltam nem  lakják,  amerre  elhaladtam lejárták  már  azt  a  csöndes  utcát. az  ablakok  dérrel  kimartan.   Már  téli  álmukat  aludták, fényé fénylett  a  téli  holdnak szél-kóboldok  zordan  dúdoltak s fehéren,  szüzén  úgy  maradt a  hó,  mikor  velem  a  holtak sötét  kocsija  elhaladt. Igy  mentem  én  el  észrevétlen, komoran,  halkan  és  sötéten. nem  látott  senki,  csak  a  hold. csak  a  lovak  az  útközépen ballagtak  halk  ütemre-lépten s  gyeplőjük  szellem-kézbe volt.   En   már  árny  vagyok csak  szívem  sír  még csak  így  a  sírból  zeng  a  rim  még hangveszett,  béna  kobz...

 - Haragba  vagytok? —  Nem .  .. nem  mondhatnám.  —  De  hiszen  ezelőtt  elválaszthatatlanok  voltatok Most  meg  csak  éppen  hidegen  üdvözlitek  egymást.   mi történt ? —  Semmi. —  Lehetetlen.  Biztosan  összevesztetek. —  Szó  sincs  róla. —  Nő ügy  ? —  Hova  gondolsz. . . —  Rájöttél  valamire ?  Eladott ?  Indiszkrét  volt ?Kiderült,  hogy  rossz  barát? —  A  legjobb  barátom.  Sohasem  volt  s  nem lesz  ilyen. —  De  egyszerre  csak  rájöttél, hogy... —  Semmire  se  jöttem  rá.  A  legmegbízhatóbb,leghűségesebb.  Rá  merném  bízni  a  szeretőmet,  —  annal is  többet  —  a  pénzemet.   Csak  éppen  nem  tudok  ve...

 Komor kövén a messzi bércnek madár se járt egekbe nézek világanyám, a föld, az áldott, az égnek szánt bennem virágot.   Azt akarta legyek hófehéren csillagcsoda az égi réten, s ne földszagú, poros palánta amit letípornak majd a sárba.   Földanyám, te nagy álmú asszony, mondd,lesz ,valaki ki leszakítson vágyom azt, ki jönne bár ma  és halálosan reám csodálna.   A völgybe vinne, büszke-szépen merengni messzi bérc-meséken. szívére tűzne csillagékem úgy hervadnék el, hófehéren.   És elmúlnék boldog halálban mert szépségem szemében láttam.